MTK Brüll Alfréd Egyesület

Aki a dicső múltat nem becsüli, a jövőt nem érdemli!

Kapcsolat

Tel: +36-70/310-3078

E-mail: mtk.csalad@gmail.com

Fb: MTK Család

Google+: MTK Család

 

Bankszámlaszám: 14220108-40385002

Számla vezető bank: Commerzbank Zrt.

 

Jimmy Hogan

Jimmy Hogan (1882. 10. 16. - 1974. 01. 30.) labdarúgó edző

1914-től 1921-ig és 1925-27-ig volt csapatunk edzője az ír származású angol szakember. Zsinórban 6 alkalommal szerzett irányításával bajnoki címet az MTK. (Ebből egy a hivatalos statisztikákban nem szereplő hadibajnokság.) Ezzel a mai napig is ő a legeredményesebb MTK edző. Ő honosította meg a legendás lapos passzos MTK stílust. Munkássága nem csak az MTK-ban érvényesült, de megváltoztatta az egész magyar labdarúgást.

 

Jimmy Hogen a Wikipédiában (angol)

 

Jimmybacsi, a magyar futball(nagyság) atyja

 
Nemrég lett bizonyos, hogy az MTK visszajutott méltó helyére, az első osztályba. Voltak, akik e siker, s a remek játékkal kiharcolt bravúros kupadöntő kapcsán megjegyezték, hogy a kék-fehérek máig őrzik az egykor Jimmy Hogan által rájuk hagyott játékstílust. Nos, a szigetországi edző nemcsak a patinás fővárosi együttes, de rajta keresztül az egész magyar labdarúgás fejlődésére kimagasló hatást gyakorolt – és mivel dolgozott sok egyéb helyen is (Közép-)Európában, máshol szintén hasonló fontos szerepet töltött be. Olyan úttörő brit edző volt, aki az otthon megszokott játékmodortól eltérőt honosított meg a kontinensen, s ezzel erősen belejátszott a szigetország jókora kezdeti fölényének eltüntetésébe. Angliában lehazaárulózták – és ezen túlmenően sem vették komolyan. Ez az ő szégyenük – mi viszont nagyon sokat köszönhetünk neki, becsüljük meg az emlékét.

James, azaz Jimmy Hogan neve nagyrészt itthon is a feledés homályába merült, ami elméletileg nem nagy csoda, hiszen még a saját szülőhazájában sem igazán ápolják az emlékét – két éve, pontosabban 2010. május 16-án egyenesen arról írt a Nemzeti Sport, hogy egy angol levélíró szerint az egykori kiváló tréner jeltelen sírban fekszik Burnley temetőjében.

Ami a saját nemzetét illeti, ők a mai napig mindössze időnként egy-egy írás vagy megemlékezés formájában próbálják tisztázni, hogy az edző valójában „Próféta vagy áruló” volt-e (nyolc évvel ezelőtt e címmel jelent meg róla könyv a ködös Albionban). A kedvezőbbik besorolás úgy vetődik fel, hogy hazájában évtizedekkel megelőzte a korát, s épp ezért nem sok babért aratott, a kontinensen viszont forradalmi tetteket vitt véghez. Íme, a BBC riportfilmje az edzőről.

Olyannyira, hogy amikor a magyar válogatott 1953. november 25-én az emlékezetes 6:3-mal a Wembleyben kioktatta a labdarúgás csínjából-bínjából a kelleténél magabiztosabb angolokat, szövetségünk elnöke, Barcs Sándor – a helyiek megaláztatását megduplázva – ezt nyilatkozta a leesett állú újságíróknak: „Mindent, amit erről a sportágról tudunk, Jimmy Hogantől tanultuk.”

Ő egyébként ott volt a meccsen, és akkori tanítványait, az Aston Villa ifistáit vitte el magával, hogy lássanak csodát. Növendékei állítólag csak ráhagyták, jól van, hadd beszéljen az öreg, aztán hazafelé eltöprenghettek, hogy milyen is az igazi futball... Amúgy éppen ezért nem lett, nem lehetett sikeres szakember arrafelé, annyira mást képviselt, mint (akkor még) az angolok – és ez volt a közép-európaiak, közelebbről a mi szerencsénk.

Sokan azt hiszik, skót volt, holott Lancashire-be áttelepült (s ott a textiliparban munkát találó) ír szülőktől származott, azaz Angliában született 1882-ben, és noha a katolikus vallást továbbvitte örökség gyanánt, ő már angolnak vallotta magát.

Az apja papnak szánta, ám futballista lett belőle. Aránylag jó belső csatárnak számított, szerepelt a Rochdale, a Burnley, a Swindon, majd a végén (a leghosszabb ideig, öt év alatt 54 bajnokin 18 gólt szerezve) a Bolton csapatában, de az átlagból nemigen emelkedett ki.

Sorsdöntőnek bizonyult az életében, hogy pályája közepén a Fulhamben is szerepelt, ahol lenyűgözte Jock Hamilton menedzser felfogása. A skót nem a fantáziátlan „rúgd és fuss!” (kick and run) elvet vallotta, hanem a rövid, lapos átadásokra alapozott, úgynevezett „Scottish passing game”-et erőltette, ami Hogan barátunknak nagyon megtetszett.

Tudatosan készült a tréneri pályára, és amikor a Wanderersszel Hollandiában játszott a Dordrecht ellen, elhatározta, hogy egyszer eljön a kontinensre (Britanniából nézve ez egy külön világ, nemcsak labdarúgó-szempontból...), hogy megtanítsa, miként is kell űzni ezt a sportot. Ezt meg is tette, először éppen Dordrechtben dolgozott, majd az osztrákokhoz (Austria Wien) vezetett az útja.

Akkor tört ki az első világháború. Mivel „ellenség” volt, Bécsben egyből internálták, de végül szabadon engedték azzal a kikötéssel, hogy Magyarországon vállal munkát. Ő pedig az MTK-hoz került, amely (szintén brit trénerekkel!) már őelőtte  is címvédő volt a honi élvonalban. Az igazi fénykor azonban még csak most kezdődött.

Sorozatban „egy plusz ötször” végeztek az élen, amit persze megkönnyített, hogy több más kiválóság és Schaffer Alfréd mellett immár a Ferencvárostól nagy viharok közepette átszerződő Schlosser Imrét is a keze alatt tudhatta, de a lényeg az volt, hogy ő tanította meg a csapatot arra a stílusra, amelyet a klub a mai napi hagyományként őriz, és amely a sokszoros bajnokcsapaton keresztül forradalmi hatással volt a magyar futball egészére.

Olyan játékosokat fedezett fel ezen kívül, mint a zseniális Orth György vagy Braun József, apaként szerette őket, évtizedekkel később is rajongva beszélt róluk, és sohasem bírta ki könnyek nélkül, amikor a koncentrációs táborban elhunyt Braun „Csibi” korai halála került szóba.

Amikor véget értek a harcok, természetesen hazament, ahol a szövetséghez fordult, mivel úgy értesült, hogy mindazon futballban ténykedők, akiket a háború súlyosan érintett anyagilag, 200 fontot igényelhetnek az FA-től. Majdnem teljesen nincstelen volt, de amikor Londonban bejutott a titkárhoz, Frederick Wall pénz helyett egy terepre való zoknit nyújtott át neki, a következő szavakkal: „Ezeket küldtük a fiúknak a frontra, és ők ennyiért is hálásak voltak.” Az üzenet egyértelmű volt: Hogan (szerintük) elárulta a hazáját.

Ezek után tért vissza még Magyarországra, majd 1921 után elsősorban Svájcban edzősködött, a Young Boys, illetve a Lausanne alkalmazásában. Közben egyike volt annak a három szakembernek (a volt válogatott MTK-s jobbhátvéd, a híres trénerré váló Kürschner Izidor volt az egyik kollégája), akik felkészítették a helvét válogatottat minden idők addigi legnagyobb futballtornájára, a párizsi olimpiára.

Az alpesi ország nemzeti együttese pedig az 1924-es játékokon az angol Teddy Duckworth vezetésével mindmáig a legnagyobb sikerét érte el, egyedül a döntőben, a világverő Uruguaynak adta meg magát!

Hogan ezután Drezdában is megfordult, és bár nem sokáig maradt, a németekben is mély nyomokat hagyott (a '74-es világbajnok kapitány, Helmut Schön is nagy-nagy elismeréssel beszélt róla később), majd egy újabb, ezúttal rövidebb MTK-s korszakot (1925–1927) követően egyebek mellett Párizsban, újra Svájcban, illetve közte ismét a „sógoroknál” kereste a kenyerét.

Ott az osztrák futball „apostola”, a helyi válogatottat 1912-től 1937-es haláláig megszakítás nélkül irányító Hugo Meisl barátja és munkatársa volt, és hazánkon kívül arrafelé gyakorolta a legnagyobb hatást, hiszen együtt rakták le a harmincas évek elejének csodacsapata, a híres Wundermannschaft alapjait.

Mindössze kétszer kapott ki a gárda 1930 és 1934 között – a tetőpont mégis egy nevezetes vereség volt: mindössze 3:4 a Stamford Bridge-en a háromoroszlánosok vendégeként. Amúgy 1936-ban, Ausztria berlini ötkarikás ezüstje alkalmával az angol mester dirigált a kispadról!

Jimmybacsi – ahogyan nálunk önmagát nevezte – korszakos egyéniség volt, és mai szemmel talán furcsa, hogy pont a saját országában nemigen becsülték. Ő volt például az első szakember, aki megpendítette, hogy a futballistáknak több gyümölcsöt és zöldséget kellene fogyasztaniuk a sok hús helyett, de Angliában kinevették. Ott azt tartották, hogy kell félóra kemény futás, majd ötfogásos, kiadós ebéd, ettől lesz ereje a játékosnak!

A Fulhamhez hazatérve 1935-ben azért bukott meg, mert a labdarúgók kifogásolták a szokatlan edzésmódszereit, amelyek abból álltak, hogy sokszor használta a labdát! Ez náluk az idő tájt valóban szokatlannak számított, a szakma azt vallotta, hét közben ki kell éheztetni a futballistákat a labdára, hogy a hétvégén annál mohóbban akarják megszerezni. Ki is rúgták 31 meccs után, s a vezetők azt nyilatkozták, hogy nincs ebben semmi különös, az igazán profi játékosoknak nincs szükségük edzőre...

(Két utolsó komolyabb megbízatása közül azért az egyik sikeresebb volt: az Aston Villánál azután kérték fel, hogy a szép múltú egylet fennállása során először kiesett az élvonalból. 1936 novemberében kapta meg a posztot, és két év alatt visszavezette a birminghamieket az első osztályba. Az ötvenes évek elején a skót Celticnél csak rövid ideig alkothatott.)

A hazájában tehát nem lehetett próféta (ha már pap sem akart lenni...), de annyi bizonyos, hogy a technikás, látványos, sok adogatásra és labdatartásra épülő futball – na vajon kinek milyen modern kori együttes juthat erről eszébe? – egyik megteremtőjének nevezhetjük őt, akinek filozófiájában a később totális labdarúgásnak nevezett szisztéma elemeit is fel lehetett már fedezni.

Mindezt világgá menve Anglia helyett a kontinensen alkotta meg, de arról már a szülőföldje is tehetett, hogy később sem adtak neki esélyt ott a kibontakozásra. Nézhetjük úgy is persze, hogy a büszke angolok vele ellentétben őrizték a hagyományaikat, ami elvben nemes dolog, ám ebben az ügyben kiderült, hogy így viszont idővel csúnyán lemaradtak...

Az Aranycsapat londoni gálája után azért kénytelenek voltak rácsodálkozni és újra felfedezni, hirtelen megnőtt az ázsiója. Valóságos kampány indult, hogy vállaljon szerepet a helyi futballban, de ehhez akkor már öregnek érezte magát (más források szerint: mások vélték öregnek őt...). Annyit azért elmondott: „Én brit edző vagyok. Meggyőződésem, hogy nekünk vannak a legjobb játékosaink, de a játékfelfogásunk rossz irányba halad.″

Utolsó éveit Burnleyben töltötte. Amikor a város csapata megnyerte 1972-ben a másodosztályú bajnokságot, a Watford elleni meccsre meghívták díszvendégnek – talán ez volt a legnagyobb kitüntetés, amelyet kapott. Amikor nem sokkal később, 91 esztendősen elhunyt, a temetésére sokan gyűltek össze egész Európából, és a német szövetség képviselője azt mondta, ő volt a modern futball megalapítója.

Magyar részről pedig Sebes Gusztáv, Puskásék kapitánya – még egy korábbi alkalommal – úgy fogalmazott: „Úgy futballoztunk, ahogy Jimmy Hogan tanított bennünket. Ha labdarúgásunk történetét egyszer megírják, abban a műben az ő nevének arany betűkkel kell szerepelnie.”

/Forrás: NSO/