Menü
MTK Baráti Kör Aki a dicső múltat nem becsüli, a jövőt nem érdemli!
MTK Baráti Kör

125 éves az MTK - 19. Azok a csodálatos ötvenes évek

2013.11.20.

Ha eltekintünk mindattól, amiről az előző fejezet szólt és amitől persze nehéz eltekinteni, akkor az MTK legeredményesebb, legszebb időszakai közé tartozott a Rákosi korszak.

Magyarországon a sport kiemelt támogatást kapott az MTK pedig – különösen a Bástya időszakban - a legfontosabb egyesületek egyike volt. Ekkor bizony érdemes volt az MTK-ban sportolni. Az amatőrnek nevezett, de valójában profi élversenyzők anyagi jólétben éltek. Persze nem volt olyan jövedelmük, mint a nyugati sztároknak, de a hazai viszonyok között kiemelkedő fizetést kaptak. Ahhoz, hogy sok kiemelkedő élsportolója legyen az országnak, az utánpótláson keresztül vezet az út. A rendszer a maga diktatórikus módján ezt is megoldotta. Javukra kell írni: megengedhetetlen eszközökkel, de jól dolgoztak. A magyar sport a világ élvonalában volt. A Bástyában sportolni egy gyereknek több volt szabadidős tevékenységnél. A srácoknak második családja volt az egyesület. Minden szempontból gondoskodtak róluk. Ruházták, etették őket. Sőt családjukat is. Az országban hiány gazdaság volt. Sokszor a legalapvetőbb élelmiszereket sem lehetett megkapni, ha mégis, akkor több órás sorbanállással. A Bástyában sportoló gyerek mindig tudott hazavinni egy kis vajat, egy kis húst és – nagy dolog – egy kis nyugalmat. Csoda, ha a szülők szívesen küldték gyerekeiket sportolni?

De kaptak az elsőrangú körülményeken kívül még valamit a versenyzők, ami többet ért minden másnál. Egy szabad szigetet a diktatúrában. Persze ez viszonylagos szabadság volt, de épp ez a viszonylagosság adta az értékét. A sportolókban nem volt csengő frász. Persze velük is előfordulhatott, hogy jött értük egy fekete Pobeda, de ez nagyon ritka volt. Ehhez a szabadsághoz tartozott, hogy külföldre járhattak sőt valahogy a vámosok sem vették észre, ha visszafelé több bőröndjük volt, mint kifelé. A behozott holmikat pedig szinte szabadon árulhatták. Mindennek meg is lett az eredménye. Siker, siker, siker!

1952-ben Helsinkiből 8 sportolónk tért haza olimpiai aranyéremmel. Két egyéni bajnokunk mellett - Papp László bokszoló és Hódos Imre birkózó nyerte ezeket – a bajnok labdarúgó csapatban szerepelt Hidegkúti Nándor, Kovács Imre, Lantos Mihály, Palotás Péter és Zakariás József míg a vizilabda csapat tagjaként Antal Róbert lett aranyérmes. Kun Szilárd lövészetben hozott ezüstérmet.

Az ezt megelőző és az ezt követő olimpián is egy-egy ezüstérem jutott sportolóinknak Szathmári Elemér illetve Kovács József révén.

Papp LászlóHódos Imre

 

Hidegkuti NándorKovács ImreLantos MihályPalotás PéterZakariás JózsefAntal Róbert

 

Remekül szerepeltek sportolóink a világbajnokságokon is. Kajakosaink a Kovács László, Nagy László, Szigeti Zoltán, Vagyóczki Imre négyes és a Bánfalvi Klára, Pintér Hilda páros győzelmével kezdték meg azóta is tartó sikersorozatukat. Várady Andorné a nagypályás kézilabda csapattal lett világbajnok, Simonek Lídia ugyancsak nagypályán VB bronzérmes csapat tagja volt. Hódos Imre VB ezüstérmet szerzett, csakúgy mint Hidegkuti Nándor, Lantos Mihály, Palotás Péter és Zakariás József labdarúgók, Benkő Pál a VB második sakkcsapatban szerepelt. Papp László egy EB aranyat is szerzett, Kovács József 2. lett az Európa Bajnokságon. Kosaras lányaink is elkezdték szárnyalásukat, Mátay Dezsőné két EB ezüstérmes csapat tagja volt, a másodikban társai voltak Tancsa Mihályné és Mogyorósi Sarolta, Várkonyi Edit EB bronzot szerzett ugyancsak kosárlabdában. Szathmáry Elemér úszásban szerzett EB bronzérmet.

 

Bánfalvi KláraNagy LászlóVagyóczky ImreSzigeti ZoltánSzathmáry Elemér

 

Az 1949 és 1956 közötti években nyert 115 magyar bajnokságunk:      

Asztalitenisz   (1 bajnoki cím)

Marosvölgyi   Anna

A   SZOT csapat tagjaként

Atlétika (45   bajnoki cím)

Lombos   Dezső

400   m gát háromszor

Lengyel,   Lőcsi, Lombos, Szebeni

4   X 200 gát

Szebeni   Ottó

100   m

Szebeni   Ottó

200   m

Umbray   Katalin

Gerelyhajítás

Karádi, Szebeni, Csenger, Lombos

4 X   100 m

Csenger,   Lombos, Karádi, Szebeni

4   X 200 m

Csenger,   Lőcsei, Lombos, Karádi

4   X 400 m

Umbrai,   Laczó, Vígh, Ruttkai, Bánfi

gerelyhajító   csapat

Vígh   Erzsébet

gerelyhajítás   ötször

Pénzes   Margit

ötpróba   kétszer

Kovács   József

10 000   m háromszor

Csenger   Attila

200   m gát

Kertész   Tibor

tízpróba   háromszor

dr.   Józsa Dezsőné

diszkoszvetés   kétszer

Kovács   József

5 000   kétszer

Csenger   Attila

110   m gát

Bolyki   István

hármasugrás

Kovács   József

mezeifutás

Kovács,   Jeszenszky, Csordás

mezeifutás   csapat

Somogyi   János

50   km gyaloglás kétszer

Kovács,   Bánhalmi, Lombos, Karádi

4   X 400 m

Serédi   Zsuzsa

diszkoszvetés   kétszer

Laczó   Ilona

gerelyhajítás

Jeszenszky   László

mezeifutás   kétszer

Kovács,   Jeszenszky, Déhény, Bakos

5 000   m csapat

Kovács,   Jeszenszky, Déhény

mezeifutás   csapat kétszer

Jeszenszky   László

3 000   m akadály

Birkózás (2   bajnoki cím)

Hódos   Imre

légsúly   kétszer

Cselgáncs (7   bajnoki cím)

Jószai   János

középsúly

Lévárdi   Imre

nehézsúly   (háromszor)

Barcsa   Zoltán

könnyűsúly

Villányi   András

lepkesúly

Halmágyi   Gábor

középsúly

Gyeplabda (1   bajnoki cím)

Hircsák,   Papp, Bácskai-Bogschütz, Szikszai, Rosztányi, Berkes, Kiks, Czerva, Tipold,   Tasnádi

Jégkorong (3   bajnoki cím)

Hircsák,   Szeghy, Kenderesi és Blaske háromszoros bajnok.  Gosztonyi-Goszleth, Ott,  Barna, Endrei I., Endrei II., Elek, Tele és   Gergely II. kétszeres bajnok. Sárdi, Sárai-Spielberger, Helmeczi-Henthaler,   Reiner és Szamosi-Sztoics egyszeres bajnok.

Kajak-kenu   (13 bajnoki cím)

Pintér   Hilda, Bánfalvi Klára

K2 500   m háromszor

Kovács   László, Nagy László

K2 500   m kétszer

Kovács   László, Nagy László, Szigeti Zoltán, Vagyóczky Imre

K4   1 000 m kétszer

Pintér   Hilda, Bánfalvi Klára

K2   3 000 m

Szigeti   Zoltán, Vagyóczky Imre

K2   1 000 m

Hartmann   Cecilia

K1   1 000 m

Jancsó   József, Krajcsi Károly, Nagy József, Simkovits György

K4   1 000 m

Jancsó   József, Krajcsi Károly, Nagy József, Simkovits György

K4   10 000 m

Jancsó   József, Krajcsi Károly, Nagy József, Simkovits György

K   4 X 500 m

Kerékpár (4   bajnoki cím)

Bencze   Márton

100   km országúti

Bencze   Márton

200   km országúti

Bencze   Márton, Viszt György

200   km országúti csapat

Viszt   György

100   km országúti csapat

Kézilabda (1   bajnoki cím)

Tatárné,   Pásztorné, Simonek, Somlai, Szabó J-né, Hödl, Szabó B-né, Hanzmanné, Krebesz,   Sarró, Királyhidiné, Pálfiné, Szalókyné, Oláhné, Szondy és Neumanné

Gyorskorcsolya   (2 bajnoki cím)

Merényi   József

összetett

Merényi   József

összetett

Kosárlabda (2   bajnoki cím)

Fiedler,   Fogarassy, Mátayné, kétszeres bajnok. Bánkiné, Bányikné, Királyhidiné, Kiss,   Randéné, Sárosdyné, Siklósi, Dreisziger, Gálosi, Juhász, Kovács É, Kovács K.,   Mogyorosi, Mohrné és Tancsáné egyszeres bajnok.

Labdarúgás (2   bajnoki cím)

Gellér,   Kovács II., Börzsei, Lantos, Kovács I., Zakariás, Sándor, Hidegkuti, Palotás,   Szolnok, Kárász kétszeres bajnok. Kovács IV., Gondos, Hegedűs, Molnár, Peller   és Bukovi egyszeres bajnok.

Ökölvívás (9   bajnoki cím)

Szabó   Domonkos

légsúly

Papp   László

nagyváltósúly   kétszer

Horváth   István

pehelysúly   négyszer

Sólyom   Kálmán

kisváltósúly

Balogh   Tivadar

kisváltósúly

Sakk (1   bajnoki cím)

Barlai,   Benkő, Berger, Heller, Janacsek, Kőberl, Kuttner, Morvai, Ozsváth, Vajai,   Zentai

csapat

Síelés (11   bajnoki cím)

Sajgó   Pál

sífutás   rövidtáv

Mazány   Sándor

műlesiklás

Mazány   Sándor

óriás   műlesiklás

Harangvölgyi,   Németberta, Papp, Sajgó

váltó

Harangvölgyi,   Németberta, Papp, Sajgó

járőr   verseny

Harangvölgyi   András

sífutás   rövidtáv

Harangvölgyi   András

északi   összetett

Máthé   Lajos

műlesiklás

Harangvölgyi,   Németberta, Sajgó, Jakab, Varga

sífutás   rövidtáv csapat

Harangvölgyi,   Németberta, Sajgó, Jakab

váltó

Harangvölgyi,   Németberta, Sajgó, Jakab

járőr   verseny

Sportlövészet   (3 bajnoki cím)

Andráska   Lajos

hadipisztoly   50 m

Ádor   Lajos

nagyöbű   sportpuska térdelő helyzetben

Kun   Szilárd

önműködő   Sportpisztoly

Súlyemelés (2   bajnoki cím)

Tóth   Géza

váltósúly   kétszer

Torna (4   bajnoki cím)

Udvardi,   Sümegi, Szabó, Hidvégi, Merényi

ötös   gúla

Soós   László

akrobatika   összetett

Farkas,   Hanagár, Krivi, Mátyás, Soós

ötös   gúla

Farkas,   Hanagár, Krivi, Mátyás, Soós

akrobatika   összetett csapat

Úszás (2   bajnoki cím)

Stampai   Imre

Balaton   távúszás

Kőnig,   Stampai, Szívós, Végh

Balaton   távúszás csapat

115 bajnoki cím , olimpiai, világ és Európa bajnoki érmek sokasága, mindez 7 év alatt. Önmagában is remek. De ha megnézzük a részleteket, még szebb a kép. 19 sportágban szereztünk bajnoki címet, azaz majd minden sportágban, amit ekkor az MTK sportolói űztek. Öt közönségsport is szerepel a bajnokságot nyert csapatok listáján. A jelenleg kiemelt látványsportként kezelt öt sportág közül négyben volt ekkoriban MTK bajnokcsapat. Az ötödikben – vizilabdában – szégyen szemre csak bronzérmeket sikerült szerezni. Mindezt nem gyenge mezőnyökben érték el sportolóink. A magyar női kosárcsapat sorozatosan érmeket hozott az Európa bajnokságokról, így elmondható, a világ egyik legerősebb bajnokságában szerezték bajnoki címeiket a Hercze tanítványok. A magyar női nagypályás kézilabda csapat világbajnok, majd világbajnoki bronzéres lett. Így elmondható, Simonek Lídiáék is a világ egyik legerősebb bajnokságát nyerték meg. A magyar labdarúgás ekkor élte fénykorát. Olimpiai bajnoki címet és VB ezüstöt szereztek a focisták. A Honvéd a világ legjobb csapatának számított. Na jó, talán a második legjobbnak, mert a mieink két bajnokságot is eloroztak a sztárcsapat elől.  

Az MTK név 125 éve a siker, a győzelem szinonimája. De sem ezt megelőzően, sem ezt követően ilyen rövid idő alatt ennyi sikert soha máskor nem tudott elérni klubunk.

 

 

 

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:

#1 - FÖLDÉNYI SÁNDOR2013.12.26. 19:27

CSAK ÚGY MELLESLEG A KÉT ARANY MELLETT NÉGY EZÜST ÉS KÉT BRONZ A VILÁG LEGERŐSEBB BAJNOKSÁGÁBA !

Kapcsolat

Tel: +36-70/310-3078

E-mail: mtk.csalad@gmail.com

Facebook: MTK Család

 

Bankszámlaszám: 11715007-21515664

Számla vezető bank: OTP Bank Zrt.