Menü
MTK Baráti Kör Aki a dicső múltat nem becsüli, a jövőt nem érdemli!
MTK Baráti Kör

Kosárlabda

2012.02.18.

Kosárlabda

MTK-Törökbálint - Óbudai Kaszások 112 - 87

Fantasztikusan kezdtek a fiúk, a meccs lényegében már az első percekben eldőlt. Egyre másra dobálták a mieink az első negyedben a kosarakat, míg a vendégek erejéből szinte csak elrontott távoli dobásokra futotta. Látványos akciók sorát vezettük, általában sikeres dobással a végén, de ha lepattant nagy ritkán a labda akkor sem volt baj, mert a támadó palánk alatt is begyűjtöttük a legtöbb lepattanót, így volt lehetőség ismételni. Ahogy az már lenni szokott, ha megy a szekér, akkor minden sikerül, ebben az időszakban szinte az is bement, amit vaktában dobtak el a fiúk. Támadásainknál csak az volt kérdés, hogy két vagy három pontot szerzünk. Így már az első negyed végén 41-10 állt az eredményjelzőn. A szünet után úgy folytatta a csapat, ahogy az első negyedet befejezte. Alig 3 perc alatt szereztünk újabb 12 pontot így már 33 pontra nőtt az előnyünk. Ezután kissé kiengedtek a fiúk - az vesse rájuk az első követ ezért, aki nem lazítana egy picit több mint 30 pontos előny birtokában - de ezt nem tudták kihasználni az óbudaiak, félidőig alig faragtak valamit a hátrányukból. A 3. negyed elején volt ellenfelünknek egy fellángolása, amikor 17pontra "megközelítették" a mieinket, de ezután ismét növelni tudtuk a különbséget. Innen kezdve már izgalomra semmi ok nem volt - nem mintha korábban lett volna - hacsak az nem, hogy a játékvezetőkre is ráragadt az elenfél edzőjének idegessége és hosszú perceken keresztül szinte véletlenül sem találták el, mit kéne ítélniük. Az utolsó percekben már csak az volt a kérdés, hogy mi lesz a számszerű végeredmény.

Egyénileg szinte senkit nem lehet kiemelni a csapatból. Helyesebben szólva mindenkit ki kéne emelni, fantasztikus napot fogta ki a fiúk. Bár a Kaszások a tabella vége felé kullognak, így akár papírforma gyözelemnek is mondhatjuk fölényes sikerünket, de ne felejtsük el, hogy ősszel csak kín-keserves 3 pontos győzelmet arattunk ellenük.

Szép volt fiúk, csak így tovább!

Ide kattintva nézhetitek meg, a mérkőzésről készült képeinket. /Fotó: Bodrogi Dávid/

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!

Kapcsolat

Tel: +36-70/310-3078

E-mail: mtk.csalad@gmail.com

Facebook: MTK Család

 

Bankszámlaszám: 11715007-21515664

Számla vezető bank: OTP Bank Zrt.