Menü
MTK Baráti Kör Aki a dicső múltat nem becsüli, a jövőt nem érdemli!
MTK Baráti Kör

Kosárlabda

2012.03.03.

MTK-Törökbálint - Bajai Bácska 104-101 (Hosszabbítás után)
Tudósítás, képek, videók:

Elképesztő, amit csapatunk hónapok óta művel. Zsinórban nyolcadik mérkőzésüket nyerték a srácok. Ez önmagában is szép, de aki látta ezeket a mérkőzéseket az tudja csak igazán értékelni a bravúrok sorozatát. A nyolc győzelemből egy sima volt. De a többi... rendre padlóra került a csapat, de ez nekik meg se kottyan, felállnak és nyernek.

Nézzük csak a mai mérkőzést. Eleinte hol itt hol ott estek a kosarak, aztán elhuzott a Baja több mint 10 ponttal, majd felzárkóztunk, de rövid idő múltán ismét 10 pont feletti különbség állt a táblán, ellenfelünk javára, ismét felzárkoztunk és ez így ment az egész mérkőzésen. Már az utolsó negyed közepén is túl valtunk, amikor ismét 12 pontra nőtt a bajaiak előnye. Ekkor mindenki úgy gondolta, elment a meccs. Mindenki, kivéve játékosainkat, akik ismét ledolgozták hátrányukat, sőt 10 másodperccel a vége előtt megszereztük a vezetést - azelső perceket leszámítva - először a mérkőzésen. (89-87) Sajnos alig 2 másodperccel a lefújás előtt büntetőkből egyenlített a Baja. Még volt egy kosárszerzési kisérletünk, de a gyűrűről kijött a labda. Kezdődhetett a hosszabbítás. Talán nem meglepő, hogy kezdődött: Az ellenfél kosaraival. Így "kedvenc" játékunkat játszhattuk, lehetett felzárkózni. Az öt perces hosszabbítás harmadik percének végén értük utól az ellenfelet (93-93) Az utolsó két percben már nálunk volt az előny. Egy támadó időnyivel a befejezés előtt 100-99-nél hozzánk került a labda. Ekkor már "csak" végig kellett volna játszani a támadóidőt a győzelemhez. Merza Domonkos ezt nem így gondolta. 13 másodperccel a vége előtt fiatal játékosunk még értékesített egy ziccert, majd egy gyors büntetőpárbaj végén Szarvas Gábor beállította a 104-101-es végeredményt.
Néhány érdekességet még érdemes megemlíteni: Ilyen például az első félidő végjátéka. Nyolc pontos hátrányban támadhattunk, de elvesztettük a labdát. A Bajának már nem volt ideje előre indulni. Jó 3-4 méternyire a félvonaltól, de még a bajai térfélről kényszerületek dobásra. Hosszú gyögyőrű dobása csont nélkül betalált. Ilyet csak NBA összefoglalókban látni. Az érdekességek közé tartozik az is, hogy a kapott 101 pont ellenére egyértelműen a védekezésünk döntötte el a mérközést. A hosszabbítást is beszámítva az utolsó tíz percben a fiúk eksztázisban röpködtek, mindenhova odaértek olyan volt, mintha 6-7 játékosunk védekezett volna az 5 ellenféllel szemben. A bajai támadások többségénél ebben az időszakban a 24 másodperc támadóidő nem volt elég ellenfelünknek dobóhelyzet kialakításához.

Szokásomtól eltérően egyénileg is értékelném játékosainkat.

Szarvas Gábor: Nem is értem honnan van ennyi energiája, időtlen idők óta csere nélkül játsza végig a mérkőzéseket. Ma is remekül fogta össze a csapatot. A dobások eleinte nem nagyon jöttek be neki, de a végjátékban értékes pontokat szerzett.

Hajmási Péter: Hát mit dícsérjem? Ilyen bűn rosszul még soha nem láttam játszani, mint a mai első 3 negyedben. Talán csak azért csinálta, hogy feltűnöbb legyen amit a végén produkált. Döntő érdemeket szerzett abban, hogy a csapat az utolsó percekben visszajött a meccsbe.

Nedelcu Gergő: Egyre inkább biztos pont csapatunkban a fiatal játékos. Nem csinál semmi különöset, észrevétlenül, de nagyon hasznosan játszik. Ma is ez volt rá jellemző.

Szabó Balázs: Csapatunk egyik alapembere, ma is azt hozta, amit szokot. Szórta a kosarakat, szedte a lepattanókat.

Bihari Máté: Szokott lelkesedésével és eredményességével játszott ma is. Sajnos a lelkesedésének van néha hátránya is, be-be csúszik egy-egy felesleges fault. Pedig jó lett volna, ha végig a pályán maradhatott volna.

Baross Kristóf: Krisi elképesztő, mennyivel jobban játszik, ha éles helyzetben kell produkálnia, mint egyébként. Ma az egész meccs éles volt. Krisi egyre hasznosabban játszik, pontokat szerez, lepattanókat szed. Bár még mindig elpattan tőle idönként a labda, de ma valahogy szinte mindíg jó felé pattant.

Merza Domonkos: Amikor beállt meglátszott rajta a rutin hiánya, megszeppent volt keveset válalkozott, de már ekkor is amit csinált az jó volt. Néhány percnyi játék után az önbizalma is megjött. Utolsó kosara vitát váltott ki a jelenlévők között, hogy szabad volt-e rádobni 13 másodperccel a vége előtt, de az eredmény ebben is őt igazolta.

Mai győzelmével csapatunk már biztosította helyét az alapszakasz dobogóján, már csak az a kérdés, melyik fokára álhatnak a képzeletbeli emelvénynek?

Amint a szurkolók kórusa is kiabálta a végén: Szép volt fiúk!