Menü
MTK Baráti Kör Aki a dicső múltat nem becsüli, a jövőt nem érdemli!
MTK Baráti Kör

Kakas Gyula

Kakas Gyula (1876 vagy 1878 - 1928. 02. 25.) 

Atléta, birkózó, kerékpáros, tornász, labdarúgó

A kor szokásainak megfelelően több sportágban is versenyző Kakas Gyula 1893 és 1896 között volt az MTK versenyzője. Tornászként volt a legeredményesebb. E sportágban vett részt az 1896-os és az 1900-as olimpián is. Az 1896-os olimpián négy versenyszámban indult (Lólengés, lóugrás, korlát, nyújtó) nincs ismert eredménye. 1900-ban egyéni összetettben lett 88.

1896-ban előbb 270 majd 280 cm-rel nem hitelesített, így nem hivatalos magyar csúcsot ért el rúdugrásban.

1897-ben a BTC-hez igazolt át.

Tagja volt a BTC 1902-es bajnok labdarúgó csapatának. Később a BTC művezetője lett és bekerült a BTC választmányába is.

Kiss Gyula - a labdarúgó válogatt szövetségi kapitánya volt az 1920-as években - így írt Kakas Gyuláról Sportéletem regénye című művében:

"Kakas Gyula egyik legkedvesebb tündére volt ifjú korom sportálmainak. A Tattersallban láttam először, az MTK-nak egy versenyén. Atlétizált rendkívüli ügyességgel és tornászott úgy, mint előtte még senki más. Tüneményes gyorsasággal emelkedett a népszerűség szárnyán s jól emlékszem, szinte gyász borította el az MTK-át, amikor a kék-fehér színeket fölcserélte a BTC piros-fehér színeivel. Lányos arca merő ellentét volt pompás tornásztermetével és rugalmasan játszadozó izmaival. Köny- nyedség, mértaniam pontos testtartás, ötletesség és virtuóz ügyesség tette utolérhetetlenné Kakas Gyulát, korának legjobb tornászát, akit megismerni annyi volt, mint megszeretni. Kevés magyar bajnok tudott oly hosszú ideig előtérben maradni, mint Kakas Gyula s ez is jellemzője volt kiválóságának. Pedig a mind rendszeresebbé vált tornászás módot adott az újabb tehetségek kibontakozására, de Kakas fölött észrevétlenül haladtak el az esztendők és formájának állandó birtokában minduntalan visszaverte az elsőbbsége ellen vezetett rohamokat. Kakas Gyula eljutott még a második athéni olimpiászra is, amelyet 1906-ban rendeztek a görögök soron kívül az olimpiai játékok felújításának tízéves jubileuma alkalmából Az első olimpiász huszonötéves évfordulóját a BTC dísztornázással ünnepelte meg és Kakas Gyulát ott láthattuk a piros-fehéreknek katonás rendben felvonuló csapatában, úgy, mint régen, fél emberöltővel előbb. Részt vett akkor a szertomázásban is, de persze az idők vasfogának nyomait semmiféle virtus sem tudta már eltűntetni. Kakas Gyula vidám, hű cimbora volt; a bajtársi érzés éppen úgy lényéhez tartozott, mint a veleszületett sporttudás. Sok baráti szívet szomorított el java férfi korában bekövetkezett hirtelen elmúlása."

Fotó: mob.hu

Kapcsolat

Tel: +36-70/310-3078

E-mail: mtk.csalad@gmail.com

Facebook: MTK Család

 

Bankszámlaszám: 11715007-21515664

Számla vezető bank: OTP Bank Zrt.