Menü
MTK Baráti Kör Aki a dicső múltat nem becsüli, a jövőt nem érdemli!
MTK Baráti Kör

MTK Videoton: Az MTK Család álláspontja

2012.03.25.

Botrányos körülmények között vesztette el csapatunk a Videoton elleni kupapárharc első mérkőzését. Sándor György és Fábián Mihály félidei tere-feréje a szabályok szellemének és betűjének is súlyos megsértése volt. Az MTK vezetőségének munkaköri kötelessége eljárni az ügyben és képviselni a csapat érdekeit. Ezt eddig nem tették meg. Ezért a következő nyílt levéllel fordultunk Deutsch Tamáshoz és Domonyai Lászlóhoz:

Tisztelt Elnök úr és Vezérigazgató úr!



Ti is jelen voltatok az MTK-Videoton Magyar Kupa mérkőzésen így látnotok kellett, hogy az első félidőben, amikor a játékvezető a dolgát tette a pályán 2:0 arányú megérdemelt vezetést szereztünk és egyértelmű volt, hogy ezt a meccset a pályán megnyerjük a Videotonnal szemben. A második félidőben a játékvezetői hármas ámokfutásba kezdett. Olyan súlyos tévedések sorozatát követték el, amire nagyon nehéz magyarázatot találni és egyértelmű, hogy ezek a hibák miatt veszítettük el a mérkőzést. Bizonyíthatatlan , hogy a játékvezetők maguktól bolondultak meg a második 45 percre, vagy szándékosan akarták megváltoztatni az eredményt. Tudjuk, hogy mivel a szándékosság alapvetően bizonyíthatatlan lenne, nem tehetnénk ellene semmit.



Viszont a dologban jelentős fordulatot jelent, hogy a médiában is megjelent, Sándor György a Videoton csapatkapitánya, a szünetben bement Fábián Mihály öltözőjébe és ott zárt ajtók mögött megbeszélést folytattak. Az MLSZ szabálya világosan rendelkezik:



MLSZ Versenyszabályzat 45.§ 1.pont



A játékvezetői öltöző, a játékvezető feladatai, a mérkőzés jegyzőkönyve



A játékvezető rendelkezésére bocsátott öltözőben a mérkőzés előtt, a szünetben és a mérkőzés után csak a mérkőzésen működő játékvezetők tartózkodhatnak. A sportszervezeti képviselők, csapatkapitányok engedéllyel beléphetnek a mérkőzés előtt és után az igazolások és a versenyjegyzőkönyv átadása, illetve visszavétele céljából. Szükség szerint az öltözőben tartózkodhat a szövetségi és játékvezető ellenőr is. A pályaválasztó sportszervezet rendezősége köteles a játékvezetőknek zavartalan felkészülési és a szünetre pihenési lehetőséget biztosítani.

Tehát a Videoton és a játékvezető súlyos szabálysértést követett el azáltal, hogy a bíró öltözőjében megbeszélést folytattak. És ami utána történt a pályán, egyértelműen gyanússá teszi az egész történetet.

Felkérünk, felszólítunk titeket arra, hogy a súlyos szabálysértés elkövetése miatt, azonnal legkésőbb szerdáig éljetek az óvás lehetőségével és szólítsátok fel az MLSZ-t, a másolatban Fifának megküldött beadványban, hogy az ügyet azonnal vizsgálják ki és kérjük a vétkes csapat és a játékvezető ellen a szükséges szankciók alkalmazását. Egy ilyen egyértelmű szabálysértés esetén nem lehet más az ítélet, minthogy megállapítja az MLSZ, hogy szabálysértés történt, és ezért 3:0-ás eredménnyel nekünk adják a mérkőzést.



Amennyiben szerda 20 óráig az MTK vezetése nem teszi meg az ügyben elvárható szükséges és határozott lépéseket, abban az esetben kénytelenek leszünk nyílt levelet küldeni az MLSZ-nek, Fifá-nak és az EP sport bizottságának, valamint természetesen a hazai és a nemzetközi médiának is. Mert mi nem engedhetjük meg, hogy az MTK egy szabálysértés miatt essen el a nemzetközi kupaszereplés lehetőségétől. De egyelőre bízunk abban, hogy ezt ti is hozzánk hasonlóan így gondoljátok.



Tisztelettel: MTK Család

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!

Kapcsolat

Tel: +36-70/310-3078

E-mail: mtk.csalad@gmail.com

Facebook: MTK Család

 

Bankszámlaszám: 11715007-21515664

Számla vezető bank: OTP Bank Zrt.