MTK Baráti Kör

Aki a dicső múltat nem becsüli, a jövőt nem érdemli!

Kapcsolat

Tel: +36-70/310-3078

E-mail: mtk.csalad@gmail.com

Facebook: MTK Család

 

Bankszámlaszám: 11715007-21515664

Számla vezető bank: OTP Bank Zrt.

 

2021. május 27.

MTK Baráti Kör Hírlevele 

II. évfolyam 5. szám

2021. május 27.

Kedves Olvasók!

Rendhagyó hírlevelünket olvashatjátok most. Mai számunkat szinte teljes egészében a most véget ért labdarúgó szezon értékelésének szenteljük. Így  állandó rovataink többsége is kimarad mostani hírlevelünkből, de a következő számtól ismét olvashatóak lesznek a megszokott tartalmak is. Ma szinte csak a foci van teritéken. Ezen belül is a férfi foci, a lányoknál a bajnoki döntő lapzártánk után ért véget. Róluk a következő számunkban olvashattok.

Így látta Polyák Balázs

Szezonértékelésünket kezdjük természetesen a labdarúgó szakosztály hivatalos véleményének megismerésével. Az elmúlt bajnoki évről és egy kicsit már a következőről is Polyák Balázst, az MTK sportigazgatóját kérdeztem.

Hogy értékeled az előző szezont?

Szezon előtt azt a célt fogalmaztuk meg, hogy maradjon bent a csapat az első osztályban. Gyakorlatilag kilenc csapatnak ez volt a célja. Hogy ebből mi tud kijönni a végére, az lehet egy negyedik hely, de akár egy tizedik is, ez csak nüanszokon múlik.

Stabilan bentmaradtunk, ez már öt fordulóval a vége előtt matematikailag is biztossá vált. Így célunk megvalósult. Ettől függetlenül voltak komolyabb hullámvölgyei a csapatnak. Nem csak nekünk, hanem gyakorlatilag az összes csapatnak. Nem volt a Fradi kivételével olyan csapat, akinek ne lett volna a szezon során három- vagy négymeccses vereség szériája. Ebbe még a Vidi is beleesett. Minden csapat nagy nyomás alatt játszott az egész szezonban. De az alapelvárás teljesült.

Volt olyan időszak, amikor akár a harmadik hely is elérhetőnek tűnt. Módosítottátok-e az elvárásaitokat ekkor?

Nem. Végig változatlan maradt a cél.  Egy pillanatig nem gondoltuk – bárhogy is álltunk – hogy elbízhatjuk magunkat. Próbáltunk előre nézni, próbáltuk stabilizálni a pozíciónkat, de folyamatosan hátra felé kellett tekintgetni.

Most már szinte hagyomány – 1998 óta egy-két év kivételével – a tavaszi visszaesés. Van valami elképzelésetek, mi lehet ennek az oka?

Ha tudnánk az okát, akkor sokkal egyszerűbb lenne, persze olyan is volt – Tamási Zsolt edzősége idején – amikor úgy estünk ki, hogy a tavaszi eredmények alapján 6. vagy 7. volt az MTK. Most a tavaszi eredmények szerint a 11. volt a csapat, de három csapat is csak egy ponttal volt jobb nálunk. De végül a csapat összes pontjait kell megszámolni. Ettől függetlenül bosszantó, hogy nagyon jó pozícióból került a csapat lejjebb.

Nézzünk előre, mit gondolsz, hogy lehet a jövőben elkerülni a tavaszi visszaesést?

Most ebben a pillanatban nézzük azt, hogy mi lesz az ősszel, majd utána gondolkozzunk a tavaszon. A futball olyan, hogy mindig csak a következő meccsre tudsz készülni. Aztán hogy mi lesz több mint fél év múlva, azon még ráérünk gondolkodni.

Edzőváltás… miért?

Én azt gondolom, hogy Michael Boris egy jó edző. Én kimondottan jól tudtam vele együtt dolgozni. Megtaláltuk a közös hangot. Azért a mai fociban az látszik, hogy nagyjából egy edző két-három évet tud egy csapatnál dolgozni. Michaellel abszolút nem romlott meg a viszony, nem volt semmi hirtelen dolog, ami miatt ez a döntés megszületett volna egyszerűen úgy éreztük, a következő szezonra új impulzusra van szüksége a csapatnak. Lehet említeni az eredményeket, amit a tavaszra mondtál, de a szezon egészét tekintve egy jó eredmény született. Szurkolok Michaelnek, hogy sikeres legyen az edzői pályafutása, de most egy új fejezetet nyit az MTK.

Az utódja? Két éve bejött, hogy egy olyan edzőt hoztunk, aki soha felnőtt csapat vezetőedzője nem volt. Most ismét ez történik. Nincs ebben túl nagy kockázat?

Az elmúlt évek is megmutatták: az MTK Budapest nem csak a fiatal játékosokban, hanem a fiatal edzőkben is bízik. Hiszünk benne, hogy jó döntést hoztunk azzal, hogy ismét egy fiatal, ambíciózus edzőre bízzuk a csapat irányítását. Mindenkinek van egy első vezetőedzői megbízása. A hosszú vezetőedzői előélet nem feltétele a sikeres munkának: például Szabics Imre kevesebb időt dolgozott segédedzőként klubcsapatnál és válogatottnál is, mint Giovanni, és előbbi egész szép eredményeket ért el a Fehérvárnál a kinevezését követően. 

Mi indokolta, hogy pont őt választottátok?

Úgy gondoltuk, hogy az ő felfogása, az ő személyisége ide illő.

Ezzel gyakorlatilag már a jövőről beszélünk.  Mi a terv, mi az elvárás jövőre?

Mint ahogy a többieknek is az, hogy maradjunk az első osztályban. 2-3 klubot leszámítva a 12-es mezőnyben a rajt előtt ennél merészebb terve nincsen egy csapatnak sem, aztán ha úgy alakulnak az eredmények, lehet előrefelé is nézegetni.

Engedd meg, hogy vitatkozzak veled. Az MTK egy 24-szeres – nem 23-szoros – bajnokcsapat. Itt nem lehet rendszeresen csak a bentmaradás a cél.

Akkor engedd meg, hogy visszakérdezzek, szerinted milyen célt lehetne reálisan, a lehetőségeket ismerve kitűzni?

Én azt gondolom, hogy a többé-kevésbé azonos anyagi helyzetű kilenc csapat közül a legjobbak közé kerülést, azaz az első hatba kerülést el lehetne várni.

Csak olyan játékost szeretnék a csapatban látni, aki minden meccsét meg akarja nyerni, de vezetőként nem mondhatok mást, mint ami a realitás.

Van-e már olyan játékosmozgás, ami elmondható?

Több játékossal is tárgyalunk, 3-4 igazolást tervezünk. Még nem tartunk ott, hogy bármi nyilvánosságra hozható legyen, de már a napokban lehetnek hivatalos bejelentések. (Az interjú elkészülte után már meg is történtek az első bejelentések - a szerk.)

Akkor nézzük az egyszerűbb részét, lesznek-e távozók?

25 fős keretet lehet összeállítani, így ha lesznek érkezők, akkor nyilván távozóknak is kell lenni, de a kerettervezés mostani szakaszában még nem tudok konkrétumokat elárulni. Szeretnénk minden fontos játékosunkat megtartani. Erre esély is mutatkozik.

Eddig nem indítottunk tartalékcsapatot. Ezt azzal indokoltad, hogy drága és a második csapatok csak az NB III-ban vagy alacsonyabb osztályban indulhatnak, ami nem elég magas szint a fiatalok fejlődéséhez. Mi változott?

Egyrészt semmi, aki eléri az NB II szintjét, azt továbbra is kölcsön fogjuk adni, másrészt sokan vannak a fiataljaink, akik miatt már érdemes egy tartalékcsapatot működtetni. Köztük sok olyan, akit szeretnénk a klubon belül tartani. Ez is egy visszajelzés az utánpótlásunk minőségéről.

Idén is sok játékosunk volt kölcsönben. Kalocsai Laci tudósításainak köszönhetően tudjuk, keveset játszottak.Hogy látod elérte a kölcsönadás a célját?

A kölcsönadásnak az is a célja, hogy kiderüljön, ki az, aki alkalmas az MTK első csapatában játszani. Ha valaki nem tudja kivívni a helyét az NB II-ben, akkor miért vívná ki az NB I-ben?

Van akit vissza akartok hozni?

Lesz olyan játékos, aki az első csapattal fogja megkezdeni a felkészülést. Amit szerencsére az eredeti tervekkel ellentétben sikerült elérni, hogy már az új vezetőedzőnkkel Giovanni Costantinoval tudunk megkezdeni.

Köszönöm a beszélgetést. Sok sikert a kívánok a kiszemelt játékosokkal folytatott tárgyalásokon!


Így látta Milan Mijatovics

Természetesen játékosaink véleményére is kiváncsiak voltunk. Szurkolóink szinte egységesen kapusunkat tartották az idény legjobbjának. Tőle is azt kértük értékelje a szezont.

Először is gratulálok az elmúlt szezonban nyújtott teljesítményedhez. Szurkolóink döntő többsége Téged tartott a szezon legjobbjának és azt hiszem joggal. 

Mielőtt az MTK-hoz szerződtél, tudtál-e valamit az MTK múltjáról vagy akár az akkori csapatunkról? Miért minket választottál?

Először is köszönöm a gratulációt, örömmel válaszolok az MTK-szurkolók kérdéseire. Mielőtt ide igazoltam, tudtam milyen hatalmas történelmű klub az MTK, a klub jelenéről Danijellel (Petkovics - a szerk.) és több Magyarországon játszó montenegrói játékossal is beszélgettem, ami után nem volt kérdés, hogy aláírok az MTK-hoz. Most, egy szezon után azt gondolom, hogy remek döntést hoztam.

Hogy sikerült beilleszkedned a csapatba, hogy érezted eleinte magad nálunk? 

Semmi gondot nem okozott a beilleszkedés, ehhez a csapattársaimtól és a stábtól is minden segítséget megkaptam. Rövid idő után már úgy éreztem mintha nem most érkeztem volna, hanam már évek óta lennék a csapat tagja.

Mennyiben más az edzésmunka, a bajnokság, a hangulat nálunk, mint amit otthon megszoktál, ha egyáltalán más?

A magyar bajnokság sokkal erősebb mint a montenegrói, itt sokkal többet invesztálnak a fociba, több a minőségi játékos, a bajnokság színvonala is magasabb. 

Megismerve a csapatot és az ellenfeleket is, milyen eredményeket vártál, mennyire vagy elégedett a 7. hellyel? 

Az MTK célja a feljutást követő első szezonban eredetileg a biztos bentmaradás kiharcolása volt. Ezt magabiztosan teljesítettük. A hetedik hely a céljainknak megfelelt, de menet közben volt, amikor jobban álltunk, lett volna lehetőségünk jobb eredmény elérésére, ezért van némi hiányérzetem.

Nem tudom, tudod-e, az MTK-ra negyed évszázad óta jellemző, hogy ősszel jól szerepel a csapat, majd tavasszal jelentősen gyengébbek az eredményeink. Te ennek először voltál részese. Van valami elképzelésed, mi lehet ennek az oka?

Nem tudnám pontosan megmondani, mi lehet a tavaszi gyengébb szereplés hátterében. Talán a sok sérülés, talán az, hogy a covidból visszatérőknek nem volt elég ideje kellően felkészülni. Mindannyian érezzük, hogy jobb eredményt is elérhettünk volna, de nem rossz az a helyezés sem amit kiharcoltunk.

Mit szólsz az edzőváltozáshoz?

Igen, hallottam, hogy Boris távozott. Örülök, hogy békésen vált el az edző a csapattól. Büszke vagyok, hogy vele dolgozhattam. Szerintem ő egy nagy jövő előtt álló profi szemléletű szakember. Sajnálom, hogy nem folytatódik a közös munkánk, de a labdarúgásban ez így megszokott, így természetes. Játékosként természetesen elfogadom a klub döntését és remélem az új edzővel is jól fogunk tudni együttműködni a klub céljainak megvalósításáért.

Végül a megkerülhetetlen utolsó kérdés: Hogyan tovább? Ugye maradsz náluk? Mit vársz a következő szezontól?

Még egy évig érvényes szerződésem van az MTK-val, természetesen maradok. Remélem, a következő szezonban előrébb végzünk majd, mint az előzőben és játékostársaimmal együtt meg fogjuk tudni valósítani a klub elképzeléseit. Most még a válogatottnál vannak kötelezettségeim, azután lesz egy rövid pihenőm, de a felkészülés kezdetére itt leszek a csapatnál.

És még egy utolsó utáni kérdés: Mit vársz EB-től?

A legjobbakat kívánom a magyar csapatnak az Európa-bajnokságon. Nagyon nehéz a csoportjuk, de ez egy erős csapat, bárki ellen okozhatnak meglepetést.

Köszönöm a beszélgetést, jó pihenést, azután sok sikert jövőre!


Így látta Kanta József 

Természetesen örökös kapitányunk véleményét is olvashatjátok a szezonról, visszavonulása alkalmából vele a pályafutásáról is beszéltünk. 

Még a riport előtt két dolgot szeretnék mondani: Örülök, hogy továbbra is nálunk maradsz, hiszen Kanta Józsi = az MTK. Másrészt van szomorúbb aktualitás is. Részvétem édesapád halála miatt, volt szerencsém ismerni őt, nagyon sajnálom!

Azt kérném, hogy válasszuk ketté a szezon értékelését és a Te pályafutásodat. Kezdjük az utóbbival. 

Gyerekként kerültél Ajkáról az MTK-ba. Milyen volt Ajkán gyerekeskedni? Milyen volt Ajkán focizni?

Nagyszerű gyerekkorom volt ajkán, volt hol focizni, volt labdánk és szerencsére akkor tele volt a város tehetséges focistákkal! Az országos Góliát tornákon rendre az első 4-ben végeztünk, szóval sikerek is voltak!

14 évesen érzékelhető volt a szakmai munkában a különbség az akkor éppen a csúcson lévő MTK és az Ajka között? 

Természetesen érzékelhető volt, az MTK utánpótlása a legjobb volt akkor az országban, a szakmai munka pedig ehhez mérten nagyszerű volt!

Biztosan nézted már akkor is a felnőtt csapat meccseit. Illés Béla varázslatait látva, mikor jutott először eszedbe, hogy akár az ő utódja is lehetsz? Gondoltad-e, hogy egyszer még népszerűbb leszel a Hungária körúton, mint a „Legnagyobb Király”?

Természetesen néztem az akkor fantasztikus MTK-t, Béla mindig elvarázsolt! Megtiszteltetés volt mellette játszani egy rövid ideig. Nem gondolkoztam ilyeneken, hogy az ő utódja lehetek, csak a saját utamat jártam, a szurkolók pedig egyre többször mondogatták hogy én vagyok az utódja, ami nyilván nagy büszkeséggel töltött el!

Tényleg nem gondolkoztam ilyenben, egyértelmű hogy minden játékos népszerű akar lenni a szurkolók körében, de azért az a szeretet, ami Bélát vette körül, kicsit elérhetetlennek látszott. Boldog vagyok, hogy olyan névvel említenek egy lapon, mint Illés Béla!

Pályafutásod ideje alatt az MTK megjárta a mennyországot és a poklot is. Volt bajnoki cím és kiesés is. De talán még nagyobb különbség, ahogy a szurkolók tekintettek a csapatra. Az első időszakodban minden évben bajnok címről ábrándoztunk, de a dobogó szinte minimális elvárás volt. Később beletörődtünk a középmezőnybe, a végén pedig már csak a kiesés elkerülése volt a cél. Milyen volt ezt belülről megélni?

Ugyanolyan volt megélni mint a szurkolóknak. Aki járt a csúcson,annak nagyon megviselő tud lenni a mélység, főleg ha részese is ezeknek a dolgoknak belülről. Az hogy ennyire kötődöm a klubhoz, játékosként még sokkal rosszabb is!

Pályafutásod csúcsán értek a legsúlyosabb sérülések, ezek nélkül bizonyára külföldre szerződtél volna. Viszont nem lett volna belőled egy olyan MTK-ikon, akit együtt emlegetnek Csikarral, Hidegkutival vagy éppen a már említett Illés Bélával. Megérte?

Én egy pozitív embernek tartom magam, igyekszem úgy élni az életemet, hogy ne a rossz dolgok miatt keseregjek. Az a szeretet, ami az utóbbi időben körbevett engem, az nem mérhető pénzben és szakmai sikerekben, ezért azt mondom, hogy egyetlen pillanatra sem bántam meg semmit és büszke vagyok hogy ilyen szinten bekerültem az MTK történelmébe!

Hogy élted meg ezt az utolsó bajnoki évet? Milyen érzés volt a Videoton ellen nézők nélkül, de a játékosok sorfala között levonulni a pályáról?

A szezon elején tudtam már hogy ez lesz az utolsó évem,de azokra az utolsó pillanatokra nem lehet felkészülni! Érzelmes pillanatok voltak, csak azt az egyet sajnálom, hogy a szurkolóktól nem tudtam a pályán elköszönni.

Hogy készülsz az edzőségre? Tanultál-e valamit a korábbi edzőidtől, amit különösen hasznosnak gondolsz a jövendő pályafutásodhoz? Nyilván furcsa lesz, hogy nem cserélheted be magad, de talán az is, hogy lesznek olyan játékosaid, akikkel még együtt játszottál. Van már valami elképzelésed a szakmáról? Próbálsz olyan lenni, mint valamelyik korábbi edződ, vagy az első pillanattól kezdve a kispadon is lesz Kanta-stílus?

Sokat tanultam az edzőimtől, ez nem is kérdés. Igyekszem mindenkitől elsajátítani valamit, amit hasznosítani tudok a saját filozófiámhoz. Van elképzelésem a futballról, amit szeretnék játszatni a csapatommal, de nyilván ez egy folyamat, amit végig kell járni.  Még nagyon sokat kell tanulnom hozzá hogy igazán jó edzővé váljak! Valóban lesznek olyanok a csapatomban akikkel együtt játszottam, de ez sem előnyt, sem hátrányt nem jelent a játékosoknak. Minden edző más, nem hinném, hogy nekem olyannak kellene lennem mint bármelyik volt edzőmnek. Képviselek egy stílust, amit az első pillanattól kezdve alkalmazni akarok!

És akkor kicsit vissza az idei szezonhoz: Mit vártál a bajnoki év előtt a csapattól, mennyiben valósult, meg amit vártál, mi alakult másként?

Az elmúlt évekből kiindulva azt gondoltam, hogy a biztos bentmaradás kell hogy legyen a cél az idei szezonban. Ez a fiatal csapat sokat dolgozott idén, a játékosok sok tapasztalatot szereztek, ami a hasznukra válik a következő szezonban. Nem alakult másként, mint amit gondoltam, tudtam, hogy a csapat képes nagyon sikeres is lenni, de a tapasztalatlanság miatt nem tudtunk odaérni a dobogó közelbe.

Sajnos már szinte hagyománnyá vált a csapat tavaszi visszaesése. Szerinted ennek mi az oka?

Ha tudnánk, miért alakul így a tavaszi visszaesés, akkor változtatnánk rajta. Ebben az évben sok mindenre lehet ezt visszavezetni. Sok volt a vírusos beteg, ami befolyásolta a téli felkészülést. Gyakorlatilag egy edzőmeccset tudtunk játszani a körülmények miatt.

Mit szóltál – a sokunk számára meglepő – edzőváltáshoz?

Nem volt különösebb előjele a váltásnak, ezért kicsit meglepődtem. Michael Borisnak köszönet jár az elmúlt 2 éves munkájáért és további sok sikert kívánok neki! Egyúttal sok sikert kívánok Giovanni Costantinónak, hogy egy nagyon sikeres MTK-t vezessen!

Végül nézzünk egy kicsit előre, mit vársz az MTK-tól és mit vársz Kanta Józseftől a következő szezonban, illetve hosszabb távon?

Azt várom a csapattól, hogy ennél még sikeresebb éve legyen. Ahogy említettem, a sok fiatal játékos tapasztalot szerzett az NB I-ben, és a második évre még jobbak lesznek! Magamtól azt várom, hogy ezt az évet nagyon jól tudjam hasznosítani, hogy beletanuljak a szakmába és segíteni tudjam a fiatal játékosokat, hogy közelebb kerüljenek az NB I-es csapathoz. Az MTK sikereiért dolgozom, ami felelősség és kihívás is egyben, ezért nagyon koncentrált munkát várok magamtól!

HAJRÁ MTK!

Köszönöm a beszélgetést! Sok sikert civilben és edzőként is!


Így látta Deutsch Tamás

Az MTK sportegyesület elnökéhez tartozik az összes szakosztály a labdarúgáson kívül. Így sok témáról, különböző sportágakról, sikerekről, lehetőségekről, létesítményekről beszélgettünk Deutsch Tamással. De ne felejtsük el, Deutsch Tamás "csak" egy évtizede az MTK elnöke, de gyerekkora óta MTK szurkoló. Így természetesen az interjú témája volt a labdarúgás is. Beszélgetésünket három részben olvashatjátok. A mai első részben fociról lesz szó.

Hogy értékelnéd – szurkolóként – a most véget ért labdarúgó bajnokságot?

Hadd kezdjem azzal, hogy hosszan, akár több kötetre való terjedelemben is tudnék mesélni arról, hogy miért is olyan jó dolog MTK-szurkolónak lenni. A szívemnek talán az egyik legkedvesebb, a szó legjobb értelmében mindenen viccelődő, mindenből poént csináló hangulat, ami a légkört uralja, ha az ember kék-fehér szurkolótársai között lehet. Ennek szellemében így a szezon végén önironikusan akár azt is mondhatnám, hogy az idei év csalódást keltő volt abból a szempontból, hogy nem sikerült tartani a már jól megszokott egy sima, egy fordított ritmust, azaz váratlanul a feljutás után nem estünk ki azonnal. Viccet félretéve, egy feljutó csapatnak, még ha amúgy olyan nagymúltú NB I-es csapatról is van szó mint a miénk, csak egy célja lehet: a stabil bennmaradás. Külön öröm, hogy egy percig sem fenyegetett minket a kiesés réme, még az ősz rosszabb eredményeket hozó néhány mérkőzése idején sem. Bevallom, én az idény kapcsán nem is vártam csodát, nem gondoltam, hogy rögtön az MTK-futball nagy korszakaira jellemző látványos, gyors, a meccsek többségén győzelmet eredményező játék fog majd visszaköszönni. Az, hogy a csapat idei szezonban nyújtott teljesítménye egy lépcsőfok volt-e, amire a következő idényben ráépül a következő, hogy képesek leszünk-e a XXI. század harmadik évtizedének megfelelő focit játszani, csak a 2021–2022-es bajnokság fogja eldönteni. De e tekintetben én bizony az örök  optimisták közé tartozom.

Nézünk egy kicsit előre. Látsz-e lehetőséget betörni az első háromba?

Ahogy külföldön is minden bajnokságban vannak meghatározó, az eredményesség szempontjából kiemelkedő csapatok, úgy hagyományosan Magyarországon is ez a helyzet. Volt olyan korszak, amikor ez az Újpest volt, máskor a Honvéd, vagy éppen mi, vagy a Fradi.  Az egyébként egy súlyos tévedés, amikor az anyagi lehetőségek szempontjából úgy szokták felosztani az NB I-et, hogy van 3 (Fradi, Fehérvár, Puskás)+9 csapat. A valóság a 3+6+3-as tagozódás, mert van 3 olyan csapat is, amelyiknek a költségvetése lefelé lógott ki ebből az NB I-ből (ZTE, Paks, Budafok.)  És a Paks ezzel kis költségvetéssel negyedik tudott lenn! A futball a világ legunalmasabb játéka lenne, ha mindig minden meccset a gazdagabb csapat nyerne. A futball éppen attól olyan izgalmas, hogy a gazdagabbat megverheti a szegényebb, az esélyesebbet az esélytelenebb csapat. A papírforma borítása az edzéseken, az öltözőben és végül a pályán, a játékban mutatott plusz hozzáadásával dől el. Hogy ezt a pluszt hozzá tudja-e tenni az MTK? Éppen erről szól az utánpótlás-képzésünk: bátran mondhatom, hogy  a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia a magyar viszonylatban a legjobb labdarúgó akadémia. Mindez az eredményességben is látható, hiszen a magyar válogatott keretben számos MTK-nevelésű játékos található és eredményesek vagyunk a külföldre értékesített játékosok tekintetében is. Az akadémiánkról nagy átlagban képzettebb játékosok jönnek ki, mint a többi ilyen intézményből. Ezt kihasználva nem is lehet más ambíciónk a jövőre nézve, mint beleszólni a „nagyok” dolgába és dobogós helyeket szerezni. A legtöbb európai bajnokságban is az a tendencia, hogy tíz bajnokságból kilencet a topcsapatok valamelyike nyer.  A kérdés az, hogy kié lesz a tizedik bajnoki cím? Ki  lesz az, aki akkor nyeri meg a bajnokságot, amikor meglepő módon nem valamelyik top csapat nyer, például most itthon nem a Fradi vagy a Vidi? Ne felejtsük el, mi voltunk a két ilyen együttesből az egyik csapat a mezőnyben, amelyik három meccsből kétszer nem kapott ki a Fraditól. Sőt még az egy vereség is vállalható volt. Ellentétben a Paks elleni 0-4 vagy a Mezőkövesden kapott 5 góllal, ezeken meccseken ráadásul még érteni sem lehetett, hogy mi zajlik a pályán... A jövőt illetően optimista vagyok, azt gondolom, hogy az MTK célkitűzése lehet, hogy bekerüljön a domináns klubok közé, hogy ennek mennyi esélye van, az a jövő titka. De a következő bajnokságban az első öt közé kerülést már most aláírnám.

(A beszélgetés folytatását következő számunkban olvashatjátok.) 


Így látták szurkolóink

Az MTK Baráti Kör az MTK-szurkolók egyesülete, így nem lenne teljes a kép, ha nem adtunk volna lehetőséget tagjainknak, szurkolóinknak is véleményük kifejtésére. Természetesen különböző időpontokban kaptuk meg a hozzászólásokat. Voltak akik már az edzőváltás után küldték el írásukat, de voltak, akik még előtte. Utóbbiak közül néhányan  elküldték véleményüket az edzőváltás után is. Ezeket a véleményeket kiegészítésként jelezzük.

Véletlenül alakult így, de talán szimbolikus is: 11 szurkolói vélemény következik az alábbiakban.


Eichner András:

(kép forrás: András Eichner facebook oldala)

Pomádé király új ruhája.

Mesésen kezdődött minden. Biztos feljutás, fantasztikus bravúr meccsek az elején (Fradi, Honvéd, Vidi). Úgy éreztük, hosszú évek után régen várt új világ köszönt be a Hungária körútra. Kiválóan igazoltunk - erről még később pár szót -, a fiatalok jól és nagy akarással játszottak. Mi, szurkolók boldogok voltunk. Ezután jött egy vereségsorozat, amit mindenki normális kisiklásnak gondolt, bár akkor halványan megjelentek már a tavaszi katasztrófa jelei. Sikerült az őszi időszakot néhány nem várt győzelemmel zárni. Nyugodtan vonult a csapat rövid pihenőre. Itt már előjött néhány játékosnál a formaingadozás, de kétségtelenül nagy gondot jelentett a Covid járvány. Ennyit röviden az őszi szakaszról. Hagyományosan az MTK rettenetesen szerepel tavasszal. Sajnos ezt a hagyományt követte a csapat. Elképesztő visszaesés a játékosok formájában, eltűnt a csapat nagy erénye, a küzdeni tudás. Amikor elértük a biztos bentmaradást - ami nagy siker - a csapat nagy része befejezte a bajnokságot. Ez arcpirító vereségekhez vezetett. Az MTK ezt nem engedheti meg magának, hogy falusi senkiházi csapatok gyalázzák a pályán. Ez egy nagy, jelentős klub ehhez kéne igazítani a szakmai munkát. Kik a felelősei ennek a tavasznak? 1. A játékosok. Akik a 25 fős keretből dicséretet érdemelnek: Mijatovics, Schön és helyenként Varga Roland. A többi néma csend. Különböző okokból tragikusan visszaesett játékosok: Herrera, Ferreira, Mezei, Miovszki, Prosser, Kata, Pintér, Cseke. 2. A vezetőedző. Michael Boris életében először vitt végig egy felnőttcsapatot az első osztályban. Úgy érzem, hogy elmaradt a ciklikus felkészítés - ennek köszönhető a sok ingadozás -, a játékosok egyéni képzése, a csapat alapjátékának a kialakítása, megismertetése az összes játékossal, a megfelelő meccselés, cserélés. A Kanta Józsi utolsó évének emberi kezelése hibás. 3. Remélem nem igaz az a városi legenda, hogy az igazolásaink egy része un. YouTube-transzfer. Végezetül azt gondolom, hogy a klub és a hűséges sokszor meggyötört szurkolók sokkal jobbat érdemelnek. A mese utolsó mondata: A király meztelen! Mindörökké MTK!


Forgács János

(kép forrás: János Forgács facebook oldala)

Hogy milyen volt az évünk?

Boldog és bosszús….

Boldogan láttuk ősszel azt a lelkes fiatal csapatot, amelyik régen nem látott lelkesedéssel, okos taktikával, ügyesen játszva hétről hétre megnehezítette szinte valamennyi ellenfelünk dolgát.  Gyorsak  voltak, kreatívak, letámadtak, jöttek az eredmények is. Ebben az időszakban csak az bosszantott, hogy  ’’feljutó, újonc’’ csapatnak tituláltak. Mert papíron azok voltunk, de az MTK nem lehet az NB I-ben az újonc…

Aztán jött a bosszús tavasz… mondhatni a szokásos…  Nyomát nem láttuk az őszi formának, szenvedtünk akkor is, ha sikerült nyerni, vagy pontot szerezni. Nagyon rossz volt ez a kínlódás, egyetlen vigaszt az nyújtott, hogy nagyjából biztosak lehettünk abban, hogy az őszi pontjaink megmentenek a kieséstől. Így is történt, itt a lehetőség; a történteket elemezve a  ’’szinte-romokon’’ új csapatot lehet építeni.

Játékosokat, neveket, a menedzsmentet, szándékosan nem említem. Erről a szurkoló sok mindent gondolhat, de nem feladata. Az a tulajdonosi kör dolga, ismerve Zakor úr ars poeticáját, nekem az szilárd biztosíték arra, hogy szakszerű értékelést követően fog a csapat felkészülni és nekivágni a következő idénynek… Már alig várom, úgy gondolom, nem vagyok ezzel egyedül….

És végül egy tanulság: A Vasas példája mutatja, hogy a másodosztályban nyújtott teljesítényünk mennyire értékes volt. Mert ugye a feljutás nem törvényszerű, de nem is gyerekjáték…

Kiegészítés az edzőváltás után:

Ezt az értékelést 4 órával az edzőváltás köztudomásra jutását megelőzően adtam le. Most sem írnék mást, mert ez egy teljesen új történet, ami most indul.


Fränk Sándor

(kép forrás: Sándor Fränk facebook oldala)

Bennmaradtunk, és ez a lényeg!

Természetes, hogy szurkolóként mindig a csapat sikeréért, és a jó eredményekért szorítok. Sok évtizedes szurkolói múltam során az MTK szerzett sok örömöt és csalódást is. Ahogy öregszem, változnak az elvárásaim. Már nem csak az eredmény érdekel, hanem az élvezhető játék is prioritást jelent.

A 2020-2021-es szezonban az MTK nem adta meg nekem ezt az élvezetet. Az edző elvárását, a 45 pontot nem sikerült teljesíteni. A kiegyensúlyozott, élvezhető játék pedig eltűnt a Hidegkutiból. Eltűnt az MTK-stílus, eltűntek az MTK-ra mindig jellemző vezéregyéniségek. Megértem, (de nehezen fogadom el), hogy a NER csapataival nem versenyezhetünk költekezésben, és a büdzsét illetően. A sok - sok „azonnal bevethető” légiós általánosságban és konkrétan semmi hozzáadott értéket nem jelentett. (Talán Mijatovics kapust kivéve).

Arcpirító vereségek, és sokszor kilátástalan „játék” okozott bosszúságot. Az „új MTK-stílus” az lett, hogy a vaktában előrevágott labdák azonnal az ellenfél birtokába jutottak. Nem gondolom, hogy csak cél nélküli passzok voltak, de sok játékosból hiányzik a képesség a folyamatos összjátékra. Idény közben eladtuk két meghatározó játékosunkat. Fejlődésüket nem szolgálta, mert nem sok lehetőséget kaptak új csapatukban. Hiányoztak a rutinos, MTK-múlttal rendelkezők (Baki és Kanta), akik a védelemben és a középpályán erősítést jelenthettek volna. Vajon mi okból mellőzte őket az edző? Az egyetlen „játszó” labdarúgónkat, Schönt sem látjuk már kék-fehér mezben. Mi lesz velünk a következő bajnokság során?

Most bennmaradtunk. Valóban csak ez a lényeg?

Végül az elmúlt szezon legfájóbb tragédiájáról:

Szurkolótársaim, Barátaim elvesztése. Akikkel már nem szoríthatok az MTK sikereiért, akikkel már nem dumálhatok a lelátón. Nem csak a nézőtérről fognak hiányozni, hanem az életemből is. Sokszor gondolok Rájuk, nyugodjanak békében. Őszintén együtt érzek szeretteikkel.

Amíg élünk, és még azon is túl: HAJRÁ MTK!!!


Holló Iván

(kép forrás: Iván Holló facebook oldala)

Az MTK 2020-2021-es bajnokságban nyújtott teljesítményét közepesnél gyengébbre, 40 % körülire értékelném. Mi volt a cél ? A  45 pont, illetve az, hogy azt érjük el minél előbb, utána majd meglátjuk. Újonc csapattól általában csak a bennmaradás kiharcolása várható el, de az MTK nem tekinthető klasszikus újoncnak, így ennél több volt remélhető a nagyon tehetséges fiatalokra építő, de idegenlégiósokkal megerősített gárdától. Elmaradtunk a 45 ponttól. Sem a védelem, sem a középpálya, sem a támadósor nem volt jó. Egyénileg megítélésem szerint csak Mijatovics, Schön és Varga nyújtott átlag felettit. Fiataljaink -bár nagy tehetségek - nem játszottak jobban, mint az előző bajnokságban (Kata, Varjú, Palincsár, Mezei). Új igazolásaink közül nem vált be Alho, Perkovics, Ferreira, Balázs, Dimitrov. Érthetetlen Miovszki biztató indulás utáni és Herrera tavaszi visszaesése. 

Én azt is megkérdőjelezném, hogy jó úton jár-e az MTK. Szerintem közepes úton. A fiatalítás amúgy szép jelszavának nem lenne szabad kisöpörnie a meglévő értékeket, illetve jobb igazolásokkal, mindenek felett minőség-orientáltsággal kellene ötvöződnie. Bognár - ráadásul gerinctelen módon megvalósított - kirúgását az év foci-tévedésének tartom. Megszabadítottuk magunkat 10 góltól és 12 gólpassztól és rengeteg további forintos labdától. Ezekre Stefi nemcsak az apja edzősége alatt képes, hanem minden olyan épeszű trénernél, aki kötetlen irányítói poszton szerepelteti. Kanta is segítségünkre lehetett volna még.

Az edzőváltással egyetértek. Különösen a tavasz sikerült gyengére, amikor meglátásom szerint sokat hibázott Michael Boris. Nyilatkozatai is mellébeszélések voltak. Viszont az edzők esetében is igaz a szamárlétra: először az ifiknél bizonyítani, aztán alacsonyabb osztályban másodedző, és ha ott is kiemelkedik, akkor jöhet a felsőbb osztályban a vezetőedzői megbízás. Ez most nem így történt, ezért a vezetés óriási kockázatot vállalt. Polyák Balázs érvelése, mely szerint az MTK nemcsak a fiatal játékosokban, hanem a fiatal edzőkben is bízik - gyenge. Én egyébként is a  "fiatal"-nál nagyobb értéknek tartom a  "jó"-t. Ettől függetlenül a kezdeti bizalmat adjuk meg Constantinónak. Teljesül-e valaha régi álmom: Lesz-e az MTK edzője egyszer még a két évtizede mindenhol kiemelkedően dolgozó, amúgy is MTK-s Csertői Aurél?

Meglátásom szerint szurkolóinknak sem volt ez egy jó éve. Háromhetenként a saját korábbi véleményükkel ellentétes tartalmú bejegyzéseket tettek fel többen. De ami már nem "fér bele", az a durva, sértő hangnem. Ilyenre is bőven volt példa, ami több higgadt, reális szurkolót elrémisztett és a háttérbe szorított.

Reméljük, hogy a következő bajnokságban legalább 6-8 ponttal többet szerzünk.


László András dr.

(kép forrás: András László facebook oldala)

Nem tartozom azok közé akik szidni szokták a játékosokat, vagy az edzőt. Szerintem a csapat az első részben nagyon szépen teljesített sok szép és jó mérkőzést játszottunk ahol érvényesült az az elképzelés, hogy a labdát támadjuk és megpróbálunk agresszív módon eléggé feltoltan védekezni.

Emlékszem az első meccsre a Fradi ellen, ahol Gera fantasztikus találatát láthattuk, a Videoton elleni győzelmekre és néhány nehezen magyarázható vereségre. Kész vagyok elhinni, hogy a fiatal játékosok teljesítménye nem egyenletes, azt is elfogadom hogy a nem fiatal játékosok is hibázhatnak, lehet rosszabb napjuk, egy dolgot nem tudok elfogadni a szívtelen játékot, az akarat nélküli meccseket és azt ha a játékosan az látszik, hogy nem érdekli hogy mi történik. Ez utóbbi eseteket nem tapasztaltam. Ugyanakkor olyan hibák tömegét láttuk, amelyekre én, aki nem vagyok szakértő, nem tudok válaszolni. Ilyenek például, hogy nem tudunk pontosan passzolni, hogy nem találjuk meg a saját játékostársunkat, hogy rendszeresen hátrafelé játszunk ahelyett, hogy előre mennénk. Boris mondta Mezeiről, hogy korábban hátrafelé adta volna a labdát, de most már tudja, hogy előre kell menni, a többiek miért nem tudják, ki az, aki ezt beléjük neveli, számtalánszor kerültünk nehéz helyzetbe, azért mert hátrafelé passzolunk, miközben a cél az hogy az ellenfél kapuja körül tartjuk a labdát és próbáljuk meg elérni a győzelmet.

A szezon vegyes volt, voltak nagyon jó mérkőzéseink és voltak gyengék, voltak olyanok, ahol megmagyarázhatatlan volt a védelem, a középpálya tevékenysége. Ami a szurkolókat illeti többnyire azok a jó játékosok, akik éppen nem játszanak, akik meg játszanak azok gyengék, csak kicseréljük őket a képlet nem változik. Nem vagyok híve a goromba és mindig a feszültséget keltő véleménynyilvánításnak. Nem hiszem hogy a szurkolóknak kell minősíteni a játékosokat és az edzőt. Lehet hogy valami nem tetszik vagy éppen nagyon a kritikát azonban mindig higgadtan kell tudni megfogalmazni. Nagyon ritkán láttam hogy Borist valaki dicsérte volna, szídni annál többen szidták, dicsérni szeretném, sehol nem lett volna ez az MTK ebben a bajnokságban, ha nem ilyen karakterű edzőnk van. Még akkor sem, ha egy-két játékosunk kiemelkedően teljesített, amikor kiemelkedően teljesített, de ugyan ezeket a játékosokat szidták mint a bokrot egy-egy mérkőzés után a következő nap pedig a mennybe mentek. Ennél higgadtabb kell hogy legyen a társaság. Szeretjük az MTK-t, és mindig drukkolni fogunk neki, szeretnénk ha a csapatunk jó lenne és a jövő évi bajnokságra erősödne, jó lenne ha a középmezőny első felének tetején végeznénk. Ehhez azonban nagyon sok munkára és szurkolói támogatásra van szükség. Az kétségtelen tény, hogy tavasszal nem ment jól és ilyen már volt, ki is estünk, most nem így történt, ezért végig kell gondolni, hogy mi a feladat, hogy jövőre jobb tavaszunk legyen és büszkén mondhassuk, hogy hajrá MTK.


Rudas György 

(kép forrás: György Rudas Facebook-oldala)

Én így láttam a 2020-2021 éves szezont:

Ha egyetlen mondattal kell jellemezni, akkor nagyon fejfájós sikeres szezonunk volt.

A fejfájásnak az oka elsősorban a kieséstől való félelmünkből akadt, hiszen az előző évek tapasztalatai nem sok jót ígértek. Ehhez jött a csapat hullámvasút jellegű szereplése, gyakorlatilag a nagyon jó és a borzalmas meccsek jöttek megjósolhatatlan sorrendben, bár az én elméletem szerint fordítva ültünk a lovon, mert amikor nálunk esélyesebb csapat ellen játszottunk akkor volt figyelem és néha játék is, de amikor stabilizálni kellett volna a pozíciónkat érthetetlen eredménytelenség következett.

Mindezek ellenére sikeres volt a szezon, mert minden előre kitűzött célunkat teljesítettük. Biztosan és viszonylag hamar eldőlt, hogy nem lesznek kiesési gondjaink, a kupában a négy közé jutás is pozitívum, bár ehhez kellett a szerencsés sorsolás is, de a Debrecen idegenbeli legyőzése azért már komolyabb teljesítmény volt. Sikeresen építettük be a saját nevelésű fiataljainkat, akik közül Nagy Zsombor, Mezei és (hadd soroljam ide) Schön alapemberekké váltak. Ami még siker az az, hogy végre olyan külföldieket  igazoltunk zömében, akik játszottak és azonnal a csapat hasznára is váltak.

Szeretnék kitérni a csapat tulajdonosi és vezetői körére. Végre – szinte egy időben – két nagyon színvonalas interjú készült Zakor Sándorral és Polyák Balázzsal. Ebből sok pozitívumot tudhattunk meg, ugyanakkor le is rántott minket az álmodozásból a földre. Egyértelművé vált, hogy mivel mi sem a NER, sem a tao-pénzek kiemelt kezdeményezettjei között nem  szereplünk, ezért lehetőségeink behatároltak. A mi tulajdonosunk talán az egyetlen, aki saját pénzt is fektet és áldoz be ebbe a borzalmas közegbe. Jelentős hátrány még a versenyrendszer, mert a 12 csapatos bajnokság az MTK játékosfilozófiájával élesen szembenálló közeg, és ha jól értettem, még azzal is nehezítve, hogy a fiatalok szerepeltetése után járó pénz felülről korlátos és azt mi már az őszi szezonban elértük.

Egy nagyon fontos problémát viszont nem említettek érthető okokból, de ezt sürgősen javítani kell. Tűrhetetlen, hogy játékosaink milyen sérülékenyek és még annál is nehezebben viselhető, hogy átlagosan kétszer-háromszor lassabban épülnek fel mint más (és most nem a nagy csapatokra, hanem a magyar riválisokra gondolok) csapatoknál. Ezt a kiegészítő szegmensét a klubnak jelentősen erősíteni kell.

Csak reménykedhetünk abban, hogy végre megjön az esze az MLSZ mindenható urának (és persze a neki parancsoló főnöknek) és a Vasas kapcsán most már nem fognak szemérmeskedni, mint tavaly és visszaállítják a 16 csapatos bajnokságot mindegyik osztályban. Ez sokat segítene az ugrásra kész fiataljaink (Kata, Palincsár, Varjú, Biben, Lehoczky, Zuigéber, Vancsa, és biztos vannak még akiket mi nem láttunk eddig) viszonylag nyugodt szerepeltetésében.

Ugyanakkor az akadémia kritikája az, hogy valamiért nem képes győztes típusú futballistákat nevelni. Jó alapképzettségű, de fizikálisan és mentálisan is a korszerű futball követelményeinek nem kellően megfelelő emberek kerülnek ki a kezeik közül, akik ebben a lepkefing erősségű magyar futballban ellébecolnak, de igazán alig viszik valamire. Ha elkerülnek más csapatokhoz, akkor alig képesek alkalmazkodni az új körülményekhez és gyorsan kikopnak új csapatukból és eltűnnek a magyar foci posványában.

Pár szó a jövőről: az is kiderült, hogy a rentábilis, kiegyensúlyozott működéshez folyamatosan el kell adni (értelemszerűen a legjobb) játékosainkat, hogy a bevétel-kiadás egyensúlya megmaradhasson.

Ezért valószínű, hogy Mijatovics, Herrera, Mezei, Nagy Zsombor és az ifisták közül akiért hajlandók pénzt adni  távozni fognak, pedig nagy szükség lenne rájuk legalább még egy szezon erejéig. Reménykedhetünk, hogy Ramos teljesen felépül és nálunk marad, mert csatárposzton csak látszólag vagyunk meg. Nagyon hiányzik egy jó balhátvéd (vagy inkább baloldali futó) és egy, a csúcsformáját idéző Kanta-pótlék a játék szervezésére.

Még feltétlenül szólni kell kapitányunk, Kanta Józsika búcsújáról. Gondolom nem én vagyok egyedül, aki úgy érzi, hogy elég rossz szájízzel gondol most erre a szezonra. Megértem, hogy az NB I-es szezonnal akart búcsúzni, de így visszatekintve nem kapta meg azt a lehetőséget, amit jogosan megérdemelt volna, tudván azt is, hogy ebben a letámadós szisztémában ő már nem rúg labdába. De azért jó volna, ha kapna egy nézők előtti méltó búcsúmeccset. Mindent köszönünk kapitány, örökre beírtad magad az MTK ikonjainak csapatába. (Szerintem az akadémián a kezdő korosztályoknál kellene indulnia és főleg a szemléletet tanítania és átvinnie minden akadémistába)

Az edzőnk volt minden, gyenge tornatanártól az istenig minden minősítést kapott. Szerintem vannak nagyon jó elképzelései a letámadás, az erőnlét terén, ugyanakkor nem tudta megtalálni a mienkhez hasonló taktikát és a fizikai erőt ötvöző csapatok ellen a megfelelő játékrendszert.  A rotáció egy ilyen sűrített tempójú bajnokságban szükséges, de a megoldásai nagyon esetlegesnek tűntek időnként. Ha ezeket sikerül a csapatnál javítani, akkor még sokat fogjuk dícsérni.

Visszatérve az interjúk lényegére mi az örökké kiesés ellen küzdő csapatok kategóriájába vagyunk besorolva. Kívánom minden kék-fehér vérű szurkolótársamnak, hogy viszonylag biztosan maradjunk benn az NB I-ben a következő szezonban is, stabilizáljuk és ha nem túlzó a kívánság, javítsuk a játék minőségét, neveljünk ki egy-két fiatalt, aki kinövi ennek a bajnokságnak a színvonalát és tartsuk meg a magyar és külföldi játékosok egészséges arányát. Ha ez megvalósul, akkor a következő évi értékelés még pozitívabb lesz. Úgy legyen.

Hajrá MTK!

Kiegészítés az edzőváltás után:

Epilógus

Mottó: naivság, Gyuri a neved

Végre egy év után a hétvégén meglátogattuk vidéki rokonainkat az oltások birtokában, reménykedve, hogy már nem veszélyeztetjük egymást. Ez volt az oka, hogy már csütörtökön elküldtem, hogy én hogy láttam az elmúlt szezont. Erre mi történik, három ponton is lényeges, a véleményemet gyökeresen felforgató bejelentés látott napvilágot a hét végén.

Az első egy gyönyörű fénykép, Zakor megajándékozza Szíjjártót egy még árcédulás Kanta mezzel. Itt azért leesett, hogy amit én NER-től viszonylag függetlennek érzékeltem, az nem állja meg a helyét (lásd mottó). Ennek a következményeit lehet pozitívan is felfogni, mert bár csak másodosztályúan, mint a támogató, de mégis csurran-cseppen némi apanázs. Egy szurkoló társam hozzászólását plagizálva, hányok tőle.

A második ennek következménye, gondolom itt lett megkérve Boris keze a Vasas részére. Ezzel Boris jövőjéről szóló véleményem aktualitását vesztette. Továbbra is tartom erényeiről és hibáiról leírt véleményemet, MTK-s korszakát mindenképpen sikeresnek, pozitívnak tartom, köszönet érte. Így már soha nem derül ki, hogy mit hozott volna ki a konszolidáltabb szezonból. Véleményem az, hogy hibás döntés őt a Vasas feljuttatására alkalmas vezetőedzőnek látni, mert az a szemlélet, hogy letámadással, jó erőnléttel kell megalapozni a csapat játékát a jelenlegi Vasas-kerettel kudarcra van ítélve, ha következetesen próbálja alkalmazni akkor az idősebb játékosai úgyis megbuktatják. De sok sikert kívánok neki, mert szimpatikus embert és edzőt ismertünk meg benne. Ami az új edzőnket illeti, csak reményeink lehetnek, hogy képes lesz egy stabil, a megfelelő eredményeket produkáló csapatot formálni, amely az éppen aktuális ellenfélhez igazítja játékát és az eddigi erényein túlmutatva néha élvezetesen játszani is fogja a futballt. Ami nekem mindenképpen fontos lenne a saját nevelésű fiataljaink egyre fokozódó mértékű menedzselése, ne a külföldiek – bármennyire is jók esetleg - legyenek túlnyomó többségben. Ami a mostani kommenteket illeti, senki nem hazudtolja meg magát, a prejudikálás  mint döntő érv dominál. Én a bizakodók pártján vagyok és amíg az ellenkezője nem igazolódik addig reménykedem a sikeres váltásban.

A harmadik Józsika, mint vezetőedző az újrainduló NB III-as csapatnál. Szép dolog a bizalom, főleg egy teljesen tét nélküli  bajnokságban játszó csapat élén, de vannak kétségeim. Gondolom, ennek köszönhető Pölöskei szerepeltetése a teamben, ami kétélű lehet, lehet pozitív töltése, de konfliktusforrás is. Mindenesetre nagyon drukkolok Józsikának, hogy ezen az új úton sikeresen induljon el és legyen nagyon sikeres pályaíve ezen a vonalon is.

A többi előzetesen leírt gondolatom megváltoztatására máig még nem jelent meg új információ, de most már semmiben sem lehetünk biztosak.

Ami biztos, nagyon sikeres szezont remélek és kívánok minden szurkoló társamnak.


Sas János 

(kép forrás: Sas János Facebook-oldala)

Idényértékelő.

Kedves szurkolótáraim!

Az MLSZ továbbra is olyan kiírást erőltet, mely számunkra nem kifejezetten előnyös. Sajnos az utóbbi években csapatunk így nem tudott gyökeret verni az első osztályban. Idén a cél az volt, hogy gond nélkül bent maradjunk, ne legyenek kiesési gondjaink! Ez sikerült! Magabiztosan, végeztünk a középmezőnyben. Rendhagyó módon értékelném az idényt, mert bár őszi - tavaszi rendszerben zajlik a bajnokság, de speciálisan három körből áll össze a végeredmény. Az első körben teljesítettünk a legjobban, a második és harmadik körben valamivel kevesebb pontot szereztünk az előirányzottnál, de a végül megszerzett 42 pont biztos bentmaradást eredményezett! Egyénileg nem szeretném értékelni a játékosainkat. Nagy részük jó közepes teljesítményt nyújtott szerintem. Általánosságban a fiataljaink beváltak. Néhány idegenlégiósunk csalódást keltett úgy érzem. Igazságtalan lennék, ha a csapat védelmében nem említeném meg, a mindig rosszkor jövő sérüléseket és a gyakori vírusfertőzéseket. Én a magam részéről elégedett vagyok (voltam) vezetőedzőnk és stábja tevékenységével, még akkor is, ha voltak a csapatnak nagyon gyenge mérkőzései is, de végül is, amit vállaltak azt teljesítették! Nem hagyhatom szó nélkül, hogy ne említsem meg kapitányunk búcsúját. Olyan játékosunk akasztotta szegre a stoplisát, aki méltó utódja volt régi nagy játékosainknak! Arany betűkkel írta be magát klubunk történetébe! Köszönet mindenért KANTA JÓZSI! További nagyon szép sikereket kívánok Józsika! Hajrá MTK!


Tóth Gábor

(kép forrás: Tóth Gábor Facebook-oldala)

Az elemzésem elé szeretnék venni két általam fontosnak vélt gondolatot, ami hozzánk, az MTK-családhoz fűződik.

Az első az lenne, hogy egy pillanatra emlékezzünk azokra, akik az elmúlt időszakban elhagyták az MTK-családot. Nyugodjanak békében. Emlékükből fakadjon áldás.

A második pedig, hogy itt is megköszönjem/jük a Kapitánynak azt, amit a mi szeretett klubunkért tett a profi labdarúgó pályafutása alatt, és további sok MTK-s(!) sikert kívánok neki, merthogy hivatalos is lett, Ő lesz a második csapatunk vezetőedzője! Köszönjük Józsika, közös utunk sosem ér véget!

És akkor az idényről. Ami a célunk volt, azt elértük. Több fordulóval a vége előtt biztosítottuk be az NB I-es tagságunkat a következő idényre. Természetesen nekünk itt a helyünk.  A legrosszabb helyünk a tabellán a 12. volt egy fordulóig, a legjobb pedig a 3.  Szinte folyamatosan a középmezőnyben helyezkedtünk el, ott is végeztünk. Mondhatjuk, hogy hullámzó volt a teljesítményünk a szezonban, de a végeredményen is látszik, hogy az a csapat idén nem volt többre hivatott, mint a középmezőny és a biztos bentmaradás. A kupamenetelés is ígéretes volt, de a Vidi nagy falatnak bizonyult, pedig ha pontosabbak vagyunk, lehetett volna bármi… Volt egy halvány remény a dobogóra, de sajnos akkor nem jött semmi össze a csapatnak. A bajnokság első részét sikeresen zártuk, és reménykedhettünk, hogy nem jön el ismét a gyenge tavaszunk… De eljött és így a vége kicsit „izgulós” olykor bosszantó lett ez az időszak. Több jó meccsünk is akadt a szezonban, elég csak az FTC elleni otthoni meccsekre, vagy a Vidi elleni otthoni bajnoki meccsre emlékezni. Viszont volt pár „fájó” és nehezen elviselhető vereség, mint pl. a felcsúti vagy éppen a mezőkövesdi vereség. És végre sikerült Kisvárdán is nyerni…

A játékosokat külön nem szeretném elemezni, volt különböző oldalakon idényelemzés játékosokra, az nso.hu-n olvashattuk, hogy több játékosunk is előkelő helyeken végzett a posztok szerinti rangsorokban.  Akik szerintem egy folyamatos jó teljesítményt nyújtottak a pályán, ők: Mijatovics, Nagy Zsombi, Mezei, Schön, Varga. Ami biztos, hogy meg kell erősíteni az összes csapatrészt illetve be kell építeni a legjobb fiatal játékosokat – szerencsére vannak-, hogy ismét biztosan bent maradhassunk illetve esetlegesen egy jó szezonnal dobogóra érhessünk és végre bejussunk a kupadöntőbe.

Következő idényre minél jobb helyezést, kupagyőzelmet kívánok! És hogy ismét együtt szurkolhatunk a Hidegkuti Stadionban és a vendégszektorokban! Mindörökké MTK!


Turai Tamás

(kép forrás: Tamás Turai facebook oldala)

Röviden...

Felemás a véleményem, mint a szezonunk is.

Pozitívumok: Schön Szabi  igazi klasszis lett. Kiemelkedik a mezőnyjátékosok közül.

A kapusunk, Mijatovics  több góltól mentett meg minket, mint amennyit kaptunk. Ősszel még voltak jó játszóink: Herrera, Cseke, Mezei,  King, Somodi.

Tavasszal egy ideig Varga, aztán  voltak meccsek, ahol ő is szürke volt és nem kék.

Összességében a 7. hely ebben a mezőnyben nehezen értékelhető, hisz itt egy-két váratlan eredménnyel akár a dobogón, akár a kiesés közelébe is lehetett jutni.

Szerintem  vannak hiányosságok:  én jobban el tudtam volna képzelni az első osztályban, a Bognár, Csertői, Kuttor hármas valamelyikét edzőnek (lásd a Paks eredményét és játékát). 

Ugyanakkor arról nem tehet az edző, hogy a Baki, Pintér alkatilag megfelelő belső védőkről kiderült, hogy nem sokat tudtak a csapat érdekében nyújtani. A menet közbeni igazolások  Perkovics, Dimitrov talán összel már jobban fog teljesíteni.

Szóval összefoglalva:  ősszel úgy tünt van csapatunk, tavaszra pedig egy szétesett  2. osztály színtjét produkáló gárda volt a pályán. Ami nagyon fájó, hogy ez a Budafokot egyszer sem tudtuk megverni.

De hát csak a kékek.

Kiegészítés az edzőváltás után:

Nézve a kommenteket, megoszlanak a vélemények az edzőváltásról.

Valójában a tavaszi teljesítmény gyengére sikeredett. Ezt egy profi csapatnál nem tolerálják, így érthető az edző váltás.

Igaz ugyan, hogy a valódi okát nem tudni.  Ahogy az első írásomban utaltam rá, erre az esetre én magyar és MTK-kötődésű edzőt hoztam volna.

Most már tudjuk, hogy olasz lesz, akiről én személy szerint semmit sem tudtam.

Egy új , külföldi  edző  hozhat jobb eredményt.  Majd meglátjuk.  Hátha van a tarsolyában egy pár olasz játékos ide hozatala. Olyanoké, akik tényleg megütik az I. osztály nívóját.


Ujlaki Tamás

(Kép forrás: Tamás Ujlaki facebook oldala)

2020-2021 NB I-es szezon

Csapatunk sikerrel vette a 2019-2020-as másodosztályú bajnokságot, és a Covid vírusnak „köszönhetően” korán pihenőre mehettek játékosaink. Szerencsére gárdánk vezetői, és a tulajdonos nem így tett, hanem kihasználva a bizonytalanságot szerződtetett több játékost megerősítendő keretünket. A sorsolás szeszélye az első fordulóban hazai pályán, teljes reflektorfénybe állította csapatunk visszatérését, és végre büszkék lehettünk a kék-fehér dresszben futballozó fiatalokra. Az ősi riválissal, az aktuális bajnokcsapattal, a Ferencvárossal, örökrangadón mutathattuk meg magunkat, és rúgtuk be azonnal az ajtót. Bátor, domináns támadójátékot produkálva, szellemes, gyors, agresszív letámadással megleptük a zöldeket, és a győzelem se lett volna érdemtelen, de végül is egy abszolút megérdemelt döntetlennel kezdtük a bajnokságot, mivel 1-0-ás vezetésünk után egyenlítettek a vendégek. Joggal dörzsölhettük a tenyerünket. Több saját nevelésű fiatallal a kezdőben, akik életük első NB I-es mérkőzését játszották borsot törtünk a IX. kerületiek orra alá. Láthattuk, hogy a kapuba régen várt, remek képességű, felépítésű hálóőr érkezett, az igazolásaink megfelelőnek, a céljaink eléréséhez alkalmasnak tűntek. Jól rajtoltunk és egyből az első hónap edzője Michael Boris lett. Ezt követően megtorpant a csapat, és váratlan pofonokba futottunk bele. Ezt tetézte az MTK-nál szokásos sérüléshullám. Fontos játékosaink estek ki a teljes idényre. A vezetők ezt gyorsan lereagálták, és újabb idegenlégióst szerződtettek a középpályára. Ezt követően egy remek sorozattal, néhol nagyszerű játékkal a tabellán stabilizáltuk a helyünket. A magyar kupasorozatban alacsonyabb osztályú ellenfeleinken magabiztosan lépdeltünk át. Ősz végére csapatunkat is elérte a Covid-vírus, és sok fiatal utánpótlás játékosunk próbálhatta ki magát a felnőtt csapatunkban, az NB I-ben. Bátran kijelenthetjük, hogy nem vallottak szégyent, és ami nagyon fontos, hogy gyarapodtak pontjaink. Nyugodtan mehettünk téli szünetre, sőt titkon álmodoztunk magasabb célokért az őszi teljesítményt látva. Még akkor is, ha volt ősszel is egy kisebb hullámvölgy. De egy fiatalokkal teletűzdelt csapat esetében ez természetesnek mondható. Izgalommal vegyes félelemmel vártuk a tavaszi idényt. Bizakodtunk, hogy ezúttal elkerüljük az elképesztő, hihetetlen, megmagyarázhatatlan, más csapatokra nem jellemző, ám nálunk már sajnos hagyományosnak mondható tavaszi mélyrepülést. Félelmünk ismét manifesztálódott, és teljesen érthetetlen, kínszenvedéssel teli, döbbenetes vesszőfutás lett ismét csapatunk tavasza. Csak nyomokban találkoztunk az ősszel látott MTK-val. Nem csak meccsről meccsre, de mérkőzéseken belül is olyan formaingadozások voltak, amikre magyarázatot találni embert próbáló feladat. A Magyar Kupában az elődöntő jelentette ezúttal is a végállomást. Most az Újpest ellen nem sikerült a döntőbe kerülni. Így néhány forduló, és egy kupaforduló egyértelművé tette, hogy a nemzetközi kupában való indulás, nem lesz a nyári program része. Nagy pozitívum volt, hogy előzetes tervünket hamar abszolváltuk. Igaziból már márciusban lehetett tudni, hogy első osztályú tagságunk végre nem forog veszélyben. Ám ettől még a tavaszi „hadjárat” kiábrándító, kijózanító pofonok völgye volt. Ebben a szezonban csapatunkkal megjártuk a mennyet és a poklot. Voltak feledhetetlen győzelmek (Felcsúton, Fehérváron), csodálatos pontszerzések (FTC, Honvéd ellen a Puskás stadionban), és iszonyatos blamák (Budafok, ZTE). De láthattuk, hogy vannak nagyon tehetséges fiatalok, erős utánpótlásunk. Láthattuk, hogy lehet találni megfelelő szintű légióst, akik közül kiemelkedik, és bátran mondhatjuk, hogy nemzetközi szintű futballista a kapusunk Milan Mijatovic. Láthattunk berobbani a magyar futballba egy igazi egyéniséget, akit nehéz lesz pótolni. Az év felfedezettjét, Schön Szabolcsot, aki tavasszal a fiatal kora ellenére a hátán vitte a csapatot. Dinamikája, gyorsasága, technikai képessége, győzni akarása, mentalitása példaértékű. Nem véletlenül vásárolták ki szerződéséből magyar szinten kimagasló áron. Haza tért Varga Roland, aki góljaival nagy segítséget jelentett a pontvadászatban. Pont került klubunk életében egy korszak végére. A vírus miatti lezárások, korlátozások miatt, közönség nélkül, vonult le a pályáról két csapat (MTK, Fehérvár) vastapsa, díszsorfala között az MTK ikonja, Kanta Józsi. Az elmúlt időszakot látva, most kell igazán drukkolnia minden MTK-szurkolónak. Most a klub vezetésnek kell szorítanunk. Reménykednünk kell, hogy megfelelő erősítéseket tudnak csapatunkhoz szerződtetni, hogy ne következhessen be újra az a szégyen, hogy a következő idény végén fölöttünk húzzák meg a vonalat. Hajrá MTK!

Kiegészítés az edzőváltás után:

Ehhez a feladathoz a szezon után váratlan, de a tavaszi botladozás után nem meglepő, vezetői oldalról nem megmagyarázhatatlan döntés értelmében már nem Michael Borisal, hanem Giovanni Costantino olasz vezetőedzővel vágunk neki. Sok sikert mindkét szakembernek! Hajrá MTK!


Zoltai Ákos

(kép forrás: Zoltai Ákos saját képe)

Kellemes ősz, botrányos tavasz, hihetetlenül meglepő edzőcsere. Nagyjából így tudom összefoglalni kedvenc csapatunk szezonját.

1: Ősszel jók voltunk. Örültem, hogy nem esünk össze a 62. percben (vagy előbb) fizikálisan és/vagy mentálisan, örültem, hogy voltak meccsek, amelyeken képesek voltunk dominálni és örültem, hogy nem teljesen tanácstalan, félős játékosokat láttam a félszezon túlnyomó többségében.

2: Mélyrepülés. Név szerint senkit sem fogok kiemelni, de megmagyarázhatatlan, hogy volt képes visszaesni gyakorlatilag mindenki (stáb+keret 96 százaléka) annyira, hogy ha nem lennék totális MTK-beteg, akkor sírva kapcsoltam volna el minden egyes meccsünkről.

3: Ebből következően szerintem vitathatatlan, hogy Borisnak – akármennyire szimpatikus és akármennyire szerepeltünk vele a tragikus jelenünkhöz képest jól – mennie kellett. Abba nem mennék bele, hogy ez a mi (értsd: MTK, értsd még jobban: vezetőség) döntése volt-e, vagy külső beavatkozás történt, a lényeg: így nem lehetett folytatni. Egyszerűen nincs olyan, magát profinak nevező futballcsapat (vagy munkahely), ahol egy ilyen félév után a helyén maradhat az edző/munkavállaló. Az új edzőről nagyjából semmit nem tudok, ez annak fényében nem túl meglepő, hogy sose volt saját csapata – mindenesetre, mint Rossi segítője nincs rossz önéletrajza. Az esélyt megérdemli, és van okom azt feltételezni, hogy ha esetleg nem válna be, a vezetőség képes időben lépni.

Pár dolog még. Igazolnunk kell üvöltésig, a kapus posztunk kivételével mindenhol kell erősítés. A legégetőbb egy befejező csatár érkezése lenne, de nehéz súlyozni: ütköző, támadni és védekezni is tudó középpályás, rutinos, stabil védő és technikás szélsőre is szükségünk van.

A legfontosabbat a végére hagytam: Józsika, köszönök mindent! Engem mindig az MTK érdekelt, nem pedig a játékosok. Illés Béla király idejében eszméltem a világra, nem gondoltam volna, hogy lesz olyan MTK-futballista, akit nála is jobban fogok kedvelni. Lett.  


Bodrogi Tamás

Zárszó, avagy a szerkesztőnek is van magánvéleménye

Mi, MTK-szurkolók bármikor, bármin tudunk vitatkozni. Így nagyon meglepett, hogy egy ilyen zaklatott szezont követően meglehetősen egységes kép alakult ki. Nagyon örültem, hogy egy olyan szezont után is, amikor a Kapitány már alig lépett pályára, szurkolóink közül többen is fontosnak tartották, hogy róla is írjanak. Köszönjük, Józsika, nélküled más lett volna ez az évezred.

Magam is azokhoz a szurkolótársaimhoz csatlakoznék, akik szerint a feljutást követő évben a biztos bentmaradás már önmagában is siker. Persze én sem örültem, hogy nem sikerült megszerezni a 3. helyet, noha még néhány fordulóval a bajnokság vége előtt is arra reális lehetőség kínálkozott. De a 7. helyet a szezon kezdete előtt szinte mindenki elfogadta volna. 

Ugyanakkor - többen céloztak erre - én ki is mondom: Nem elfogadható, ha a következő szezonban is csak a bentmaradás lesz a cél. Aki úgy gondolja, hogy igen, az legyen kedves mutasson nekem egy, csak egyetlenegy több mint húszszoros bajnokcsapatot az európai bajnokságok bármelyikében, amelyiknek a bentmaradás a célja. (Természetesen a jelenleg elsőligás csapatok közül.)

Szólni kell az MTK-ra jellemző tavaszi fáradtságról is. Sőt még érdekesebb, ha az vizsgáljuk, utolsó öt fordulókban mi történt. A 2013-14-es szezonban a vezetőség télen nagyon megerősítette a kiesés elől menekülő csapatunkat. Akkor került hozzánk többek között Torghelle Sanyi. Az volt az utolsó jó tavaszunk, melynek zárásaként zsinórban nyertük az utolsó 5 meccsünket, ezzel a tizenharmadik helyről a nyolcadikra léptünk előre. Azóta lejátszott 7 bajnokságban az utolsó 5 forduló csak balsikert hozott számunkra. A két NB II-es szezonunkban a gyatra befejezések ellenére a korábbi előnynek köszönhetően megmaradt az első helyünk, az összes többi bajnokságban hátrébb végeztünk a végelszámoláskor, mint ahol öt fordulóval korábban álltunk. A különbség két évben egészen éles volt, bentmaradó helyről kiesők lettünk. Lehet azt mondani, amit Polyák Balázs mondott, hogy most az őszre készülünk, még nem a tavaszra, de nem figyelembe venni a tényeket... Összességében elégedett vagyok az elmúlt szezonnal, én személy szerint sajnálom Michael Boris távozását, de ez után a tavasz után megértem. A jövő évtől viszont fejlődést várok. Nem elégítene ki, ha ismét csak biztosan bent tudnánk maradni az NB I-ben. Azt várom, hogy az MTK az első 6 hely valamelyikén végezzen, lehetőleg ezen belül is egy nemzetközi kupa indulást érő helyen. Azt várom, hogy stabilizáljuk a játékunkat, az eredményeinket. Azt várom, hogy a mezőny leggyengébb 3-4 csapata ellen ne betlizzünk, hanem ellenük a legtöbb meccset nyerjük meg. Azt várom, hogy a hazai pálya végre előnyt jelentsen és ne legyen többet olyan, mint a tavasszal, amikor a saját stadionunkban lejátszott kilenc tétmeccs közül csak egyet nyertünk meg. Ugyanakkor optimista vagyok. Amióta Zakor Sándor úr kezébe került a csapat azóta látható a törekvés az előre lépésre. Remélem, ez a 2021 - 2022-es szezonban is így lesz.

Abban a reményben, hogy zártkapus borzalomnak vége várom, hogy a következő szezonban már ne csak virtuálisan találkozzunk, ne csak virtuálisan szurkoljunk.

Hajrá Kékek! Hajrá MTK!

Bajnoki mérkőzéseink

2020 - 2021-ben:

 

MTK - FTC 1-1

Myke Bouard Ramos


MTK - Honvéd 3-1

Michael Boris


DVTK - MTK 1-1

Nagy Zsombor


MTK - ZTE 0-3

Katona Máté


Paks - MTK 4-0

Baki Ákos


MTK - Budafok 1-2

Lencse László


Felcsút - MTK 0-3

Sebastian Herrera


MTK - Kisvárda 1-1

Varjú Benedek


Újpest - MTK 0-4

Gera Dániel


MTK - Fehérvár 3-1

Bojan Miovski


Mezőkövesd - MTK 0-1

Prosser Dániel


FTC - MTK 2-0

Andrija Drljo


Honvéd - MTK 2-2

Barna Szabolcs


MTK - DVTK 1-0

Tiago Ferreira


ZTE - MTK 2-0

Clinton Osei


MTK - Paks 3-1

Biben Barnabás


Budafok - MTK 2-2

Balázs Benjámin


MTK - Felcsút 0-1

Palincsár Martin


Kisvárda - MTK 0-2

Somodi Bence


MTK - Újpest 1-3

Bíró Bence


Fehérvár - MTK 1-2

Schön Szabolcs


MTK - Mezőkövesd 0-0

Varga Roland


MTK - FTC 2-2

Srdjan Dimitrov


Honvéd - MTK 3-2

Nikolai Alho


DVTK - MTK 0-0

Cseke Benjámin


MTK - ZTE 3-0

Mezei Szabolcs


Paks - MTK 3-1

Pintér Ádám


MTK - BMTE 0-0

Marko Perkovic


Felcsút - MTK 3-0

Kata Mihály


MTK - Kisvárda 0-1

Milan Mijatovic


Újpest - MTK 1-3

Ikenne-King


MTK - Fehérvár 1-3

Kanta József


Mezőkövesd - MTK 5-1

Vancsa Zalán



Hol tartanak most a Gedeon program korábbi díjazottai?


A korábbi Gedeoen-díjasok közül előző számunkban a 2017 évi díjazottakról írtunk. Lássuk be, nem volt egy nagy öröm a visszatekintés, az akkori első két helyezett már nincs az MTK-ban. A következő 2018-as év viszont igazi sikertörténet. Mind a három akkori díjazott elindult az éremhalmozás útján és mindhárman továbbra is kék-fehérben.


 


2018 első-díj: Schermann Bianka

A legfontosabb: Tornászunk azóta is folyamatosan hozza a sikereket az MTK-nak. Az utánpótlás versenyeket követően már a felnőttek között is bajnoki érmek sokaságát gyűjtötte be, közte jópár aranyat is. Bianka stabil tagja a felnőtt magyar válogatottnak is. Sajnos egy sérülés miatt lemaradt az ide EB-ről - ahol a magyar csapat bronzérmes lett - minket szurkolókat nyilván vigasztalt, hogy helyére Böczögő Dorina személyében egy másik MTK tornász került, Biankát azonban ez aligha nyugtatta meg.


 


2018 második-díj: Varga Regina Eszter

Rövidpályás gyorskorcsolyázóról lévén szó, már az is hangsúlyozandó, hogy jelenleg is az MTK versenyzője, nem csatlakozott a dezertőrökhöz. Szépen fejlődik. Még mindig junior korú versenyző, aki idén (is) érmeket hozott a korosztályos bajnokságról. Talán még nagyobb siker, hogy a felnőtt bajnokságon is a legjobbak közé került. 1500 méteres távon lett 6. Eddigi legnagyobb sikereit természetesen korosztályos versenyeken aratta. Volt magyar bajnok, elért magyar csúcsot és Europa Kupa 2. helyet is. 


 

 

2018 harmadik-díj: Baranyi Zsófia

Ő is kék-fehérben maradt és vele kapcsolatban is a siker a kulcsszó. Tavaly korosztályos EB aranyérmes lett, a hazai mezőnyben pedig az év versenyzője. Sajnos az idei évében egy makacs deréksérülés hátráltatta, ami miatt lecsúszott az olimpiai kvalifikációról. Mondhatni, hogy egy 19 éves versenyző esetében ez nem olyan nagy baj, hiszen várhatóan négy év múlva illetve most csak három lesz a csúcson. Sajnos az ő esetében rosszabb a helyzet, 2024-ben Párizsban nem lesznek karate versenyek. 


Köszöntjük júniusban szülinapos tagjainkat:

 Antal Péter


Batonainé Kaplár Zsanett


Bódayné Blaha Judit


Breuer György


Csányi Tamás


Drexler Géza


Feit György


Fikó Jessica


Fitz László


Fleischer Zoltán


Kálló Dominik


Kapitány Sándor


Kiss Koppány


Koritár Lajos


Mislainé Szántó Bernadett


Neogrády Anikó


Nyári Sárkány Péter


Nyúl Krisztián


Pataki Péter


Repárszky Ferenc


Retz Tamás


Sándor László


Scott Péter


Sermer László


Simon Tamara


Steer Ferenc


Szabó Éva


Szentgyörgyi Ákos


Szépvölgyi György


Szőke Erazmus


Szőke Kinga


Talapa Tibor


Tucker Dávid


Urai Gábor


Váray Míra


Vencel György


Zachár István


Születésnapjuk alkalmából sok boldogságot kívánunk nekik! 


Elkészültek a tagsági igazolványok

Régi elmaradásunkat pótolva elkészítettük az új tagsági kártyákat. Akik legkésőbb május 15-ig befizették az idei évre esedékes tagsági díjat, azok legkésőbb június első hetében fogják postai úton megkapni a tagságit. Kérlek benneteket, ha valaki nem kapná meg időben, akkor jelezze.

Örömmel nyugtázhatjuk, hogy sokkal többen fizettétek be a tagdíjat, mint a korábbi években. Ugyanakkor, a sokkal több nem elég. Aki belépett egy egyesületbe, az vállalta, hogy megfizeti a tagdíjat. Azt gondolom, évi 6000 Ft nem egy kifizethetetlen összeg tagságunk nagy része számára. Így kérjük azokat, akik eddig nem tették meg, hogy utalják át az aktuális tagdíjat részünkre. (Számlaszámunk e hírlevél impresszumában és weblapunkon is megtalálható.) Kérjük, ha valakinek gondot okoz ennek az összegnek a megfizetése, az jelezze ezt e-mailben, indokolt kérés esetén a tagdíjat el tudjuk engedni, csak egy jelképes összegű kártyadíjat számítunk fel. Ezeket a kéréseket természetesen diszkréten kezeljük.

Köszönjük együttműködéseteket.


MTK-sportműsor

Weblapunk sportműsor rovatában szokás szerint megtaláljátok a következő időszak MTK-t érintő hazai meccseit, eredményeit.


Ízelítő hírlevelünk következő számának tervezett tartalmából: 

  

Bajnokság után. Milyen volt a 2020 - 21-es női foci idény kék-fehér szemmel ?

Szellemi sportok az MTK-ban. Sakk- és bridgecsapatunk vezetői nyilatkoznak. 

Deutsch Tamás nyilatkozatának második része. (Minden sportágról ami nem foci.)

Mi lett velük?  A korábbi Gedeon-díjasokról szóló sorozatunkban a 2019-ben díjazottak kerülnek ezúttal sorra. 

Ismét jelentkező rovataink:

 * Bemutatjuk sportolóinkat

 * Kék-fehér hírességek

 * Mi van vele



MTK-szurkoló vagy? Akkor köztünk a helyed!


Kattints ide, lépj be az MTK Baráti Körbe!




Akik pályára léptek


Alho, Nikolai Aleksanteri (1993. 03. 12.) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 13/0 

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 13/0

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 13/0

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: - 

MTK-játékos 2021 óta 

Korábbi felnőtt csapatai: HJK Helsinki, Halmstads BK, FC Lahti, Klubi 04

Korábbi utánpótlás csapatai: HJK Helsinki


 

 

Antonijevic, Filip (2000. 07. 24.) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 3/0

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 3/0 

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 3/0

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: - 

MTK-játékos 2021 óta 

Korábbi felnőtt csapatai: Metalac, Kolubara, Teleoptik 

Korábbi utánpótlás csapatai: Partizan Beograd


 

 

Baki Ákos (1994. 08. 24.)

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 6/0

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 75/4

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 75/4

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 15/3

MTK-játékos 2009 óta.

Korábbi felnőtt csapatai: -

Korábbi utánpótlás csapatai: MTK,  ZTE


 

Balázs Benjámin  (1990. 04. 26.)

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 16/0

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 16/0

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 272/15

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: -

MTK-játékos 2020 óta.

Korábbi felnőtt csapatai: Újpest, Kaposvár

Korábbi utánpótlás csapatai: Kaposvár, Mézga FFC


 

Barna Szabolcs (1996. 04. 27.) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 6/0 

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 6/0 

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 33/1

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: - 

MTK-játékos 2020 óta 

Korábbi felnőtt csapatai: DVSC, NYVSSC 

Korábbi utánpótlás csapatai: DVSC, Báránd, Létavértes


 

Biben Barnabás (2003. 11. 19.) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 11/0 

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 11/0 

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 11/0

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: - 

MTK-játékos 2019 óta 

Korábbi felnőtt csapatai: - 

Korábbi utánpótlás csapatai: Felcsút, Vasas


 

Bíró Bence (1998. 07. 14.) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 16/0 

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 16/0 

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 97/5

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 6/0 

MTK-játékos 2009-10 és 2020 óta 

Korábbi felnőtt csapatai: Viktoria Guimaraes 

Korábbi utánpótlás csapatai: Honvéd, Dalnoki Akadémia, FTC


Cseke Benjámin (1994. 07. 22.) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 29/2 

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 33/2 

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 97/5

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 17/2 

MTK-játékos 2014-15 és 2019 óta 

Korábbi felnőtt csapatai: Paks, Újpest 

Korábbi utánpótlás csapatai: Vasas, Honvéd, Goldball


Dimitrov, Szrdjan (1992. 07. 28.) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 23/2 

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 23/2 

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 23/2

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: - 

MTK-játékos 2020 óta  

Korábbi felnőtt csapatai: FK Indjija, Ubon United, Birkirkara, Napredak 

Korábbi utánpótlás csapatai: ?


Drljo, Andrija (2002. 09. 06.) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 3/0 

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 3/0 

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 3/0

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: - 

MTK játékos 2020 óta 

Korábbi felnőtt csapatai: -

Korábbi utánpótlás csapatai: Dinamo Zagreb, Siroki Brijeg


Ferreira, Tiago  (1993. 07. 10.) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 16/1 

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 16/1 

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 16/1

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: - 

MTK-játékos 2020 óta 

Korábbi felnőtt csapatai: Universitatea Craiova, Uniao Madeira, Zulte Waregem, FC Porto

Korábbi utánpótlás csapatai: FC Porto, Boavista


Gera Dániel (1995. 08. 29.) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 14/4 (6/0) 

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 85/13 

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 91/13

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 26/3 

MTK-játékos 2011 - 2021 

Korábbi felnőtt csapatai: - (FTC) 

Korábbi utánpótlás csapatai: MTK, Újpest, Vasas, Goldball


Herrera, Sebastian (1995. 01. 23.) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 26/1 

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 26/1 

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 26/1

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: - 

MTK-játékos 2020 óta 

Korábbi felnőtt csapatai: Rabotnicski, Pereira 

Korábbi utánpótlás csapatai: ?


Ikenne-King, George Patrick (1991. 10. 29.) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 26/1 

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 33/1 

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 150/1

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: - 

MTK-játékos 2018-19 és 2020 óta 

Korábbi felnőtt csapatai: Honvéd, Flying Sports

Korábbi utánpótlás csapatai: -


Kanta József (1984. 03. 24.) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 5/0 

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 262/74 

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 262/74

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 63/16

MTK-játékos 1998 óta 

Korábbi felnőtt csapatai:- 

Korábbi utánpótlás csapatai: MTK, Ajka


Kata Mihály (2002. 04. 13.) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 24/1 

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 24/1 

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 24/1

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 19/0 

MTK-játékos 2013 óta 

Korábbi felnőtt csapatai: 

Korábbi utánpótlás csapatai: MTK, BVSC, Vasas, Dalnoki Akadémia


Katona Máté (1997. 06. 22.) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 4/1 

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 53/1 

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 53/1

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 51/3 

MTK-játékos 2014-15 és 2019 óta 

Korábbi felnőtt csapatai: - (FTC)

Korábbi utánpótlás csapatai: MTK, SVSE, SC Sopron


Lencse László (1988. 07. 02.) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 7/0

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 77/17 

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 238/77

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 60/36 

MTK-játékos 2014-2010 és 2017-2021  

Korábbi felnőtt csapatai: Fehérvár, Kecskemét, Hapoel Kiryat Shmona, Felcsút, Újpest

Korábbi utánpótlás csapatai: MTK, Győri ETO, Gyirmót


Mezei Szabolcs (2000. 10. 18.) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 26/1 

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 26/1 

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 26/1

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 24/0 

MTK-játékos 2014-15 és 2019 óta 

Korábbi felnőtt csapatai: Békéscsaba (kölcsönben)

Korábbi utánpótlás csapatai: MTK, Gerlai SE, Békéscsaba


Mijatovics, Milan (1987. 07. 26.) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 32/0 

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 32/0 

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 32/0

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: -

MTK-játékos 2020 óta 

Korábbi felnőtt csapatai: Levszki Szófia, Buducsnoszt Podgorica, FK Decic, FK Bokelj, Zob Ahan, Mes Kerman, Rudar Pljevlja 

Korábbi utánpótlás csapatai: Vasas, Honvéd, Goldball


Miovszki, Bojan (1999. 06. 24.) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 26/7 

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 26/7 

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 26/7

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: - 

MTK-játékos 2020 óta 

Korábbi felnőtt csapatai: Renova, Makedonija, Rabotnicski Szkopje, 

Korábbi utánpótlás csapatai: Quarabag Agdam, Rabotnicski Szkopje, Bregalnica Stip


Nagy Zsombor (1998. 03. 21.) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 27/1 

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 27/1

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 27/1

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 19/1 

MTK-játékos 2012 óta 

Korábbi felnőtt csapatai: Dorog (kölcsönben) 

Korábbi utánpótlás csapatai: MTK, Tisza Volán, SZEOL


Osei, Clinton (2002. 03. 17.) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 3/0 

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 3/0 

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 3/0

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: - 

MTK-játékos 2020 óta 

Korábbi felnőtt csapatai: -

Korábbi utánpótlás csapatai: Kowa Naso


Palincsár Martin (1999. 01. 03.) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 19/0 

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 19/0

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 19/0

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 22/3 

MTK-játékos 2010 óta 

Korábbi felnőtt csapatai: Monor (kölcsönben), Budaörs (kölcsönben) 

Korábbi utánpótlás csapatai: MTK, Újpest, Dalnoki Akadémia


Perkovics, Marko (1991. 08. 30.) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 13/0 

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 13/0 

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 13/0

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: - 

MTK-játékos 2021 óta 

Korábbi felnőtt csapatai: NK Olimpija, NK Brezice 1919, Siroki Brijeg, RNK Split, Vikingur Reykjavík, KK Krsko, NK Radomlje, HNK Cibalija Vinkovici, KM Torhout, NK Marsonia 1909, Croatia Slavonski Brod 

Korábbi utánpótlás csapatai: ?


Pintér Ádám (1988. 06. 12.) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 7/0 

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 124/4 

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 153/6

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 20/0 

MTK-játékos 2004-2010 és 2018 óta 

Korábbi felnőtt csapatai: Greuther Fürth, Ferencváros, Tom Tomszk, Levadiakosz, Real Zaragóza

Korábbi utánpótlás csapatai: MTK, Balassagyarmat


Prosser Dániel (1994. 06. 15) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 29/4

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 29/4 

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 130/17

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 7/5 

MTK-játékos 2020 óta 

Korábbi felnőtt csapatai: DVTK, Felcsút, ACS Sepsi, Honvéd

Korábbi utánpótlás csapatai: Honvéd, Goldball, MAC, 43.sz Építők


Ramos, Myke Bouard (1992. 10. 30.) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 3/0 

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 47/7 

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 68/11

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: - 

MTK-játékos 2015 óta többszöri megszakítással 

Korábbi felnőtt csapatai: Ittihad Kalba (kölcsönben), Szombathely (kölcsönben), Kisvárda, Salgótarján, Putnok, Parana 

Korábbi utánpótlás csapatai: Parana


Schön Szabolcs (2000. 09. 27.) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 27/9 

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 32/9 

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 32/9

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 17/4 

MTK-játékos 2019-2021 

Korábbi felnőtt csapatai: - (Dallas) 

Korábbi utánpótlás csapatai: Ajax, Honvéd, ELTE SE


Somodi Bence (1988. 11. 25.) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 2/0 

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 2/0 

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 12/0

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 21/0 

MTK-játékos 2019 óta 

Korábbi felnőtt csapatai: Vecsés, DVTK, Győri ETO, Kazincbarcika, Fehérvár, Gyirmót, Puskás, Kaposvár

Korábbi utánpótlás csapatai: FTC, Blackburn Rovers


Vancsa Zalán (2004. 10. 27.) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 3/0 

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 3/0

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 3/0

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: - 

MTK-játékos 2015 - 2019 és 2019 óta 

Korábbi felnőtt csapatai: -

Korábbi utánpótlás csapatai: MLTC, FTC, Vasas


Varga Roland (1990. 01. 23.) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 17/9 (4/0) 

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 17/9 

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 247/78

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: - 

MTK-játékos 2021 óta 

Korábbi felnőtt csapatai: Brescia Calcio, Újpest, Győri ETO, FTC

Korábbi utánpótlás csapatai: MTK, Goldball


Varjú Benedek (2001. 05. 21.) 

Idei bajnoki mérkőzés/gól: 18/0 

NB I-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 19/0 

Összes NB I-es mérkőzés/gól: 19/0

NB II-es mérkőzés/gól az MTK-ban: 19/1 

MTK-játékos 2017 óta 

Korábbi felnőtt csapatai: Dorog (Kettős játékengedéllyel)

Korábbi utánpótlás csapatai: MTK, Abda, Győri ETO, Üstökös FC Győr


Az idény közben az MTK-ból távozott játékosoknál a távozásuk után lejátszott mérkőzések adatait adtuk meg zárójelben.







 

 

MTK Baráti Kör Egyesület hírlevele megjelenik havonta egyszer

felelős kiadó: Pandzarisz Sándor, az egyesület elnöke

felelős szerkesztő: Bodrogi Tamás

Felíratkozás hírlevelünkre.

Leiratkozás hírlevelünkről.

 

MTK Baráti Kör

cím: Budapest, Salgótarjáni út 12 - 14

Belépés az MTK Baráti Körbe: Kattints ide.

Bankszámla: OTP 11715007-21515664

Weblap: www.mtkcsalad.hu

Facebook: www.facebook.com/mtk.baratikor

E-mail: mtkcsalad@mtkcsalad.hu

 

A külön nem jelzett képek forrásai az MTK hivatalos weboldalai, a www.mtk.hu a WWW.mtkbudapest.hu