MTK Baráti Kör

Aki a dicső múltat nem becsüli, a jövőt nem érdemli!

Kapcsolat

Tel: +36-70/310-3078

E-mail: mtk.csalad@gmail.com

Facebook: MTK Család

 

Bankszámlaszám: 11715007-21515664

Számla vezető bank: OTP Bank Zrt.

Labdarúgás

2012.04.10.

Videoton - MTK 0-2 összesítésben 3-4 (MK)

A mérkőzést nyolc mezőnyjátékossal befejező csapatunk fantasztikus bravúrral kiharcolta az MK döntőbejutást. A Nemzeti Sport így ír erről:

MAGYAR KUPA

Kanta és Tischler góljával már a szünetre kialakult a végeredmény, a második félidőben háromszor is villant a piros lap

Fehérváron nyert 2-0-ra, így kupadöntős az MTK

A labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján a bajnoki címvédő Videoton az MTK-t fogadta. A hazai pályán egygólos hátrányba kerülő kék-fehérek az első félidőben alaposan meglepték a fehérváriakat, hiszen előbb a 21. percben Kanta József szabadrúgásból, majd tíz perccel később Tischler Patrik egy kontra során talált a kapujukba, így az első félidőt követően már a kék-fehérek álltak továbbjutásra. A másodikban a játékvezető három játékost – a hazaiaktól Waltert, a vendégektől pedig előbb Tischler Patrikot, majd Nikházi Márkot – is kiállított, gól azonban már nem született, így az MTK némi meglepetésre 4–3-as összesítéssel jutott a Magyar Kupa döntőjébe.

Nagyot küzdött az MTK, és a Vidi otthonában kiharcolta a továbbjutást (Fotó: Németh Ferenc)


A székesfehérvári együttes az első mérkőzésen 3–2-re nyert a fővárosi csapat otthonában, így kedvező helyzetből várhatta a folytatást. Az első mérkőzésen az MTK 2–0-ra is vezetett, de a fehérváriak fordítottak – a hazailag utólag hevesen bírálták a mérkőzés játékvezetőjét, Fábián Mihályt.

A visszavágón nem sokat teketóriáztak a hazaiak az első percekben, hiszen Nikolics Nemanja hat perc alatt egymaga háromszor került ziccerbe (egyszer Hegedűs kapus védett, egyszer mellé lőtt, egyszer pedig lesről talált a kapuba) és akkor még nem említettük Sándor lövését, amelyet ugyancsak Hegedűsnek kellett fognia.

Közel negyedórának kellett eltelnie ahhoz, hogy kijöjjön a szorításból a vendégcsapat, ekkor Zsidai révén már nekik is volt egy kapura lövési kísérletük. Aztán a 21. percben némi meglepetésre meg is szerezték a vezetést, miután Kanta csavart egy szabadrúgást 19 méterről a kapu bal felső sarkába (0–1).

Már ez is megzavarta a hazaiakat, de tíz perccel később újabb sokk érte őket, miután egy MTK-kontra során Könyves ugratta ki Tischlert a jobb oldalon, aki betört a 16-oson belülre, majd 9 méterről a kilépő kapus mellett a kapu jobb oldalába lőtt (0–2).

Csak ezt követően kezdődött oldódni a sokk a fehérváriaknál, akik előbb egy Brachi-szabadrúgással veszélyeztettek, majd a 41. percben megint Nikolics került ajtó-ablak helyzetbe, de nyolc méterről a bal oldali kapufát találta telibe. A támadó a végén keretbe foglalta az első félidőt, miután – ahogyan az 5. percben – úgy a hosszabbításban is szerzett egy lesgólt.

Aki azt gondolta, hogy a fehérváriak a szünet után a kapujukhoz szögezik ellenfelüket, annak csalatkozniuk kellett. A Vidinek a második félidő elején még annyira sem ment a játék, mint az elsőben. Gyakorlatilag Torghelle fejesén kívül egyetlen említésre méltó helyzetük sem volt, míg a vendégek elkezdték ölni a játékot, gyors kontráikban bízva.

A 66. percben így is a hálójukba került a labda egy szabadrúgás után, csakhogy ezúttal a kapuba fejelő Vinícius állt lesen. Az újabb fordulat a 72. percben következett be, amikor a játékvezető második sárga lapja után kiállította a második gólt szerző Tischlert. Már addig is komoly nyomás nehezedett a vendégek kapujára, hiszen sorra érkeztek a szögletek és a beadások, de addig magabiztosan védekeztek a kék-fehérek.

A 78. percben Hegedűs kapus ütött éppen Sándorhoz egy előre ívelt szabadrúgást, amit a középpályás kapásból visszalőtt, de centikkel a kapu fölé. Három perccel később aztán egy páros kiállítás is lett, miután Nikházi buktatta Waltert, aki viszont ezért törlesztett, így mindketten mehettek zuhanyozni. A végén megint egy Torghelle-fejes okozott nagy gondot, majd a kipattanót az egy kupasorozatra való helyzetet kihagyó Nikolics bombázta 6 méterről a kapu fölé.

Ezzel azonban véget is ért a mérkőzés, s győzelmének köszönhetően az MTK jutott a kupadöntőbe, ahol majd a szerdai Újpest-Debrecen párharc győztesével találkozik majd május 1-én.

Az MTK győzelmével gyakorlatilag az is eldőlt, hogy az NB I 4. helyezettje nem indulhat nemzetközi kupában. Garami József együttese vagy az Újpest ugyanis az MK-eredmény alapján kvalifikálja magát a nemzetközi kupaporondra.

Egy kivételes eset azért van: ha a Győr ügyében a CAS nem változtatja meg az eredeti eltiltást, akkor az ETO hiába végez a dobogón, nem indulhat a nemzetközi kupákban. Így pedig a negyedik helyezet kaphat lehetőséget.

MESTERMÉRLEG
„Kimondottan jól kezdtünk, majd a folytatásban is jól játszottunk, a lehetőségeink is megvoltak, de hiányzott a gól a játékunkból – nyilatkozta Paulo Sousa a mérkőzést közvetítő Sport Tv-ben. – Egy-két centiméteren múltak lövések, lesek. Az MTK első gólja előtt viszont a játékvezető nekünk nem adott meg egy szabálytalanságot. Mindent megpróbáltunk a mérkőzésen, de semmi nem jött össze, ez nem a mi napunk volt. Cserékkel próbáltunk több játékost előre vezényelni, beszorítani az ellenfelet a kapuja elé, de a vendégek keményen és bátran játszottak, ügyesen szűkítették a területet, elismerésem nekik ezért.”
„Az első húsz percben nagy nyomás nehezedett ránk, de utána nekünk is jutottak percek – mondta Garami József. – Küzdöttünk, hajtottunk, és sikerült megvalósítanunk azt, amire a mérkőzés előtt készültünk: néhány lehetőségünkből kihasználtunk kettőt. Ha felépül majd az egy-két sérültünk, akkor még ennél is jobb teljesítményre lehetünk képesek. Sajnos a játékunk nem volt folyamatos, nem tudtuk eleget birtokolni a labdát, gyorsan szabadultunk attól, nem járattuk eleget, így az gyorsan vissza is jött. Jó mérkőzés, igazi kupacsata volt.”

LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA, ELŐDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
VIDEOTON–MTK BUDAPEST 0–2 (0–2)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion. Vezeti: Farkas Á. (Kelemen, Varga II G.)
Videoton: M. Bozsovics – Brachi (Torghelle 41.), Vinícius, Caneira, Szolnoki – Tóth B., Mitrovics – Gyurcsó, Sándor Gy., Walter Lee – Nikolics. Vezetőedző: Paulo Sousa
MTK: Hegedűs L. – Wolfe, Kálnoki Kis, Szekeres A., Vadnai – Kanta J., Vukmir, Frank, Zsidai – Könyves, Tischler. Szakmai igazgató: Garami József
Gólszerző: Kanta (21.), Tischler (31.)
Továbbjutott: az MTK 4–3-as összesítéssel.
PERCRŐL PERCRE
90+3. perc: Véget ért a mérkőzés, az MTK jutott a kupadöntőbe.
89. perc: ÓRIÁSI HELYZET! Sándor ívelte be a labdát jobbról, amit Torghelle fejelt kapura az ötösről, de Hegedűs nagy bravúrral ki tudta ütni, azonban éppen Nikolicshoz, aki hat méterről a kapu fölé bombázott.
88. perc: CSERE! Könyves helyére Vass Patrik állt.
83. perc:SÁRGA LAP! Torghelle magasra emelt lábbal próbálta meg elrúgni a labdát Vukmir elől.
81. perc: PÁROS KIÁLLÍTÁS! Nikházi buktatta Waltert, aki talpra pattanva két kézzel lökte el a neki már háttal álló játékost. Mindketten pirosat kaptak.
78. perc: Walter ívelt előre egy szabadrúgást a bal oldalról, amit Hegedűs csak kiütött, de éppen Sándorhoz, aki 14 méterről, középről, kapásból alig lőtt a kapu fölé.
72. perc: KIÁLLÍTÁS! Tischler ugrott fel egy labdáért Caneirával, s a levegőben nagyot sózott a játékos arcába. Ezért sárga lapot kapott, de mivel volt már neki ilyen, megkapta a másodikat is.
70. perc: Oliveira lőtt jobbról, 14 méterről, de Hegedűsnek nem okozott gondot a lapos lövés hárítása.
69. perc: CSERE! Mitrovics helyére Kovács István állt.
66. perc: MEGINT LESGÓL! Mitrovics bal oldali szabadrúgását Walter csúsztatta meg, ami után a lesen lévő Vinícius fejelt Hegedűs alatt a kapu bal oldalába, de utóbbi a csúsztatás pillanatában már lesen volt, így az eredmény ezúttal sem változott.
61. perc: SÁRGA LAP! Tischler lökte el Viníciust.
60. perc: SÁRGA LAP! Könyves rúgta el sípszó után a labdát.
59. perc: SÁRGA LAP! Zsidai nem engedett elvégezni egy szabadrúgást.
57. perc: Walter bal oldali beadása után az érkező Torghelle 6 méterről fejelt, Hegedűs a gólvonalon hárított.
49. perc: Walter adta be a labdát jobbról, a védők az utolsó pillanatban mentettek Sándor elől.
46. perc: Megkezdődött a második félidő. A szünetben mindkét csapat CSERÉLT: a hazaiaknál Gyurcsót Oliveira, a vendégeknél Frankot Nikházi váltotta.
45+1. perc: Véget ért a félidő.
45+1. perc: ÚJABB LESGÓL! Sándor ugratta ki Nikolicsot, aki ezután a kapuba talált, de a szerb támadó - ahogyan az 5. percben - ezúttal is lesen kapta a labdát.
45. perc: Gyurcsó jobb oldali beadása után Nikolics fejelt hét méterről, de a kapu bal alsó sarkába tartó labdát Hegedűs magabiztosan védte.
41. perc: CSERE! Brachi sérült meg, akinek helyére Torghelle állt.
38. perc: KAPUFA! Walter adta be a labdát balról, amit Sándor átlépett, így került az az üresen álló Nikolicshoz. aki nyolc méterről a bal oldali kapufát találta el.
37. perc: Brachi 22 méteres szabadrúgása szállt a kapu fölé.
Jelen állás szerint 4–3-as összesítéssel már az MTK áll továbbjutásra.
31. perc: MÁR TOVÁBBJUTÁSRA ÁLL AZ MTK! Egy vendégkontra végén Könyves ugratta ki Tischlert a jobb oldalon, aki betört a 16-oson belülre, majd 9 méterről, jobbal, a kilépő Bozsovics mellett a kapu jobb oldalába lőtt. 0–2
Összesítésben most 3–3 az állás, de idegenben lőtt gólokkal még mindig a Videoton áll továbbjutásra.
21. perc: VEZET AZ MTK! Kanta végezhetett el szabadrúgást 19 méterről, s a középpályás jobbal, a sorfal fölött a kapu bal felső sarkába csavarta a labdát. 0–1
14. perc: SÁRGA LAP! Vadnai buktatta Brachit.
13. perc: Zsidai kapott remek labdát a 16-os bal oldalánál, majd hat méterről, éles szögből lőtt, de Bozsovics magabiztosan hárított.
Az első találkozón Könyves két góljára Nikolics duplával, valamint Torghelle válaszolt.
6. perc: Előbb Sándor 17 méteres lövését fogta Hegedűs, majd megint Nikolics gurította el a labdát a kapus mellett balról, ám a labda ezúttal a bal oldali kapufa mellett hagyta el a játékteret.
5. perc: LESGÓL! Ezúttal Walter ugratta ki Nikolicsot, aki a kilépő kapus mellett a kapu közepébe gurított, csakhogy lesről, így a gól érvénytelen.
4. perc: Brachi ívelt előre egy szabadrúgást, amivel Nikolicsot indította, aki nyolc méterről lőtt, de Hegedűs védeni tudott.
1. perc: Farkas játékvezető sípszavára a hazaiak kezdték a találkozót.
vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!