Menü
MTK Baráti Kör Aki a dicső múltat nem becsüli, a jövőt nem érdemli!
MTK Baráti Kör

2021. november 25.

MTK Baráti Kör Hírlevele

II. évfolyam 11. szám

2021. november 25.

Kedves Olvasó!

Az NB I-ben szereplő férfi labdarúgócsapatunk legutóbb hat bajnoki mérkőzésén összesen egy gólt rúgott és két pontot szerzett. Így kieső helyre kerültünk. Bár még csak 13 forduló zajlott le a bajnokságból, de már három edző ült a kispadunkon, és feltehetően a hétvégén Kisvárdán egy negyedik, Márton Gábor fogja vezényelni a fiúkat, ha az egészsége megengedi. Talán nem nagyon meglepő a fenti tények ismeretében, hogy ma elsősorban labdarúgóink helyzetével foglalkozunk.

Nyílt levél az MTK labdarúgó szakosztály vezetésének

Ritkán látott mélységekbe süllyedt az MTK. Önmagában a kieső hely is méltatlan a klubunkhoz, de még ennél is tragikusabb az, ahogyan ide kerültünk: hónapok óta kilátástalan szenvedést látunk a pályán, átgondolatlan, koncepció nélküli, kapkodó játékos- és edzőigazolási döntéseket a klubvezetéstől. Az új edzőnknek kijár a bizalom, de úgy látjuk, sokkal mélyebb a bajok gyökere, amelyek miatt szenved a klub, mint amit egy edzőváltással meg lehetne oldani.

A magyar bajnokság annyira rossz csapatokkal van tele, hogy még így is van esélyünk bentmaradni. Ehhez viszont azonnali, bátor lépésekre van szükség. Ahogy ahhoz is komoly változás kell, hogy minden nehézség ellenére szerethető csapatunk legyen. Ezért a következőket kérjük:

  1. Őszinte kommunikációt a szurkolókkal!
    Ha van, amit nyilvánosan nem akarnak közölni, akkor legyen egy szurkolói képviselő, aki segíthet a szurkolók és a klub közötti kommunikációban.
  2. Számonkérhetőséget!
    Nézzük át, milyen ígéretek hangzottak el az elmúlt években, évtizedben -  múzeum, söröző-étterem a stadionban, edzőpálya, jobb bajnoki teljesítmény -, válaszokat kérünk arra, ezek miért akadtak el, és a felelősök nézzenek szembe a következményekkel.
  3. Korrekt szakmai munkát!
    Szerződtessenek valódi szakmai háttérrel rendelkező, elismert sportigazgatót, és ha MTK-s kötődésű, az már csak hab a tortán. Ha egy sportigazgató regnálása alatt kiesik a csapat, akkor annak elégtelen a munkája. Ez mindenképp változást igényel!
  4. A jelenlegi szakmai helyzet felülvizsgálatát!
    Keressék meg az évek óta fennálló problémák okait, és orvosolják azokat!
    A csapatunkat évek óta állandó sérüléshullám sújtja, szinte a teljes védelem legalább egyszer kiesik minden bajnokságban, tavasszal már legendás a formahanyatlásunk, néhány rosszabb évben teljes összeomlásunk. Idén ezt még tetézték is: a tavalyi gólfelelőseinket nullagólos, súlytalan játékosokkal próbálták pótolni, a tavalyi, már akkor is gyenge védelemből két ember távozott, egy sem érkezett a helyükre. A tavalyi 5 gólos középpályánkból (Katona, Cseke, Kata, Dimitrov, Mezei) idén 12 meccsen nulla gólt hozó középpályát alakítottak ki.A téli szünetben ezen változtatni kell!
  5. Nagyobb megbecsülést a szurkolóknak!
    Ha az elmúlt 10 évben 3-szor esett ki a csapat és ismét kieső helyre kerültünk, akkor annyit megérdemelnének a szurkolók, hogy emberszámba vegyék őket, ne pedig szükséges rossznak. Ennek része, hogy kikérjék a véleményüket és bevonják olyan döntéshozatalba, ami nem szakmai, hanem szurkolói kérdés, mint például az induló, a szurkolótoborzás, a szurkolói termékek tervezése.

2017-ben és 2019-ben is azt hallgathattuk a kiesés után, hogy komoly változások jönnek, amelyektől jóval jobb lesz a csapat helyzete – láthattuk, nem lett jobb. Reméljük, jövő tavasszal nem egy újabb kiesés után kell a magyarázkodást hallgatnunk, és hogy addig is olyanná teszik ezt a klubot és csapatot, amely mellé jó szívvel oda lehet állni a bentmaradásért küzdve.

Mi most is, mint minden kiesésünkkor a címer mellett állunk.
Azt viszont nem tűrjük tovább, hogy hétről-hétre szembeköpjenek minket, akik évtizedek óta képviselik a klubot minden körülmények között és 133 éves egyesületünk amúgy is megtépázott nevét tovább tiporják!

Elég volt! Valódi változást!

Mindörökké MTK!


MTK Baráti Kör
ULTRAS MTK


Lehetne-e további szponzorokat, befektetőket találni az MTK-nak?

Egy korábbi tulajdonosjelölt véleménye

Az MTK-szurkolók körében elterjedt nézet, hogy csapatunk azért nem tud múltjához méltóan szerepelni, mert a jelenlegi tulajdonoson kívül nincs senki, aki hajlandó lenne pénzt fektetni az MTK-ba. Megpróbáltunk utánanézni, ez csak afféle városi legenda vagy valóban nincs olyan üzletember, aki szívesen támogatná az MTK labdarúgócsapatát vagy akár más szakosztályait is. Kézenfekvőnek látszott, hogy ahhoz forduljunk kérdésünkkel, akit korábban már hírbe hoztak az MTK-val. Csörgő György szlovákiai magyar üzletembert lehetséges befektetőként ismertük meg, amikor Várszegi Gábor árulta az MTK-t. Ő hogy vélekedik erről?

Csörgő György

/kép forrás: ujszo.com/

Rólad akkor hallottak először az MTK szurkolók, amikor kétezres évek elején Várszegi Gábor új tulajdonost keresett maga helyett. Ma már, közel tíz év után talán elmondható, igazak voltak a pletykák, meg akartad venni a csapatot?

Így van, ez 2013 tavaszán volt. Gyerekkorom óta figyelem a magyar focit. Győrhöz, mint városhoz kötődöm, így az ETO is közel áll hozzám, de ettől eltekintve MTK-szimpatizáns vagy mondhatom drukker voltam és vagyok is. Így kerültem képbe. Az egy forintért eladom sztori csak a média és a focitársadalom felé lett így kommunikálva, de korántsem így volt. Ára volt a csapatnak. Mi akkor elvégeztünk egy gazdasági és jogi auditot, aminek eredményeként rengeteg csontváz dőlt ki. A klub több százmilliós adósággal küszködött. Én természetesen úgy vettem volna át a csapatot, hogy a korábbi adóságok rendezését nem vállaltam volna, csak a tulajdonosváltástól viseltem volna a költségeket. Ebben hosszas tárgyalások után meg is egyeztünk. De utóbb ők kifaroltak a megegyezésből, azzal, hogy az akadémiát kivonták a szerződésből, csak a felnőtt csapatot adták volna el. Az akadémia, az utánpótlás nélkül az ügylet értelmetlenné vált számomra.

Mi motivált? Anyagi hasznot aligha remélhettél akkoriban az MTK megvásárlásából.

Az akkori viszonyok között tudható volt, hogy egy futballklub nem működhet nyereséggel. Nem is működött. A motiváció a szimpátián kívül az volt, hogy ezt a nagy múltú klubot gatyába rázzuk, illetve az utánpótlás bevonásával elindítsuk egy olyan pályán, hogy a fociból ne pénzt vegyünk ki, hanem a focival hozzáadott értéket teremtsünk. Ezt ma is így gondolnám, bár a mai viszonyok között, amikor már megjelentek a foci környékén tőkeerős befektetők, és jelentős az állami támogatás, inkább lehet rentábilisan működtetni egy klubot, de a zavaros viszonyok miatt nehezen látható át, hogy ez mennyire valósítható meg. Ebben még nagyon mesze vagyunk Nyugat-Európától.

Említetted az akadémia fontosságát. Ez az MTK-ban adott.

A száz legjobb európai akadémia között csak két magyarországi van. Az egyik az MTK, ha jól emlékszem, a kilencvenegyedik helyen. Ha azt nézzük, hogy a mienk a legjobb magyar akadémia az siker, de ha az elmúl 8 évben az akadémiákba és ezen belül az MTK-akadémiába zúdított rengeteg pénzt nézzük, akkor valahol az első 50-ben, úgy a 40. és az 50. hely között kéne lenni.

Nagyon elmentünk az anyagiak felé, ahogy a világ futballja is a pénz körül forog. A NER rendszerében a foci mennyire értelmezhető üzleti alapon?

Nehéz megítélni kívülről, nem vagyok része a mai magyar futballrendszernek, így ezt nem látom át pontosan.

Akkor másként kérdezem. Ebben az erős állami ráhatásokkal működő magyar labdarúgásban látsz-e esélyt arra, hogy egy valódi befektető beszálljon a magyar fociba és itt valósan üzleti alapon működjön?

Ha minden érdekelt fél tud engedni az egójából, akkor igen. Igen, látok esélyt, csak ehhez minden érintett félnek konszenzusra kell jutni minden kérdésben.

Csak feltételes módban: Ha te beszállnál, látnál-e esélyt arra, hogy az MTK-nak ez úgy legyen hasznos, hogy te se juss közben csődbe?

Nyilván csak úgy történhetne ez meg, hogy a szerepvállalás ne menjen se a gazdasági életben betöltött szerepem rovására, se a magánéletem ne szenvedje ezt meg. Persze a szerepvállalás sokféle lehet, nyilván az sem mindegy, hogy milyen. Lennének olyan konkrét terveim, melyek alapján nagyon szépen tudna működni az MTK. De ez is olyan, mint egy házasság, a szerepvállalás egy futballklubban csak akkor működhet, ha mindkét fél akarja.

Ne kerülgessük tovább a forró kását. Ha lenne rá fogadókészség, beszállnál az MTK-ba?

Ez sok mindentől függ, de ha nagyon röviden akarok válaszolni, akkor igen, természetesen a jelenlegi tulajdonos úrral együttműködve.

Szerinted a magyar fociban, ahol a költségek nagyon elszálltak, egy befektető egyedül el tud vinni magas szinten egy csapatot?

Kevesen, de vannak ilyenek. De nem ez a jellemző. A lehetőségeket figyelembe véve vagy akár a nyugati minták alapján egy olyan családias klubnál, mint az MTK, azt tudnám elképzelni, hogy egy konzorcium – több nagy- és kisbefektető – viszi a klubot. Ennek részesévé kellene tenni a szurkolókat, például részvényesként vagy akár más formában is. Természetesen a szurkolóktól nem várható, hogy a klubfenntartásához jelentős részben anyagilag hozzá tudjanak járulni. De a lehetőség, hogy részvényesek, azaz tulajdonosok legyenek, szerintem egy fontos gesztus a szurkolók felé, ami erősítheti a kötődésüket a klubhoz.

Teoretikusan egy konzorciumról beszéltél. Nem kérek neveket – ez még nagyon korai lenne – de vannak olyanok a fejedben, akik szerinted szintén beszállnának és erre megfelelő hátterük is van?

Nem tárgyaltam még erről senkivel, hiszen ez még nagyon távoli, de igen, vannak jelöltjeim.

Neked vannak tapasztalataid a szlovák futballban. Szerinted hova és mennyi idő alatt lehetne egy MTK-val eljutni?

Reális a jelenlegi viszonyok közepette a 3-6. hely lenne. 

Befektetőkről beszélsz. Szerinted anyagi értelemben befektetés lehet az MTK?

Igen. Hosszabb távon igen. De nem feltétlenül kell anyagi haszonra törekedni, ha jönnek az eredmények – ami nyilván öröm a befektetőnek – az erkölcsi értelemben mindenképpen haszon. Növeli a befektető jó hírét, amit akár kamatoztathat is.

Említetted, hogy esetleg beszállnál, mit változtatnál, mit csinálnál ugyanígy tovább?

Ez csapatmunka. Egyedül nem változtathatnék, ez csak úgy működik, ha a vezetők, tulajdonosok kompromisszumkészek és jó kompromisszumok mentén konszenzusos döntéseket tudnak hozni.

A jelenlegi vezetést nem ismerem, de az ő munkájukat dicséri, hogy vissza tudták juttatni a csapatot az NB I-be és tavaly gond nélkül bent is tartották az MTK-t. Nyitott vagyok mindenféle együttműködésre. Azt látom, hogy a keret gyökeres vérfrissítésre szorul. Ha nem akar az MTK kiesni, akkor a téli átigazolási szezonban 6-8 játékost kell igazolni. Nyilván az új edző, Márton Gábor véleményét figyelembe véve.

Mondtad, hogy igazolni kell. Az MTK-nál ez mindig problémás, hiszen a klub nem kis részben a játékoseladásokból tartja el magát. Így nehéz erősíteni. Te hogy látod?

Az egész világ labdarúgásában ez a trend. A játékos eladásokból befolyó bevételek jelentős részét adhatják a csapat költségvetésének. Azaz kellenek az eladások. De nem mindenáron. Azaz csak akkor, ha ezt összhangba lehet hozni a sportszakmai célokkal. Ha a jelenlegi keretet nézem, abban vannak olyan külföldiek is, akik sem tudásukkal nem ütik meg a szükséges szintet, sem a motiváltságuk nem éri el az elvárhatót, nem is értik az MTK szellemiségét. Őket mindenképpen le kéne cserélni.

Két fontos dolgot érintettél. Az egyik a szellemiség. Ebben a nagyon elanyagiasodott focivilágban, lehet még érvényesíteni a klub szellemiségét? A másik a külföldiek kontra fiatalok probléma. Erről mi a véleményed?

Abszolút lehet érvényesíteni a hagyományos szellemiséget. Elég a Fradi példáját megnézni. Bármennyire is távol áll tőlünk, de láthatólag tovább viszik a hagyományos értékeiket. Nálunk is sokkal többet kellene a hagyományainkkal, a szellemiségünkkel foglalkozni. Visszatérve a fiatalok-külföldiek problémára: Ez is a céloktól függ. Most két út áll előttünk. Az egyik, a csapat megerősítése részben kész labdarúgókkal, részben külföldi fiatalokkal, de olyan fiatalokkal, akik azonnal bevethetőek például U21-es válogatottakkal. Ezzel biztosítható a bennmaradás. A másik út, hogy most elkezdeni építeni egy fiatal magyar csapatot csak néhány, de minőségi külföldivel, akikkel nem garantált, de lehetséges a bennmaradás, de ha nem akkor is elkezdődhet erre a magra alapozva az építkezés, a jövő csapatának kialakítása. Ennek csak úgy lenne értelme, ha utóbb meg tartanánk az értékeinket és valóban építkeznénk. Én azonban az előbbit preferálnám. Igazoljunk most olyanokat, akikkel biztosítható az NB I-es tagságunk és majd utána építkezzünk.

Az egyik szempont, a tulajdonos szándéka, de nem kerülhető meg a játékos érdeke sem. Látsz-e arra lehetőséget, hogy egy igazán tehetséges fiatal az NB I-ben vagy konkrétabban az MTK-ban tartható legyen?

A legjobbakat nyilván nem lehet itt tartani, aki sokszoros fizetést kap egy elismertebb ligában, azt el kell, de el is lehet engedni. Ilyen például a közelmúltból Schön Szabi példája. De például Schäfer tudású játékosokat nem reménytelen megtartani. Ez nem csak pénzkérdés. Ehhez az is kell, hogy a játékos szakmailag is megfelelőnek tartsa az MTK-t. Magyarán ehhez nemzetközi kupába kell jutni. Az MTK-nak múltja alapján amúgyis ott a helye.

Ennél jobb végszót nem tudok. Legyen igazad, jussunk ki a nemzetközi mezőnybe. Köszönöm a beszélgetést, és ha összejön, sikeres MTK-s szerepvállalást kívánok.


133 évesek lettünk!


Marci hiányzol!


Köszöntjük decemberben szülinapos tagjainkat:

Bodroginé Dévényi Krisztina

Cziráky Attila

Csemák Patrik

Eichner András

Gárdos János

Hajagos Máté

Kádár Balázs

Kalmár György

Király István dr.

Molnár Zsolt

Nagy Péter

Pavuk Viktória

Pelczéder Zoltán

Peterman Sándor

Salamon Imre

Somogyi Szilvia

Sperber Emil

Steiner Gyula

Szalai Kristóf

Tokai Dávid

Tuboly László

Zagyvai Márton

Képzelt riport egy magyar edzővel

Mélyrepülésben lévő labdarúgó csapatunk vezetése megtette azt a lépést, amit ilyen helyzetben szinte minden esetben meg szoktak tenni a csapatok. Edzőt váltottunk. Giovanni Costantino helyére előbb ideiglenesen Teodoru Vaszilisz került, majd némi huzavona után Márton Gábort nevezték ki vezető edzőnek.


Márton Gábor

/kép forrás: mezokovesdzsory.hu/

Gondolom, olvasóink természetesnek veszik, hogy hírlevelünkben interjút olvashatnak új vezetőedzőnkkel. Mi is így gondoltuk. Többek között a következő kérdéseket szerettük volna feltenni Márton Gábornak:
Mi motiválta, egy ilyen nem túl hálásnak ígérkező feladat elvállalásában?
Milyen elvárásokat fogalmazott meg felé az MTK vezetősége?
Mi a véleménye a keretünkről, szükségesnek látja-e a csapat megerősítését, ha igen, milyen posztokon? Vannak-e konkrét jelöltjei? Az MTK vezetőivel folytatott megbeszélésein kért és kapott-e ígéretet a keret megerősítésére?
Tűzoltónak érkezett-e azaz csak egy szezonra szerződtek vagy hosszabb távon számol vele az MTK? Utóbbi esetben mik a távlati tervei?
Milyenek az első benyomásai, ha vannak egyáltalán? A Covid miatt tudott-e kommunikálni a csapattal, az edzőtársakkal?
Bár erről az MTK eddig semmit nem kommunikált, de úgy tűnik, csak a vezetőedző személye változott, a stáb maradt. Ez az MTK feltétele volt, vagy Márton Gábor akarta így?
Márton Gábor korábban egy MTK-legendával, Lőrincz Emillel dolgozott együtt. Mikor kiderült, hogy ő lesz a vezetőedző, sokan vártuk, hogy vele Emil is hazatér. Ez felmerült egyáltalán?


Lőrincz Emil és Márton Gábor

/kép forrás: pmfc.hu/

Milyen focit szeretne játszatni a csapattal? Mennyi időre van szüksége ahhoz, hogy a pályán is látható legyen a munkájának az eredménye?
Persze ki tudja, hogy alakult volna egy beszélgetés, milyen kérdések kerültek volna még elő. De nem alakult sehogy. Az MTK álláspontja szerint még nem időszerű, hogy Márton Gábor nyilatkozzon.
Ha nem, hát nem.
Ezúton is jelezzük, hogy mi nem fogjuk a sértődöttet játszani, bármikor helyt adunk Márton Gábor nyilatkozatának, ha az esetleg időszerűvé válna még az MTK szerint is. Akár már a holnapi napon is szívesen megjelentetjük az MTK Baráti Kör Hírlevelének különkiadását, ha addigra időszerűvé válik a nyilatkozat! 


 145 éve született Brüll Alfréd

Gyertyagyújtás mártír elnökünk emlékére

Minden idők legjelentősebb magyar sportmecénása, az MTK örökös elnöke 1876. december 10-én született.

1903-ban lett az MTK alelnöke, majd 1905-től az MTK 1942-es feloszlatásáig az MTK elnöke volt. Természetesen ő vezette az MTK profi labdarúgó alakulatát, a Hungáriát is. 


Brüll Alfréd

/kép forrás: Új Idők 1904. 01. 04./

Neki köszönhetjük többek között a Hungária körúti stadionunkat is. Az építési költségek legnagyobb részét ő fedezte, ennek megfelelően többségi tulajdonosa lett az MTK Sportpálya Rt.-nek. Rövid ideig. Mert a pálya elkészültét követően a részvényeit ingyenesen az MTK-nak adta. (Hogy a stadiont hányszor lopta el a harmincas évektől kezdve a magyar állam az MTK-tól, az nem tartozik e cikk tárgyához.) 

Brüll Alfréd Morvaországból bevándorolt - ma ma migránsnak mondanák - zsidó családban született. A magyar sport legnagyobb mecénása lett. Igen, a magyar sporté, nem csak az MTK-é. Tagja volt számos sportági szakszövetség elnökségének, így például a labdarúgó, az úszó és a birkózó szövetségben is szerepet vállalt. Utóbbinak elnöke is volt, sőt a nemzetközi birkózó szövetséget is vezette. A szerepet vállalt nem teljesen azt jelenti, mint ahogy ezt a sportvezetők esetében manapság értelmezzük. Ő nem kóvednek tekintette az elnökségekben való részévetelt. Jelentős összegekkel támogatta az említettsportágakat (is), anyagi lehetőségét és kapcsolatrendszerét kihasználva segítette a magyar sportot. Brüll Alfréd nélkül a magyar sport legalább tucatnyi olimpiai és világbajnoki aranyéremmel lenne szegényebb. Magyarország - mint annyi más esetben is - hálájátazzal fejezte ki, hogy Brüll Alfrédot Auschwitzba deportálta, ahonnan már nem tért haza. 


Az utolsó ismert kép Brüll Alfrédről

Brüll Alfréd és Radó Sándor

/kép forrás: Joó Alfréd archívuma/

E nagy ember emlékére neveztek el egy parányi kis utcát - az egykori Törökbecse utcát - az Új Hidegkuti Stadion mellett.


Ennél az utcanév táblánál gyújtunk mécsest

/saját fotó/

Brüll Alfréd emléke előtt - most már hagyományosan - a születésnapjához legközelebbi hazai labdarúgó mérkőzésünk előtt mécsesgyújtással tisztelgünk. A szokásoknak megfelelően ezúttal is egy főhajtással, némán, beszédek nélkül fogunk emlékezni mártír elnökünkre december 11-én 19 órakor, azaz fél órával az MTK-Fehérvár mérkőzés előtt. Mindenkit várunk a Brüll Alfréd utca és a Salgótarjáni út sarkánál, aki szeretné leróni tiszteletét egy mécses meggyújtásával. 


Büszkeségeink a fiatalok! Büszkeségeink a fiatalok?

Az utóbbi években a magyar válogatott gerincét sokszor adták MTK-nevelésű játékosok, miközben csapatunk ugyanebben az időszakban általában csak átszállójegyet váltott az NB I-re. Kósa György, az MTK Baráti Kör korábbi elnöke és örökös tiszteletbeli elnöke tollat ragadott és kifejtette erről véleményét. Írását vitaindítónak szánjuk, várjuk a reakciókat.


Kósa György

/kép forrás: mtk.hu/

Legújabb válogatottunk

Olvasom, hogy a Sándor Károly Akadémia neveltje, a Parma jelenlegi játékosa Balogh Botond bekerült a magyar válogatottba. Ez már a sokadik ilyen jellegű hír. Az MTK hivatalos oldalán ez mint örömhír jelent meg. Jaj, de jó, legyünk büszkék rá. Persze, persze örülök. Persze, persze, büszke vagyok. Persze, persze, az MTK közben ismét a kiesés ellen harcol.

Balogh Botond az MTK utánpótlásában nevelkedett. Izlelgessük kicsit ezt a kifejezést: „Az MTK utánpótlása”. Csak úgy etimologikusan. Nem nagyon tudok másra jutni, mint hogy ez a kifejezés azt jelenti, hogy a képzés célja az MTK felnőtt csapatából eltávozó játékosok pótlása. Miért kéne örülnöm annak, hogy ez a cél nem teljesül? Az már csak további bosszantó része a dolognak, hogy a 16-19 évesen nulla vagy minimális NB I-es rutinnal külföldre kerülő labdarúgó palánták többségéből nem lett, nem lesz olyan szintű labdarúgó, mint amilyen képességei alapján lehetne. Talán pont azért, mert kihagytak, kihagynak egy, a fejlődésükhöz szükséges lépcsőfokot!

Szeretnék büszke lenni az SKA-ból kikerülőkre. Szeretnék büszke lenni rájuk, amikor az MTK-ból bekerülnek a válogatottba, amikor az MTK-val bajnoki címet, de legalább érmet ünnepelnek. Valahogy nekem jobban hangzana, hogy Balogh Botonddal lettünk harmadikok, mint esetleg az, hogy kiestünk ugyan, de a Parmából válogatott lett Balogh Botond. Az utóbbi években bő másfél tucat SKA játékos lett felnőtt magyar válogatott. De hányan közülük az MTK-ból? Talán egy se?


Egy MTK Baráti közgyűlés a 80-as évek elején

A kép közepén Kósa György

/kép forrás: Blaha Judit archívuma/

MTK-szurkoló vagyok. Egy labdarúgó csapatnak szurkolok. Egy labdarúgó csapatnak, nem egy játékosgyárnak.

Mindörökké hajrá MTK!

Kósa György

MTK-szurkoló vagy? Akkor köztünk a helyed!

Kattints ide, lépj be az MTK Baráti Körbe!


Az elmúlt hónap legfontosabb MTK eredményei:

Asztalitenisz

NB III.

Pestújhely - MTK Budapest 13-3

MTK Budapest - FKF 8-8

MTK Budapest - MAVEX 6-10

Cselgáncs

Felnőtt OB

Bajnok Tóth Benedek

Ezüstérmes Joó Abigél és Szánti Gábor

5. Kittler Rudolf

U23-Eb

Tóth Benedek bronzérmes

Gőz Roland a második fordulóban kiesett

Rajkai Róbert az első fordulóban kiesett

A csapatversenyben bronzérmes magyar együttes tagja volt Gőz Roland

Junior B OB

Aranyérmes Csarankó Márk

Bronzérmes Gábor Áron és Kittler Rudolf 

Serdülő B OB

5. Kasza Péter és Pivó Gyula

E-sport

Szuperkupa-döntő

Felcsút - MTK Budapest 2-1

Karate

VB

7. Hárspataki Gábor

Kézilabda

EHF Kupa

MTK Budapest - Herning-Ikast 27-34

Herning-Ikast - MTK Budapest 34-29

NB I.

MTK Budapest - Fehérvár 27-27

DKKA - MTK Budapest 25-23

MTK Budapest - DVSC 29-28

Siófok - MTK 37-31

Kosárlabda

NB I.

TFSE-MTK - Győr 65-75

Cegléd - TFSE-MTK 64-75

Luduvika-FCSM-Csata - TFSE-MTK 62-64

Amatőr NB I.

MTK-TFSE - Pinkk PVSK 73-67

DEAC - MTK-TFSE 61-95

MTK-TFSE - Bajai NKK 92-69

Spordarázs-SMAFC - MTK-TFSE 70-84

Labdarúgás

Női NB I.

Haladás - MTK 0-2

Soroksár - MTK 0-5

MTK - Asztra 0-1

Felcsút - MTK 0-1

Férfi NB I.

MTK - DVSC 1-1

MTK - Gyirmót 0-3

Honvéd - MTK 3-0

Férfi NB III.

MTK - Kozármisleny 0-3

Mohács - MTK 0-1

Cegléd - MTK 0-0

Dunaújváros - MTK 2-2

U19 BL

MTK - Genk 1-2

Genk - MTK 1-0

RG

VB

Pigniczki Fannni 14 helyen végzett összetettben

Ugyancsak 14. lett a magyar kéziszer csapattal Fekete Anita, Fodor Nadin, Mészáros Mandula Virág és Urbán-Szabó Mónika, a csapat nem MTK-s tagjai Farkas Júlia és Somhegyi Réka voltak.

Röplabda

Extra Liga

MTK Budapest - Kaposvár 0-3

MTK Budapest - Vasas 0-3

MTK Budapest - Nyíregyháza 2-3

MTL Budapest - DVTK 3-1

Magyar Kupa

Budaörs - MTK Budapest 0-3

Ökölvívás

Junior OB

Ezüstérmes Veiland László

Sakk

NB I.

MTK Budapest - Magyar Sakkvilág SMS 7,5-4,5

Haladás VSE - MTK Budapest 6-6

Osztrák U18 bajnokság

Ezüstérmes Vicze Zsófia rapid és blitz kategóriában is.

Osztrák U16 bajnokság

Ezüstérmes Vicze Kata hosszú, rapid és blitz kategóriában is.

Tenisz

Antalia ITF torna

Párosban győzött Nagy Péter (Madarász Gergellyel)

Torna

Mestrefokú Bajnokság

Bajnok Böczögő Dorina (talaj)

2. Böczögő Dorina (ugrás, gerenda és összetett)

3. Schermann Bianka (ugrás)

4. MTK csapat (Böczögő Dorina, Schermann Bianka, Szmirnov Anna)

6. Scherman Bianka (talaj és összetett)

Vívás 

Kard Budapest Bajnokság

Szatmári András győzött, Péch Miklós 9. lett

Párbajtőr kadett egyéni OB

Bajnok: Wimmer Dorina

5. Marschall Attila

6. Nébald Franciska és Marschall Attila

Párbajtőr kadett csapat OB

Női bajnok az MTK (Csendes Luca, Nébald Franciska, Takács Dóra, Wimmer Dorina, edzők: Bakodi Róbert, Bojti Dániel, Nébald-Mincza Ildikó)

Férfi bajnok az MTK (Balázs Bence, Dunay Máté, Marschall Attila, Somody Bonca, edzők: Bakodi Róbert, Bojti Dániel)


Tagdíjfizetés

Kedves Tagtársaink! Köszönjük azoknak, akik már befizették a tagsági díjat. Azokat, akik ezt eddig nem tették meg, kérjük, utalják át a tagdíjat. (Az OTP Banknál vezetett számla számunk:11715007-21515664)

A tagsággal járó jogokról, kötelezettségekről és tagdíjrendszerünkről ide kattintva olvashattok.

Miért is kéne tagdíjat fizetnetek? Röviden elintézhetném azzal, hogy azért, mert ez gyakorlatilag a tagok egyetlen kötelezettsége, amit a belépéssel automatikusan vállaltatok is. De nem erről van szó. A tagdíjból olyan kiadásokat fedezünk, amit gondolom szívesen támogattok. Ilyen például a Gedeon program, melynek keretében az elismerésen túl anyagi segítséget is nyújtunk fiatal MTK sportolóknak, de ebből tudjuk szurkolóink vidéki túráinak buszköltségét is támogatni. 







 

 

MTK Baráti Kör Egyesület hírlevele megjelenik havonta egyszer

felelős kiadó: Pandzarisz Sándor, az egyesület elnöke

felelős szerkesztő: Bodrogi Tamás

lektor: Sztojcsev Iván

Felíratkozás hírlevelünkre.

Leiratkozás hírlevelünkről.

 

MTK Baráti Kör

cím: Budapest, Brüll Alfréd utca 2.

Belépés az MTK Baráti Körbe: Kattints ide.

Bankszámla: OTP 11715007-21515664

Weblap: www.mtkcsalad.hu

Facebook: www.facebook.com/mtk.baratikor

E-mail: mtkcsalad@mtkcsalad.hu

 

Kapcsolat

Tel: +36-70/310-3078

E-mail: mtk.csalad@gmail.com

Facebook: MTK Család

 

Bankszámlaszám: 11715007-21515664

Számla vezető bank: OTP Bank Zrt.