Menü
MTK Baráti Kör Aki a dicső múltat nem becsüli, a jövőt nem érdemli!
MTK Baráti Kör

Labdarúgás

2012.06.10.

Labdarúgás

MTK - Viktória 4-1
Bajnokcsapat - bajnokcsapat - bajnokcsapat!!!
Győzelmükkel a lányok zsinórban harmadszor hódították el a bajnoki címet.

A csapat Szöcs - Szabó, Méry, Demeter, Pinczi - Smuczer, Papp - Nagy, Vágó, Pádár, Zágor összeállításban kezdett. Csereként Palkovics, Godvár és Somogyi játszott még. Az első félidőben végig irányítottuk a játékot, Pádár Anita góljával a vezetést is megszereztük, úgy tünt kétség sem fér hozzá, mi nyerjük a bajnokságot. (Nekünk már a döntetlen is elég lett volna.) A második félidő elején átvette az irányítást a Viktória, ekkor jobban játszottak a mieinknél, teljesen beszorultunk a kapunk elé. A vendégek aligpár perc után egyenlítettek is. Ez azonban inkább őket zavarta meg, a gól után ismét fölénybe kerültünk és már döntetlen állásnál is érezhető volt, csak az a kérdés, hány góllal nyerünk. Pádár Anita találatával vettük vissza  a vezetést, Vágo fanny gólja után már biztossá vált a bajnoki cím is. A végeredményt Pádár Anita harmadik találata állította be.

A mérkőzés 90 percéből kb. 80 percig hatalmas fölényben játszottak lányaink, így semmi kétség nem férhet hozzá: megérdemelten nyertünk.

Szólni kell a csapat egész éves teljesítményértől is. Talán furcsa azt mondani, hogy az alapszakaszban gyengébben teljesítettek a lányok, hiszen 18 mérkőzésükből már ekkor is 15 győzelmet értek el és mindössze kétszer kaptak ki, de ez a két vereség szinte reménytelenné tette a bajnoki cím megvédésért zajló küzdelmet, hiszen 6 pont hátrányba kerültünk a nagy rivális feminával szemben.  Sokan gondolták úgy, eldőlt a bajnokság. kivéve a mieinket. Ők megnyerték a rájátszás összes mérkőzését, méghozzá imponáló fölénnyel. Az 5. helyezett Nagypálinak 21, a 4. Feminának 24, a 3. Astrának "csak" 7 gólt lőttek két-két mérkőzésen, de a rivális, végül 2. Viktória is 10 gólt kapott tőlünk a rájátszásban. Talán pont az ellenük idegenben 6-3-ra nyert mérkőzés - melyen 1-3-ról sikerült fordítani - hitette el a mieinkkel és az ellenféllel is, hogy ez a bajnokság nekünk áll.

Szólni kell még külön is két játékosunkról: Pádár Anita idén is gólkirály lett. (14. alkalommal!!! Először az MTK szineiben.) Vágó Fanny kapta az év legjobb mezőnyjátékosának járó elismerést.

Gratulálunk a csapat valamennyi tagjának, a szakmai stábnak és természetesen a díjazottaknak külön is!

Ide kattintva láthattok képeket a mérkőzésről és az ünnepről.

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!

Kapcsolat

Tel: +36-70/310-3078

E-mail: mtk.csalad@gmail.com

Facebook: MTK Család

 

Bankszámlaszám: 11715007-21515664

Számla vezető bank: OTP Bank Zrt.