Menü
MTK Baráti Kör Aki a dicső múltat nem becsüli, a jövőt nem érdemli!
MTK Baráti Kör

Medgyes Péter: Rendkívül motivált, profi szemléletű játékosokból áll a csapat

2013.09.15.

Exclusiv interjút adott weblapunknak Medgyes Péter, az MTK női labdarúgó csapatának nemrégben kinevezett új vezetőedzője.

Bodrogi Tamás: Először is gratulálok a kinevezéséhez és az azóta elért sikerekhez! Milyen érzés átvenni egy csapat vezetését, amelyik a legutóbbi időszakban sikert sikerre halmozott, veretlenül lett bajnok és kupagyőztes itthon és a BL-ben is főtáblára került. Lehet-e felülmúlni mindezt?

Medgyes Péter: Valóban nagy szakmai kihívás, de egyúttal hatalmas megtiszteltetés is ez a feladat. Elődöm Turtóczky Sanyi kitűnő munkát végzett, remek csapatot vettem át tőle. Sanyival nagyon jó a kapcsolatom, napi szinten kapcsolatban vagyunk. Most már természetesen én felelek a csapatért, de örömmel fogadom Sanyi észrevételeit.
Nagy változásokat nem tervezek. Azt a sokpasszos játékot, amit eddig is játszott az MTK szeretném még hatékonyabbá tenni. A lassú adogatásokból egy-egy hirtelen ritmusváltással gyors támadásokat lehet kialakítani, ami még eredményesebbé teheti támadójátékunkat. Ami az eredményességet illeti: Itthon természetesen most is a bajnokság és a kupa megnyerése a cél. A BL-ben a sorsolás ismeretében azt tudom ígérni, kemény ellenfelei leszünk a kétszeres BL győztes, hatszoros német bajnok Potsdammnak. Nem adjuk könnyen a bőrünket. Annál is inkább, mert előkelő helyen állunk az UEFA rangsorban, egy jó eredménnyel közel kerülhetünk ahhoz, hogy jövőre kiemeltek legyünk, azaz jó esélyünk legyen a 16 közé kerülni.

 

B.T.: Mennyire viselte meg a csapatot, hogy elvesztették a lányok hosszú ideje tartó veretlenségüket?

M.P.: Óriási terhelés volt a lányokon, volt olyan időszak az elmúlt hónapban, amikor két héten belül 6 mérkőzést játszottak a lányok. Nagy öröm nekünk és csapatunk komoly elismerése, hogy közel tucatnyi játékosunk tagja a válogatottnak. Ugyanakkor a válogatott összetartása miatt az Astra meccs előtti napokban többször is 4-5 játékosnak tartottam edzés. Így nem lehet egy rangadóra felkészülni. Ez meg is látszott a lányokon. Gödörbe kerültek, fáradtak, idegesek voltak.

Egy vereség soha sem jön jókor, két-három napig érezhetően nyomott volt a hangulat, de ezután a lányok kettőzött akarattal edzettek, rendkívül elszántak alig várják, hogy a Viktória ellen javíthassanak. A lányok egyszerre amatőrök és profik. Amatőrök, hiszen nem pénzért játszanak, de a csapat rendkívül motivált, profi szemléletű játékosokból áll.

 

B.T: Érintőlegesen beszéltünk már a Bl-ről. Mit várhatnak a mérkőzésre kilátogató szurkolóink?

 

M.P.: Remélem sokan lesznek a szurkolók. Nagy öröm személy szerint nekem is és persze a lányoknak is, hogy egyre többen járnak a mérkőzéseinkre.

Az senki számára nem lehet kérdéses, hogy a németek az esélyesek. Ugyanakkor megígérhetem a lányok nevében is: Nem feltett kézzel megyünk ki a pályára, mindent megteszünk egy szoros eredményért, egy pont szerzésért. Szeretnénk jó játékkal megörvendeztetni szurkolóinkat a helyszínen és az Eurósport képernyői előtt.

B.T.: Miben mások a Potsdamm lehetőségei, mint a mieink?

M.P.: Miben nem? Mert az, mindenki számára nyilvánvaló, hogy az anyagi lehetősége között a különbség ég és föld. Profi játékosaik vannak a világ minden tájáról. Utánpótlás csapataik, játékosaik száma többszöröse a mienknek, olyan stáb áll rendelkezésükre amit nálunk a legtöbb férfi csapat is megirigyelne. Reggelig lehetne sorolni a különbségeket.

 

B.T.:  Végül nézzünk egy kicsit előre, mi várható a csapattól a következő években, milyen változásokra lenne szükség az MTK illetve általában a női foci számára?

 

M.P.:  Kezdjük a kérdés könnyebb részével. Az MTK-ban sok a fiatal, tehetséges játékos, akik a rutinosabbakkal ideális csapatot, közösséget alkotnak. Ez a társulat még évekig meghatározó szerepet fog játszani a bajnokságban. Jó lenne a nemzetközi porondon is egyre eredményesebbnek lenni. A női foci a világban mindenütt rohamosan fejlődik, egyre népszerűbb, a mérkőzéseket sok országban több ezer néző előtt játsszák. Nálunk is ebbe az irányba kellene elindulni, nagyobb megbecsülés, komolyabb promóció kéne a sportágnak. Nálunk ez a folyamat még gyerekcipőben jár. Jelentő előrelépés, hogy az idei évtől a női NB1 mérkőzéseinek összefoglalója is képernyőre kerül.

Zárszóként engedje meg, hogy megköszönjem szurkolóink egyre növekvő támogatását és megkérjem drukkereinket, hogy minél többen jöjjenek, szurkoljanak csapatunknak. Ígérem, a lányok mindig minden tőlük telhetőt meg fognak tenni a kék-fehér színek dicsőségéért.

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!

Kapcsolat

Tel: +36-70/310-3078

E-mail: mtk.csalad@gmail.com

Facebook: MTK Család

 

Bankszámlaszám: 11715007-21515664

Számla vezető bank: OTP Bank Zrt.