Menü
MTK Baráti Kör Aki a dicső múltat nem becsüli, a jövőt nem érdemli!
MTK Baráti Kör

Mérkőzés beharangozó a Törökbálinti Újságban

2011.10.21.

Csapatunk óbudai sikere után ismét hazai környezetben várja soros ellenfelét. Így ír erről a Törökbálinti Újság:

Elvben a kötelező…
Írta: Szerki.
2011. október 21. péntek, 12:47

Férfi kosárlabda NB I B:
MTK Törökbálint–Kecskemét

2011 október 22. (szombat) 18. óra, Bálint Márton Iskola tornaterme.

A táblázaton jelenleg második MTK Törökbálint szombati ellenfele a negyedik helyen álló Kecskeméti Főiskola, a mérkőzést tehát rangadónak is tekinthetnénk, ha ehhez nem járnánk túlságosan a bajnokság elején. Tény viszont, hogy a kecskemétiek eddigi négy mérkőzésükből hármat megnyertek: otthon a Baját (96:61) és a Vásárhelyt (88:78), idegenben Tiszaújvárost (97:69) győzték le. A Nagykőrössel viszont hazai pályán sem boldogultak (64:72).

Ez utóbbi eredményből kiindulva, az MTK Törökbálintnak a Pest megyeiek elleni „sovány” hazai győzelme (74:69) mégiscsak valamiféle összehasonlítási alapot jelent. Az Óbudai Kaszásoktól a legutóbbi fordulóban begyűjtött idegenbeli két pont (67:64) után pedig végképp nincs félnivalója az eddig három mérkőzésen „hibátlan”mérleggel rendelkező törökbálinti csapatnak, amely a játékereje alapján a Kecskemét ellen is egyértelmű esélyes.

Persze elvben a kötelező győzelem mindig a legnehezebb. Ám azokból az idén több lesz, mint korábban, ezt a terhet el kell bírni. Ennek kapcsán a meccs érdekessége lehet az Elite-es évek után második idényét Kecskeméten töltő Lakits András játéka. Valószínűleg ő is sokat fejlődött, ám a mai kék-fehér hazai csapat sem ugyanaz…

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!

Kapcsolat

Tel: +36-70/310-3078

E-mail: mtk.csalad@gmail.com

Facebook: MTK Család

 

Bankszámlaszám: 11715007-21515664

Számla vezető bank: OTP Bank Zrt.