A felszabadulást követően megindult Magyarországon a demokratikus fejlődés. Ez azonban az első pillanattól kezdve egy korlátozott demokrácia volt. Ebben a viszonylag szabad légkörben az MTK úgy folytathatta tevékenységét, ahogyan azt alapítók elképzelték. Szabad szellemű, befogadó polgári klubként. A politika, a pártpolitika azonban már ekkor is bekerült a sportba, az MTK-ba. Patika mérlegen mérték az elnökség összetételét. Valahogy úgy alakult, hogy minden számottevő párt, be tudta juttatni jelöltjét a vezetők közé. Például a Kisgazda Pártot Barcs Sándor, a Szociál Demokrata Pártot Fischer Tibor, az MKP-t Sebes Gusztáv és Marschall László képviselte. Így érkeztünk el a jubileumi évhez, az MTK 60. születésnapjához. Ezt valamely rejtélyes okból 1948 helyett 1949-ben ünnepeltük. A légkör érzékeltetésére érdemes idézni a jubileumi kiadványból.  

„Egyesületünk újra kialakult tekintélyét fokozta az a körülmény, hogy az elnöki tisztséget Vas Zoltán miniszter; a díszelnökséget Farkas Mihály honvédelmi miniszter és Marosán György, az MDP fötitkár-helyettese örömmel vállalta, ezzel js kifejezést adva annak, hogy az MTK-ban a demokratikus sport egyik hivatott élmunkását látják. Hogy ennek a hivatásának egyesületünk minél jobban meg tudjon felelni s a népi demokráciába minél szervesebben bele tudjon illeszkedni, Marschall László üv. társelnökünk tagjaink száméra politikai és ideológia  szemináriumot tart. Az MTK felismerte az idő szavát és ma már nem a polgári demokrácia élharcosa sportvonalon, hanem népi demokráciát igyekszik építeni minden erejével.”

 Marschall László a könyv kiadásakor még megbízható kommunistának , jó elvtársnak számított, aki részt vett a Spanyol Polgárháborúban, tagja volt a francia ellenállási mozgalomnak, fegyverrel harcolt a nácik ellen. Alig néhány hónappal később kohoholt vádak alapján elítélték, 1949 december 29-én felakasztották.

Még egy gyöngyszem az ünnepi kiadványból: 

„AZ EGYESÜLET ÉLÉRE kipróbált sportemberek állottak megindították a szervezést, a szakosztályok munkáját. Ebben a megindult munkában azonban a vezetőség valamit elfelejtett figyelembe, venni. Nem vette észre, hogy az 1945-ös fölszabadulás nem a régi rendszert állította vissza, nem az abbahagyott élet folytatódott, hanem egy teljesen új korszak megszületésének lettek eleven tanúi! Nem kicsinyeljük a nagypolgári vezetőség érdemeit, de a történetíráshoz hozzátartozik az őszinte beszéd.”

A könyv megjelenésekor még 1949 elején járunk a fordulat éve még éppen csak elkezdődött! Az MTK szabad, polgári szellemiségének egy időre befellegzett.

1950-ben szakszervezeti bázist „kapott” az MTK. A Textilipari Dolgozók Szakszervezetének csapata lettünk. Az 1950 február 26-án tartott közgyűlés szelleme után a nevétől is megfosztotta az MTK-t. Textiles SE néven működött tovább az egyesület. Vesszőfutásunk ezzel még nem ért véget.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára lapján virtuális kiállítás található a Bástya SE-ről.  Innen idézek:
„Egy 1948-ban kelt rendelettel a belügyminiszter kötelezővé tette a rendőr-egyesületi tagozatok létrehozását. Ekkortól alakultak meg a fegyveres testületek egyesületei is: a Honvéd (a Honvédelmi Minisztérium és hadsereg csapata) és a Dózsa (a Belügyminisztérium és rendőrség csapata), melyeket 1951. február 23-án az Államvédelmi Hatóság egyesülete, a Bástya SE megalakulása követett.

 Az ÁVH-nak kifejezetten jól jött a sportmozgalom. Mivel mind brutálisabbá váló tevékenysége miatt ekkorra már nagyon rossz híre volt a civil lakosság körében, a sporteseményektől azt remélte, hogy népszerűbb lesz.”

Nem elég, hogy a közutálatnak örvendő ÁVH csapata lettünk, legkiválóbb sportolóink ÁVH tisztek lettek, még a csapat színét is elrabolták. A Bástya színe a piros-fehér lett. (Érdekesség, hogy a piros-fehér egylet címere – a benne lévő vörös csillagtól eltekintve – kék-fehér volt.)  A Bástya a korábban működő szakosztályok egy részére nem tartott igényt. Ezek egy része a textilipar más egyesületeihez került (Goldberger, Magyar Posztó, Magyar Pamut) másik része viszont megmaradt a Textilesben, amit Vörös Lobogónak kereszteltek el. Az MTK két évig szerepelt mindössze Bástya néven. 1953-ban az AVH-t a BM alá rendelték. A BM-nek már volt csapata, az akkor Budapesti Dózsa néven működő Újpest. Az „MTK” feleslegessé vált. Visszapasszoltak a Textiliparhoz. Formálisan ez azt jelentette, hogy 1953 aug. 25-én a Bástya megszűnt, pontosabban beolvadt a Vörös Lobogóba.

Két évforduló között hosszú utat tettünk meg, amíg eljutottunk az MTK-tól az MTK-ig.

Itt egy kis kitérőt kell tennünk. Az MTK sportolói és szurkolói is kitörő örömmel fogadták a felszabadulást, azaz az ÁVÓ-tól való megszabadulást. Meg persze a színeink visszaszerzését. Merthogy a Vörös Lobogó névre keresztelt csapat Kék-fehér lobógót használt. Ugyanakkor sem azelőtt, sem azóta az állam nem támogatta soha oly bőkezűen klubunkat, mint a Bástya időkben. A szakszervezethez való visszatérés bő három évtizednyi szegénységet hozott az MTK-nak.

Igazi örömünnepre is már csak egy kicsit kellett várni. 1956 december 10-én a híres Bajza utca klubházban összeült közgyűlés legfontosabb döntésének eredményeképp ismét MTK lett a csapat neve! 

Néhány résztvevő - köztük Barcs Sándor és Salamon Béla - az 1956 decemberi közgyűlésről.