Menü
MTK Baráti Kör Aki a dicső múltat nem becsüli, a jövőt nem érdemli!
MTK Baráti Kör

Jégkorong

2012.02.07.

Papírforma vereség a jégkorong MK-ban: Tisza Volán-MTK - FTC 1-7.
Így látta a Szeged Ma:

Jégkorong: a Fradi ellen is helytállt a Volán + FOTÓK

2012. február 5., vasárnap • Cikk nyomtatásaKüldés e-mailben
Fotó: Illés Tibor

A papírformának megfelelően a legerősebb keretével felálló Ferencváros sima győzelmet aratott a Tisza Volán-MTK együttesével szemben vívott szegedi magyarkupa-találkozón, csaknem teltház előtt.

Régen látott nagy számú közönség gyűlt össze a szegedi műjégpályán még a jelenlegi időjárás ellenére is. Több mint ezer néző szurkolt a hazai csapatnak, s a vendégeket is elkísérte drukkerhaduk. A papírformának megfelelően a három finn, és egy szlovák légióssal felálló zöld-fehérek kezdettől irányították a játékot, szinte kapuhoz szegezve a hazaiakat, akiknek azért futotta ellenakciókra és kapura lövésekre. Hamar előnybe kerültek a vendégek, a 6. percben Berta Ákos, a 7.-ben a frissen igazolt szlovák Pavol Hrajnoha vette be az egyébként bravúrosan védő Balázs Csongor kapuját (0-2). A 12. minutában finn játék következett: Linus Schellin és Joonas Sivonen összejátszása után utóbbi korongja csorgott át a hazai hálóőrön, s e peches találattal 3-0-ás vendégvezetéssel zárult a harmad.

A folytatásban maradt a Fradi-fölény és a Balázs-bravúrok sorozata, ám túl a harmad derekán rövid idő alatt háromszor is eredményes volt Dobos Tamás alakulata: előbb Jánosi Csaba, majd Bontovics Márton, végül Dominik Vecaj – aki az OB II-es bajnoki találkozókon épp a Volánt szokta erősíteni – talált be (0-6), dacára a sokszor önfeláldozóan mentő védőknek. Többször is stílust váltott a hazai gárda védekezésben, próbálták felvenni Hetler Ádámék az ellenfél gyors játékát – két harmadon keresztül sajnos eredmény nélkül.

tvolan_ftc_itb-21Az utolsó játékrészben aztán a korábbiakban mutatottnál is harcosabban küzdött a Tisza Volán fantasztikusan szurkoló közönsége előtt. Ennek az 56. percben meg is lett az eredménye, egy a vendég kapura vezetett akciót és rövid tűzijátékot követően, a meccset végigharcoló Bosnyák Márkó szerezte meg a hazaiak becsületgólját (1-6). Sajnos a végjátékot nem sikerült kibekkelni, nagy nyomás alá helyezték az utolsó harmadban ugyancsak remekül védő Szabó Gergely kapuját a zöld sasok, s a végső dudaszó előtti pillanatban Jánosi duplázott, a korongot a hálóba emelve (1-7).

A hazai és a vendég szurkolótábor is vastapssal jutalmazta kedvenceit a lefújás után. Különösen örömteli hazai szemszögből, hogy a cudar időjárás ellenére is ilyen sokan kilátogattak a műjégpályára, és szakadatlanul biztatták a szegedi jégkorongozókat.

Kalocsa László tanítványai legközelebb egy hét múlva, február 12-én este 18 órától játsszák következő hazai találkozójukat, amely egy nagyon fontos, Debrecen elleni rangadó lesz az OB II-es bajnokságban.

tvolan_ftc_itb-01

Jégkorong magyar kupa:

Tisza Volán-MTK – Ferencvárosi TC 1-7 (0-3, 0-3, 1-1)
Szeged, műjégpálya, 1200 néző. Vezette: Babic, Abonyi, Wolf.
Tisza Volán: Balázs – Szabó G. (kapus), Bereczki, Hetler, Ambrus, Varga D., Bosnyák – Máté, Lippai, Fekecs, Egyed, Ódry – Wágner, Rózsahegyi, Csányi, Barcsik. Vezetőedző: Kalocs László.
FTC: Racko – Vecaj, Hrajnoha, Rosztocsil, Hoffmann, Jánosi – Cergő (kapus), Géczi, Hietamaki, Hegyi, Schellin, Sivonen – Bontovics, Székely Mádai, Berta, Wéber, Roczanov – Lévai, Molnár Á. Vezetőedző: Dobos Tamás.
Gólszerzők: Berta (05:37: 0-1), Hrajnoha (Hoffmann, 06:38: 0-2), Sivonen (Schellin, 11:42: 0-3), Jánosi (Hoffmann, Vecaj, 33:59: 0-4), Bontovics (Berta, 35:38: 0-5), Vecaj (Jánosi, Hoffmann, 36:10: 0-6), Bosnyák (Egyed, Ódry, 55:19: 1-6), Jánosi (Hrajnoha, 59:59: 1-7).
Kiállítás: 4 perc, ill. 8 perc.

Kalocsa László: “Úgy érzem nem vallottunk szégyent. Az első osztályban szereplő csapatok világa más világ. Érződött, hogy a Fradi komolyan vette a mérkőzést, hiszen a legerősebb keretükkel látogattak hozzánk és végig nyomtak a meccsen. Más ritmusban, más ütemben játszottak mint mi. Emelt fővel távozhatunk a jégről, a srácok mindent megtettek, ennyire volt elég.”

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!

Kapcsolat

Tel: +36-70/310-3078

E-mail: mtk.csalad@gmail.com

Facebook: MTK Család

 

Bankszámlaszám: 11715007-21515664

Számla vezető bank: OTP Bank Zrt.