2012.03.29.
Felújítás a Várszegi korszak elején
A stadion világításának elkészülését követően újabb egy évtizeden át nem történt semmi. Illetve annyi történt, hogy az idő vasfoga tette amit tennie kellett. Rohasztotta tovább a stadiont. Ez elsősorban a nézőtéren éreztette hatását. A beton helyenként teljesen szétmállott, egyes szektorok már életveszélyessé váltak. Ebből a szempontból is a legjobbkor érkezett Várszegi Gábor érkezése az MTK-hoz. Nem csak a csapatot, de a pályát is megmentette.
Az még a hozzá nem értő számára is nyilvánvaló, a Hidegkuti Stadion egy egyszerű felújítással nem alakítható át a mai követelményeknek megfelelő létesítménnyé. Lehet toldozni-foltozni, de csodát nem lehet tenni vele. Ezt Várszegi Gábor is így gondolhatta, hiszen érkezését követően szinte azonnal arról beszélt, ha megkapja a telek tulajdonjogát, vagy hosszú távú használati jogát, akkor egy új stadiont fog építeni. Azóta majdnem 20 év telt el, de a Hidegkuti Stadion ma sem az MTK tulajdona, a stadion helyzete enyhén szólva is kusza. Várszegi Gábornak kényszer helyzetbe került, nem maradt más választása, bele kellett fognia egy számára értelmetlen felújításba, melyre százmilliókat költött. Miért volt ez értelmetlen? Egyrészt, mert nem sok értelme van egy állami tulajdonú ingatlanon értéknövelő beruházást végezni magánpénzből. Másrészt, akkor még Várszegi Gábor és az MTK tábor is joggal remélhette, hogy az MTK rövidesen visszakapja a magyar állam által kétszeresen elrabolt és tönkretett létesítményét. Ebben az esetben épülhetett volna az új stadionunk. Azaz Várszegi Gábor egy lebontásra ítélt pályára költött egy kisebb, illetve nem is kisebb vagyont. Joggal tehetjük fel a kérdést, a kitűnő üzletember Várszegi Gábor, miért ment bele egy ilyen előre tudhatóan értelmetlen beruházásba? Mert nem volt más lehetőség, az MTK-nak nem lett volna hol lejátszani a mérkőzéseit, a stadion akkor már mérkőzés rendezésre alkalmatlan állapotban volt.
Várszegi Gábor a lehetséges legésszerűbb megoldást választotta. Csak azokat a részeket hozatta rendbe, amiket feltétlenül kellett. A legrosszabb állapotú részt a nyugati kapu mögötti kanyarban lévő állóhelyeket lezárták. A másik kanyar egy darabig még vendégszektorként működött, de nemsokára ezt is lezárták. A két lelátó közül az „A” oldali fedett kevésbé volt kitéve az időjárás viszontagságainak, így itt kisebb javításokat leszámítva csak a lócákat kellett műanyag ülésekre cserélni. A „B” oldal viszont teljesen megújult. Lebontották az állóhelyet az ülőhelytől elválasztó falat, hiszen megszűntek az állóhelyek, így a fal elvesztette funkcióját. gyakorlatilag újra betonozták az egész lelátót és itt is műanyag székek kerültek a padok helyére. A későbbiekben még az „A” lelátón történt némi változás, a legfelső sorok helyén VIP páholyokat alakítottak ki. Cikksorozatunk előző részéből kiderült, hogy a felújításokból előbb vagy utóbb nekünk bajunk származott. Örömmel írom, hogy ezúttal nem így történt. Végre valami jól sikerült. Az előző évszázad végén a lehetőségekhez képest kulturált környezetben szurkolhattunk a csapatunknak. Szurkoltunk is. Akkoriban azért panaszkodtak vezetőink, mert a sikert sikerre halmozó focistáink mérkőzéseit csak három- három és félezer néző szurkolta végig. Bár manapság lennénk ennyien.
Engedjétek meg, hogy itt egy kis kitérőt tegyek, úgy is mondhatnám, ez itt a reklám helye! Úgy tűnik az MTK vezetése és a Baráti Kör is komolyan veszi a centenárium megünneplését. A 100. születésnapra olyan programmal készülnek, ami méltó az évfordulóhoz. Ráadásul a vasárnapi eseményekről elmondhatjuk, hogy teljesen szurkolóbarát szempontok szerint állították össze a műsort. Most rajtunk szurkolókon a sor. Be kell bizonyítanunk, hogy nem százötvenen vagyunk, hanem sokan szurkolnak most is az MTK-nak. Jeleznünk kell, ha a klub a mi igényeinknek, érdekeinknek megfelelő döntéseket hoz, akkor számíthat azokra is, akik az utóbbi időben távolmaradtak a csapat mérkőzéseitől. Kérlek benneteket ezért, hogy gyertek ki a vasárnapi meccsre, a vasárnapi meccsekre minél többen.
Zengjen – zúgjon a buzdítás: eeeeeeeeeeeeMTééééééKáááá, MTK, MTK vagy ahogy a fiatalabbak szokták: Olé, olé, olé budapesti, budapesti kék-fehér!
Egy kis kedvcsináló az öregfíuk örökrangadójához: