Menü
MTK Baráti Kör Aki a dicső múltat nem becsüli, a jövőt nem érdemli!
MTK Baráti Kör

Taekwondo

 

Bajnoki eredmények 2013-ban:

 

1. Patakfalvy Csenge (IV. korcoport 52 kg)

1. Patakfalvy Luca (III. korcoport 44 kg)

1. Nagy Nikolett (III. korcoport 55 kg)

1. Sárai Ádám 53 (III. korcoport 53 kg)

1. Marcali Csongor (II. korcoport 50 kg)

2. Bailey Kelen (II. korcoport 50 kg)

Taekwondo

Az MTK Taekwondo szakosztálya 1989-ben alakult meg. Patakfalvy Miklós Európa-bajnok, világbajnoki ezüst- és bronzérmes versenyző-edző döntött úgy, hogy az MTK-ban folytatja sportpályafutását. Vele tartott szinte valamennyi tanítványa, köztük is minden idők legeredményesebb magyar taekwondo versenyzője, a kétszeres világ és Európa-bajnok Engrich Marianna (1964-1996), aki 1987-ben elnyerte az “Év női sportolója” kitüntető címet, és aki “mellékesen” kick-boxban is Európa-bajnok volt. Az alapító tagok között volt Fábián Éva világbajnoki ezüstérmes versenyző, Ótott Kovács Lajos Eb bronzérmes sportoló is.
A szakosztályban olyan nagyszerű versenyzők nőttek fel, mint a világbajnoki ötödik helyezett Urbán Balázs (1993, New York), Marosits Tünde (1995, Manila). 1995-ben dán színekből Magyarországra és szakosztályunkhoz igazolt a két világklasszis Salim fivér, József és Gergely. Salim Gergely 1995-ben Manilában világbajnoki bronzérmet szerzett.
Salim József 2000-ben Pátrában az Európa-bajnokságon harmadik helyen végzett, és egyedüli magyarként szerzett kvótát (1999 Stockholm) a Sydney Olimpiai Játékokra. Sydneyben nagyszerű teljesítménnyel, de rendkívül balszerencsésen versenyezve végül ötödik helyen végzett az 58 kg-os súlycsoportban, és ezzel pontszerző helyen végzett.
A szakosztályban bontogatta tehetségét a későbbi Európa-bajnoki ezüstérmes és vb ötödik Hórvölgyi Eszter, az Eb ötödik Andrejszki Henrietta is.
A szakosztály versenyzői egy kivételével (2003) valamennyi I. osztályú bajnokság összetett csapatversenyét megnyerték.
Fiataljaink meghatározó szerepet játszanak a junior korosztályos versenyeken és a gyermekbajnokságokon egyaránt.
A szakosztály tagja a Magyar Taekwondo Szövetségnek, sőt több elnökségi tagot, válogatott edzőt és sportvezetőt adott a sportágnak. A szövetséghez tartozó egyesületek edzőinek jelentős része a szakosztályból került ki. Ok – a teljesség igénye nélkül: Fábián Éva, Márton Zsolt, Takács Gábor, Urbán Balázs, Kiss Tamás, Ótott Kovács Lajos, Dömötör Lajos, Vágó Ferenc és Boros Árpád – a mai napig a sportág meghatározó személyiségei.

Edzők:

Vezetőedző:

Patakfalvy Miklós
6. dan, mesteredző, szakedző, testnevelő tanár.
A Magyar Taekwondo Szövetség alapító elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, az Európai Taekwondo Unió (ETU) Végrehajtó Bizottságának tagja, az ETU Szolidaritási Bizottságának a vezetője, a Világ Taekwondo Szövetség (WTF) Egyetemi és Főiskolai Bizottságának a tagja.

Felnőtt edző:

Takács Gábor
4. dan, szakedző, a felnőtt csoport edzője, a felnőtt
válogatott edzője, a Magyar Taekwondo Szövetség Elnökségének tagja.
Gyermek edző:
Márton Zsolt 4. dan, edző, a gyermek csoport vezetője, a Magyar Taekwondo Szövetség Fegyelmi Bizottságának tagja.

Versenyzők:
Andrásik Mónika
1. dan, az ifjúsági válogatott tagja 55kg-os súlycsoportban
Ifjúsági Európa Bajnokság III. helyezés, többszörös Országos Bajnok

Gál Anita
1. dan, az ifjúsági válogatott tagja 59kg-os súlycsoportban
Ifjúsági Európa Bajnokság V. helyezés, többszörös Országos Bajnok

Gál Mária
1. dan, a felnőtt válogatott tagja 57kg-os súlycsoportban
Az Athéni Olimpiai Keret tagja, többszörös Országos Bajnok

Juhász Attila
1. dan, a felnőtt válogatott tagja 62kg-os súlycsoportban
Az Athéni Olimpiai Keret tagja, többszörös Országos Bajnok

 

Pintér Balázs
1. dan, az ifjúsági válogatott tagja 59kg-os súlycsoportban
többszörös Országos Bajnok

Rajkai Gábor
1. dan, a felnőtt válogatott tagja 72kg-os súlycsoportban
Az Athéni Olimpiai Keret tagja, Universiade V. helyezés, többszörös Országos Bajnok

Szőke Áron
2. kup, piros öv, a gyermek válogatott tagja
többszörös Országos Bajnok

Varjasi Viktor
2. dan, a felnőtt válogatott tagja 84kg-os súlycsoportban
Az Athéni Olimpiai Keret tagja, többszörös Országos Bajnok

Edzések helye, ideje:
Városligeti Két-tannyelvű Általános Iskola
Budapest, XIV. Hermina út 9-15. bejárat az Ida utca felől
Felnőtt csoport: hétfő 19-20.30; szerda 18.30-20; Péntek 18.15-19.30
Gyermek Csoport: kedd, csütörtök 17-18.30; Péntek 17-18.15

A Taekwondo rövid története

A taekwondo több mint kétezer éves hagyományokra visszatekintő koreai eredetű harcművészet, mely napjainkra a világ egyik legismertebb és legnépszerűbb amatőr küzdősportjává fejlődött.

Szó szerinti fordításban: a tae – láb, rúgás, lábtechnika, a kwon – ököl, ütés, kéztechnika, a do – út, művészet, szabadon fordítva a lábbal és a kézzel küzdés művészetét jelenti.

A taekwondo azonban nemcsak egyszerűen rúgás és ütés, nemcsak önvédelmi rendszer vagy küzdősport, hanem ennél sokkal több. A koreaiak megközelítésében életút, életforma, melynek célja, hogy gyakorlása révén harmonikusan fejlődjön a szellem, a lélek és a test.

A WTF (World Taekwondo Federation) világszövetség 175 tagországában több mint 50 millióan űzik, ezt a látványos sportágat, melynek jellemzője a sokrétű és színes lábtechnika.

A WTF 1973-ban alakult meg Szöulban. Alapítója Dr. Un Yong KIM, a NOB alelnöke, az AGFIS elnöke. Hosszú ideig az egyik legbefolyásosabb sportdiplomata a nemzetközi sportvilágban.

A WTF 1975-óta tagja a Nemzetközi Sportszövetségek Szervezetének (AGFIS),1980-ban elismerte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC).

1988-ban Szöulban és 1992-ben Barcelonában bemutató versenyszámként szerepelt az olimpián, viszont 2000-ben Sydneyben a WTF Taekwondo a hivatalos olimpiai versenyprogramban volt.

2004-ben Athénban ismét, immár 124 indulóval szerepel az olimpiai játékok műsorán.

Versenyszabályokról röviden

A WTF Alapszabálya és versenyszabályai az Olimpiai Charta szellemében készültek. Fontos szempontja a versenyzők egészségének, testi épségének védelme. Ennek megfelelően a küzdelmek során kötelező a védőfelszerelések használata: mellkas-védő, fejvédő, lágyékvédő, sípcsont- és alkarvédő.

A mérkőzések férfiaknál háromszor három percesek, nőknél háromszor két percesek, közöttük egy perc pihenővel. A küzdelmek során teljes erővel (full-contact) kell a találatokat bevinni az érvényes találati felületre. A fejrúgás két pontot, minden egyéb találat egy pontot ér. K.O. lehetséges.

Érvényes felület: az-arc első része, valamint a test azon felülete melyet a mellkas-védő fed. Szigorúan tilos a tarkó és a gerinc, valamint az öv alatti területek támadása bármilyen technikával. Tilos továbbá a fej támadása bármilyen kéztechnikával.

A küzdelmek súlycsoportos rendszerben folynak. Mind a férfiaknál, mind a nőknél 8-8 súlycsoport van.
Férfiak: 54 kg, 58 kg, 62 kg, 67 kg, 72 kg, 78 kg, 84 kg, +84 kg.
Nők: 47 kg, 51 kg, 55 kg, 59 kg, 63 kg, 67 kg, 72 kg, +72 kg.

Az olimpiai súlycsoportok eltérnek a nemzetközi kategóriáktól:
Férfiak: -58 kg, 58 kg – 68 kg, 68 kg-80 kg, +80 kg.
Nők: -49 kg, 49 kg – 57 kg, 57 kg – 67 kg, + 67 kg.

A küzdelmeket egy vezető bíró és három pontozóbíró értékeli. A tiszta eredmények érdekében komputervezérlésű, elektronikus pontozórendszert használnak.

A versenypást mérete 12 m x 12 m, ezen belül a küzdőtér 10m x 10m nagyságú.

További információkat a Magyar Taekwondo Szövetség honlapján találhatnak.

/Forrás: MTK SC honlap./

 

Kapcsolat

Tel: +36-70/310-3078

E-mail: mtk.csalad@gmail.com

Facebook: MTK Család

 

Bankszámlaszám: 11715007-21515664

Számla vezető bank: OTP Bank Zrt.