MTK Baráti Kör Hírlevele |
III. évfolyam 4. szám 2022. április 28. |
|
Kedves Olvasó!Egyre közelebb az NB II.
A labdarúgó csapatunk legutóbbi két súlyos veresége pontot tett egy korszak végére. Részint ha matematikailag még nem is, de gyakorlatilag eldöntötte, hogy az MTK a szezon végén búcsúzik az NB I-től. Részint nyilván ezzel összefüggésben lemondott Polyák Balázs, és menesztették Márton Gábort. Csak remélni tudjuk, hogy a személyi változásokban része volt annak is, hogy Zakor Sándor, az MTK tulajdonosa meghallotta a szurkolók hangját. Azt is, amit a mérkőzéseken skandáltak az ultrák és azt is, amit a Baráti Kör vezetői személyesen neki mondtak el. Elképesztő MTK-sikerek a karate magyar bajnokságon! 1988-ban, egy olimpiai közvetítés alatt kiabálta az éterbe Török László a Magyar Rádióban egy aranyérem megszerzésekor az azóta szállóigévé lett mondatot: "Hát ilyen nincs, hát ilyen nincs és mégis van!" Ez jutott eszembe a karate országos bajnokságot követően. A WKF szakág országos bajnokságát az összes korosztály részére egy hétvégén bonyolították le. Elnézést kérek azoktól, akik nem kedvelik a számokat, de itt most számok következnek. Hihetetlen számok. Körülbelül száz fős csapattal vett részt az MTK Budapest a WKF karate országos bajnokságon. 48 arany-, 36 ezüst-, és 30 bronzérmet szereztünk. 11 induló csapatunk közül 11 a dobogóra léphetett. A legkisebbektől (8-9 évesek) a felnőttekig minden korosztályban megrendezték a kata (formagyakorlat) és a kumite (küzdelem) versenyeket is. A mieink minden szinten taroltak. Az MTK hagyományosan eredményes szokott lenni szinte minden sportág utánpótlás versenyein. Így történt ezúttal is. Itt azonban a felnőttek is halmozták az érmeket. A felnőtt mezőnyben tizenkét versenyzőnk 5 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzérem mellett egy negyedik helyezéssel öregbítette az MTK hírnevét. Külön öröm, hogy ebben a mezőnyben is szereztek aranyérmeket utánpótlás korú karatékáink is. Gratulálunk versenyzőinknek és edzőiknek! Szép volt lányok, szép volt fiúk! Itt akár be is fejeződhetett volna ez a cikk. De szerencsére van miért folytatni. Hiszen minden MTK-siker öröm nekünk szurkolónknak, de ritkán mondhatjuk el, hogy egy közülünk való sportoló is a büszkeségeink közé került. A karate érmeseink egyike Fleischer Dóra, a Blue Front egykori oszlopos tagjának, Fleischer Zolinak a lánya. Külön gratuláció a Fleischer családnak! |
||
MTK-szurkoló vagy? Akkor köztünk a helyed! Kattints ide, lépj be az MTK Baráti Körbe! Hidegkuti 100 - A Nemzeti Múzeumban jártunk E sorok olvasóinak aligha kell elmondani, ki volt a 100 éve született Hidegkuti Nándor. Minden idők egyik legjobb, legeredményesebb labdarúgójának tiszteletére a Nemzeti Múzeumban rendeztek kiállítást. A kiállítás megnyitóján Pandzarisz Sándor, az MTK Baráti Kör elnöke képviselte egyesületünket.
forrás: mtk.hu Április 14-ére pedig szurkolóink részére szervezte meg a Baráti Kör a kiállítás megtekintését. forrás: saját fotó Lehetőségünk volt végighalgatni Millisits Máté művészettörténész tárlatvezetését is. Ami azért is volt nagy élmény, mert Máté, aki a Baráti Kör elnökségi tagja és természetesen MTK-szurkoló, az ilyenkor szokásos, kötelezően elmondandó szöveg mellett rengeteg anekdotát is elmondott Hidegkutiról. Így egy kellemes órát tölthettünk a Múzeumban, annak ellenére, hogy egy kicsi kiállítás volt, egyetlen teremben kb. 10 tárló és ezek nagyobb része sem Hidegkutiról szólt.
forrás: saját fotó Ezúton is köszönjük Máté remek tárlat vezetését!
Ankét Nincs mit szépíteni, ez az év hatalmas kudarc volt labdarúgóink számára. Bőven vet fel kérdéseket. Mi, szurkolók tippelgethetünk egymásköz, hogy mi miért történt így és hogy milyen lesz a folytatás. Valós információkat viszont csak az MTK vezetésétől kaphatunk. Éppen ezért a Baráti Kör vezetése kezdeményezi egy ankét - vagy inkább nevezzük beszélgetésnek - megtartását, ahol a labdarúgó szakosztály vezetősége tájékoztatja szurkolóinkat, arról, hogy szerintük miért alakult így ez a szezon és elmondják terveiket a jövőről. Sajnos már semmi nem indokolja, hogy sürgősen tartsuk meg az beszélgetést, de nem szeretnénk kivárni a jövő évi szezonnyitó ankétot, belátható időn belül szeretnénk ha találkozhatnának szurkolóink a csapat tulajdonosával és sportigazgatójával, ha addigra már tudható lesz, ki fogja irányítani a jövőben az MTK labdarúgó szakosztályát.
forrás: Holló Iván archívuma Akinél az összes szakosztály ügyei összefolynak: Kuti Máté
Kuti Mátéval, az MTK Budapest sportszolgáltatási igazgatójával beszélgettünk. Az interjúból megtudhatjátok, hogy mit is jelent e szépen hangzó cím, de ami fontosabb, Máténak munkaköréből adódóan rálátása van minden szakosztályunk munkájára, természetesen a klubtól függetlenül működő labdarúgókon kívül. Így a riportban számos sikeres szakosztályunkról lesz szó. Sikertelenekről alig. Olyat szerencsére keveset találni az MTK-ban. - Hogy lettél sportvezető? - Gyerekkoromban elhatároztam, hogy sporttal szeretnék foglalkozni. Tudatosan készültem erre. - Bocsánat, hogy közbe kell vágnom, de ilyet még nem hallottam. Általában egy gyerek, ha a sportban képzeli el a jövőjét, akkor olimpiai bajnok szeretne lenni vagy világrekorder, de mindenképp élsportoló. Ez merőben új, hogy sportvezető akar lenni egy tini. Honnan jött az ötlet? - Nagyon szerettem mindig sportolni. Kipróbáltam sok mindent, de azt a fajta pluszt beletenni, ami az élsportolóvá váláshoz kell, arra alkatilag alkalmatlan vagyok. Túl sok minden érdekel ahhoz, hogy egy dologgal foglalkozzak, hogy a sportolásba fektessem minden energiámat. Az élsport rengeteg időt és energiát visz el, ezt én soha nem vállaltam. Szerettem a szabadidőmet a hobbimmal a pecázással tölteni, szeretem a barátaimmal tölteni az időmet, nem akartam a hétköznapi életemet feláldozni azért, hogy sportoló legyek. A sport viszont érdekelt. Így – bár gyerekként ezt nyilván nem fogalmaztam meg ilyen szabatosan – úgy gondoltam, a sport szervezeti, működési hátterében szeretnék szerepet vállalni. Kialakult bennem, hogy van négy állomás, amin valamilyen sorrendben végig szeretnék menni, hogy megismerjem a magyar sport működését. Ezek: Az állami sportirányítás, a sportági szakszövetségek, a sportegyesületek és az olimpiai mozgalom. - Magyarországon egy olimpiai bizottság van, így ha az olimpiai mozgalomban akarsz dolgozni, nem sokat kell gondolkodni, hogy hol. Sportegyesület viszont rengeteg. Hogy kerültél pont az MTK-ba? - A személyes kapcsolatok varázsa. Az MTK egyik gazdasági vezetőjével együtt jártunk a TF-re sportszervezés mestertszakra. A TF után az Emberi Erőforrások Minisztériumában a sportért felelős államtitkárságon dolgoztam. A sors szeszélye folytán gyakran kerültem kapcsolatba ebben az időben vívókkal. A minisztériumnál határozott idejű szerződésem volt, melynek lejárta után a kialakult kapcsolatoknak is köszönhetően kerültem a vívószövetségbe. Volt csoporttársamtól értesültem arról, hogy itteni elődöm, Sütő Csilla jelezte, hogy nem kívánja folytatni a munkát az MTK-ban. Érdekelt a lehetőség, ezért beadtam a jelentkezésemet egy önéletrajz társaságában. Ezt követően került sor egy beszélgetésre Péterrel. (Deutsch Péterrel, az MTK Budapest ügyvezető elnökével. – a szerk.) Nagy örömömre ezt követően az a döntés született, hogy engem választanak a jelentkezők közül sportszolgáltatási igazgatónak. Én Badacsonyban nőttem fel. Korábban nem volt semmilyen kapcsolatom az MTK-val, nem volt semmilyen kötődésem a klubhoz.
forrás: mtk.hu - Eljutottunk az MTK-ig. Sportszolgáltatási igazgató lettél. Tartok tőle, hogy olvasóink döntő többségének fogalma sincs, ez mit jelent. Elmondanád röviden, mi a munkaköröd, mi a feladatod? - Nagyon sokrétű a munkám. Az összes szakosztály költségvetésének előkészítése, a szakosztályok szakmai stábjának kialakítása, az átigazolások, javadalmazási javaslatok, szakmai programok előkészítése, eredményességi tervek, Brüll Alfréd Akadémiai tagság mind-mind a feladataim közé tartozik. Rövidebben az adminisztratív irányítás és a kapcsolattartás a klubvezetés és a szakosztályok vezetése között. Sportszakmai kérdésekkel elsősorban a szakosztályvezetők foglalkoznak, mi elsősorban az ő javaslataik sportszakmai, jogi és gazdasági hátterét vizsgáljuk az MTK érdekeit és céljait szem előtt tartva. - Említetted, hogy személyi kérdésekben is van hatásköröd. Ebben mennyire autonómok a szakosztályok? Ők javasolnak szakembereket és te döntöd el, hogy elfogadható-e a javaslat, vagy eleve te keresed a megfelelő embert és nevezed ki? - Nem szeretnénk mi itt az MTK központjában a szakosztályok helyett dönteni. Alulról építkezünk. A szakosztályok tesznek javaslatokat, akár személyi, akár szakmai javaslatokat. Mi természetesen megvizsgáljuk a jelöltek alkalmasságát a javaslatok szakszerűségét. Szükség esetén egyeztetünk a szakszövetséggel. Megvizsgáljuk, hogy a szakosztály helyzete (létszáma, eredményessége, szakmai színvonala stb.) indokolttá teszi-e az adott javaslatot. Ha nem, akkor visszaküldjük a szakosztálynak átdolgozásra az előterjesztésüket. Mindig támogatjuk a fejlődést, a fejlesztést. Szerencsére vannak szakosztályaink, amelyek a legjobbak Magyarországon. Nem lehet elsőbbnek lenni az elsőnél, de tovább fejlődni az esetükben is lehet.
forrás: mtk.hu - Amiről eddig beszéltél azok olyan háttér flyamatok, melyek a szurkolók számára nem túl látványosak. Drukkereink akkor ismerték meg igazán a nevedet, amikor arról olvashattunk az MTK hivatalos oldalán, hogy Kuti Máté megállapodott a játékosok nagy részével és összeállt a jövő évi kézilabda csapat. Többekkel az utóbbi években megszokottól eltérően hosszabb szerződést is kötöttél. Látható vagy szinte minden kézilabda meccsen, már-már szurkolóként. Kiemelt számodra a kézilabda? - Furcsa helyzet. Veszprém megyében nőttem fel, ott a kézilabda a vallás kategóriájába tartozik. Volt olyan időszak, amikor minden Veszprém megyei városnak volt NB-s csapata. De nem ez a meghatározó a kézis lányokkal meglévő kiemelt kapcsolatomban. Tavaly a szezon végén Paál László szakosztályvezetőnk nem hosszabbította meg lejáró szerződését az MTK-val. Akkor az a döntés született, hogy rövidtávon nem hozunk senkit Paál Laci helyére, hanem az addigi technikai vezető Rutka Péter viszi tovább az ügymenetet, amiben ő sokkal jártasabb, mint bárki közülünk. Ezzel párhuzamosan a keret kialakításával kapcsolatos feladatok, tárgyalások az én feladatommá váltak. Jelentős részben Paál Laci és Vova (Golovin Vlagyimir) korábbi években végzett munkájának köszönhetően az MTK évről évre előrelépett. Kiesőjelöltből nemzetközi kupaszereplők lettünk. Ma már nem feltétlenül csak nekünk kell játékosokat keresni, szívesen jönnek hozzánk a lányok. Ennek is köszönhetően a többszöri kölcsön után sikerült véglegesen az MTK-hoz kötnünk Pál Tamarát, klubikonunk Dakos Noémi újabb szerződést kötött az MTK-val. Gyakorlatilag – bár egy-egy változás még lehetséges – de a tavasz elejére kialakult a jövő évi keret. Eltértünk attól a korábbi gyakorlattól, hogy csak akkor adtunk információt egy sajtótájékoztató keretében, amikor már a teljes keret kialakult. Egyrészt szerettünk volna friss hírekkel szolgálni szurkolóinknak, másrészt a kézilabda a labdarúgás után a legpiacképesebb szakosztályunk, a több megjelenésnek nagyobb marketing értéke van. Megtisztelő volt számomra, hogy személyesen is részt vehettem ezekben a szerződéskötésekben, jelen lehettem az ünnepélyes aláírásoknál. Hogy rendszeresen járok kézilabda mérkőzésekre, annak csak részben oka, hogy a már említett Veszprém megyei származásom miatt kedvelem ezt a sportágat, de az is benne van, hogy bár Rutka Péter mindenben élvezi a klubvezetés bizalmát, de kinevezett szakosztályvezető nélkül úgy érzem kicsit nagyobb odafigyelést igényel a szakosztály.
forrás: mtk.hu - A kézilabda esetében az volt látható, hogy az MTK az utóbbi 10 évben kis lépésekben, de folyamatosan fejlődött. Ma már a bajnokság jobbik feléhez tartozunk. Viszont a másik két labdás sportágunkban semmi jele az előrelépésnek. Látsz reális lehetőséget, hogy ők is hasonló pályára kerüljenek. -. Kosárlabdában nem látok a közeljövőben lehetőséget az előbbre jutásra, a másodosztályból történő feljutásra, a TFSÉ-vel közös csapat miatt ez nem is cél, a röplabda kicsit más eset. Ott eleve nagyon szűk nyolccsapatos elit bajnokság van. Ezen belül minden évben van 3-4, idén már öt olyan csapat, akikkel nem tudunk és nem is szeretnénk anyagilag versenyezni, ők küzdenek a bajnoki címért, a helyezésekért. Az éremért küzdők a Vasas kivételével egyszakosztályos röplabdaklubok, akik egy-egy város támogatását élvezik, és erőforrásaikat nem kell más sportágakkal megosztaniuk. Mi a bentmaradásért küzdünk, szerintem ez biztosan meg is lesz. Itt még van egy kis játéktér, versenybe szállhatunk a közeljövőben az ötödik-hatodik helyért, de ennél előrébb kerülni nem reális esély rövidtávon. Ezeknek a csapatoknak a Kerepesi úti MTK Sportpark elkészülte után lehet talán reménye az élmezőnyhöz való felzárkózásra. - A csapatok után beszéljünk egy kicsit az egyéni sportokról is. - Az egyén sportágak döntő többségében vagy a sportág meghatározó ereje az MTK, vagy legalább is a legjobbak között vagyunk. - Némelyik sportág esetében már-már úgy néz ki, hogy nem kell semmit dolgozni, a sikerek jönnek szinte automatikusan. Ez persze nyilván nem így van, a sikerért meg kell dolgozni. Például az rg- versenyek, bajnokságok esetében természetesnek vesszük, hogy minden kategóriában az MTK elhozza az első helyet, ha lehet a másodikat és a harmadikat is. Mennyi munkád van ezekkel a sikersportágakkal? Bele kell nyúlni vagy ez tényleg egy automatizmus? - Az rg esetében sokszor az MTK és a válogatott összemosódik. A válogatottat nagyrészt a mi versenyzőink alkotják, a válogatott szakmai stábja a mi stábunkra épül, még a felkészülés helyszíne is zömmel a mi csarnokunk. Természetesen konzultálunk a szakosztály vezetésével, de ők teljesen kézben tartják a szakosztályt. De minden szakosztály helyzete más. Vannak szakosztályok, ahol éppen valamilyen koncepcióváltás zajlik. Ott nyilván több a tennivalónk. Zömmel ezek a változások előrelépést jelentenek, de előfordul olyan is, mint az úszók esetében, ahol a tevékenységünk felfüggesztéséről született döntés. De szerencsére inkább azzal foglalkozunk, hogyan léphetünk még előbbre, hogyan lehetünk még jobbak. Közben zajlottak-zajlanak infrastrukturális fejlesztések is, amik sportszakmai tennivalókat is vonzanak. Például vívótermet újítottunk fel, rövidesen elkészül a küzdősport centrum. Ez lesz karatésaink és cselgáncsozóink új otthona. Az új lehetőségek új kihívásokat is jelentenek. Dolgozunk azon, hogy a jobb infrastruktúrát még jobb eredményekre konvertáljuk át. De minden sportágnak megvannak a speciális gondjai. Például a vívók utánpótlás és felnőtt szinten is folyamatosan szállítják a sikereket. Azt a szurkolók nyilván nem látják, milyen gondjaink voltak az elmúlt években mindkét szakosztálynál – tőr-párbajtőr illetve kard – a háttérben. Több edző is elhagyta az MTK-t és ők sok tanítványukat is vitték magukkal. Ez a folyamat megfiatalította a szakosztályokat, de szerencsére nagyobb törés nélkül vészeltük át. Más okok miatt, de hasonló a helyzet a tornászainknál. Náluk teljesen új alapokon kell utánpótlást létrehozni. - Említetted a tornát. Az ő helyzetüket alapvetően határozza meg a teremhiány. Hogy álltok ennek a megoldásával? Mi a helyzet a Tesco projekttel? - Sajnos a Tesco épületébe tervezett edzőterem nem valósul meg. Olyan feltételei lettek volna, amik számunkra nem voltak vállalhatóak, ráadásul nem jelentett volna hosszú távú megoldást. Most Mariannal (Botyánszki Mariann torna edző-szakosztályvezető – a szerk.) folyamatosan otthonkeresési projektben vagyunk. Az elmúlt másfél évben rengeteg helyet megnéztünk, de még nem találtunk megfelelőt. Mariannal úgy döntöttünk, hogy nem várunk tovább, egy iskolában bérelt tornateremben megkezdjük a torna utánpótlásképzését, nem feladva az állandóan rendelkezésünkre álló terem keresését.
- Mindenképpen beszélnünk kell még egy sportágról, ez a sakk. Az eredmények ragyogóak, az első számú csapatunk a napokban harcolta ki a feljutást a legmagasabb osztályba. Az öröm mégsem felhőtlen, tragédiák sújtották a csapatot, két fantasztikus vezetőt vesztettünk el néhány hónap alatt előbb Kocsis József szakosztályvezető, majd nem sokkal később Kállai Gábor szakosztályelnök hunyt el váratlanul. Hogyan tovább nélkülük? - A lavinát Kocsis József szakosztályvezető halála indította el. Balla Attila a beugró szakosztályvezető remek munkát végzett, de róla már kinevezésekor tudtuk, hogy csak rövid időre tudja elvállalni ezt a feladatot. Így már régebben készülhettünk a váltásra. Sanca (Berta Sándor - a szerk.) tudatosan készült erre a feladatra és úgy gondolom, hogy kiváló szakosztályvezető lesz. Még úgy is, hogy Kállai Gábor váratlan halálával most még a tervezettnél is több feladat hárult rá. Azt gondolom, mindenképpen jó dolog, ha a szakosztályvezetőket házon belülről tudjuk kinevelni, kiválasztani. Érzelmileg is, de praktikusan is jó, ha MTK-kötődésű szakemberek vezetik a szakosztályokat. Nyilván sokkal nehezebb és időigényesebb lenne kívülről hozni valakit, aki ismeri a szakosztályt, ismeri a szakosztályon belül viszonyokat, a versenyzőket, a szokásokat. Tudja, hogy kivel hogy kell foglalkozni, kivel milyen kapcsolatot kell-lehet kiépíteni. Sanca elkötelezett vezetője lett a szakosztálynak, rajongója a sakknak, az MTK-nak. Nyilván még a tanulási folyamat elején jár, amit megnehezít, hogy sajnos már nem támaszkodhat a nagy elődökre, de az eddigiekben jól kezelte ezt a helyzetet, és ahogy az idő halad egyre magabiztosabb. Az volt a kérdésed, hogy hogyan tovább. Nyilván nem csak a szakosztályvezetőre gondoltál. 2024-ben Magyarországon lesz a sakkolimpia. Így sakkban ez a tervezés, építkezés időszaka. Egyértelműen előre szeretnénk lépni. Ahogy arról már korábban beszéltünk, a javaslatok a szakosztálytól érkeztek és mi ezeket igyekszünk támogatni, segíteni. A célok között az első osztályú tagság megszilárdítása, az NB-s csapatok számának növelése élvez prioritást, természetesen változatlanul építve a saját utánpótlásunkra, azt tovább erősítve. Nem régiben tért vissza az MTK-ba Terbe Zsuzsa, akivel már elsősorban edzőként számolnak sakkozóink, de nem mellesleg visszatérése után alig pár nappal megnyerte a magyar bajnokságot is.
forrás: sagra.hu - A szakosztályok egyedi értékelésén túl próbáljunk kicsit általánosabb irányból is nézni az MTK-t. Valamikor az MTK-ra jellemző volt, hogy nagyon szoros, szinte családi közösség volt. Próbáltok-e ebben is lépni valamennyit? - Ez nekem személy szerint nagyon fontos kérdés. Én olyan habitusú vagyok, úgy gondolom, dolgozni fontos, jól dolgozni még fontosabb, de ha nem jó közösség, ha nem jó a közeg, ha az ember nem érzi jól magát a munkahelyén úgy nagyon nehéz. A jó hangulat, a jó közösség számomra nagyon fontos. Az MTK-nak az ebben az épületben dogozó apparátusa jó közösség, ez megvan. Az lenne a cél, hogy az MTK-ban dolgozó edzők szakosztályvezetők, sportolók a hozzájuk kapcsolódó családok és szurkolók is összetartó közösséget alkossanak. Természetesen ideértve a szervezetileg a klubtól független, de az MTK kötelékébe tartozó labdarúgókat is. Ebben nagy segítség lehet, hogy a fejlesztések eredményeként a szakosztályok nagy része fizikailag is közelebb kerül egymáshoz. A Lantos Mihály Sportközpontban fog működni négy szakosztályunk a Hidegkuti Stadionban és a közvetlenül ennek közelében lévő létesítményekben, az SKLA-nak a Józsefvárosi pályaudvar helyén épülő komplexumában, a Salgótarjáni úton és a Taurus projekt néven is ismert MTK Sportparkban lesz 8 szakosztály otthona. Előbbinek – a Lantos Mihály Sportközpontnak – az adottságai ilyen szempontból nem ideálisak, a közösségi terek kialakítása nehézkes. Viszont az új létesítményeket már úgy terveztük, hogy ott legyen helye a klubéletnek is. Ilyen szempontból én rosszkor érkeztem az MTK-ba, egyidőben a coviddal. Számomra nagyon izgalmas feladat a családias MTK újraépítése. A vizes szakosztályok értelemszerűen nem a többiekkel egy területen fognak működni és lesz még néhány továbbra is másutt készülő sportágunk. Érdekes feladat lesz őket is integrálni a többiek közé. Kicsit ide tartozik a közönségszervezés is. Jó lenne, ha legalább a csapatsportok hazai eseményeire érzékelhető számú szurkolót tudnánk megszólítani.
- A Sportpark még a jövő, remélhetőleg a közeli jövő. De ha már itt tartunk, Te mit vársz a jövőtől, mit szeretnél, ha elérne az MTK a következő években? - Az MTK sokak szemében utánpótlásnevelő egyesület, mások csak az élsportot nézik. Szerintem nincs ellentmondás a kettő között. Egy nevelő egyesület is – főleg az egyéni sportágak esetében – úgy tud jól működni, ha fiatalok látják, hova juthatnak el, látják az egyesületben azokat a kiemelkedő sportolókat, akik nemcsak a magyar bajnokságokon sikeresek, hanem a nemzetközi mezőnyben is hozzák az érmeket. Kellenek a gyerekeknek ezek a példaképek. Én azt gondolom, ezen az úton kell egyre eredményesebben tovább haladnunk. - Köszönöm a beszélgetést! További eredményes munkát kívánok neked az MTK-ban! Születésnapok Májusban a következő tagtársaink ünnepelnek. Sok boldogságot kívánunk nekik! Ajtai Péter Barák Katalin Béres András Bíró János Budai Róbert Csécs Lajos Deli Zsolt Fodor Sándorné Gosztonyi Péter Hakkel Viktória Hangai László Hargittai István Irsai Péter Koltai András Kósa György Kovács Krisztina László András Lendvai Zoltán Molnárné Soós Réka Nagy Sándor Oltean Andrea Őcsák Veronika Sas János Spielmann János dr. Sugár Ádám Szabácsik Márk Sziklai József dr. Tari Péter József Török Viki Vancsa Miklós Verebes András Évforduló avagy hírességeink 2. Bartha Ferenc
10 éve, 2012. május 7-én 69 éves korában hunyt el Bartha Ferenc, az MTK örökös tagja. Közgazdasági egyetemet végzett. Számos magas közéleti pozíciót töltött be. A rendszerváltást közvetlenül megelőző években volt államtitkár a Kerekdelmi Minisztériumban, az MSZMP KB tagja, a Nemzeti Bank elnöke. A rendszerváltást követően az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsának elnöke, majd privatizációs kormánybuztos lett. Ezután a magánszektorba került. Megalapította saját cégét, a Bartha Pénzügyi Tanácsadó KFt-t. A TVK-nak, a Borsodchemnek és több banknak is volt igazgatósági tagja.A Trigránit illetve a Gránit Bankelnöke is volt. Ezer szállal kötödött a sporthoz. A tenisz és a kosárlabda szövetség elnöki posztját is betöltötte. Az MTK-ban is több funkciója volt. 1983-tól volt a tenisz szakosztályunk elnöke, az MTK elnökségének tagja. Számos kitüntetést kapott, köztük amit kevés magyar ember mondhat el magáról: A francia becsületrendet. Gyászhír - Elhunyt Salim József Fiatalon, mindössze 54 évesen az Egyesült Államokban elhunyt Salim József, az MTK egykori taekwondo versenyzője. Ő volt a sportág első magyar olimpikonja, Sydneyben az 5. helyezettként pontszerző volt. Gyermekei az MTK versenyzői. Az MTK Baráti Kör részvétét fejezi ki nekik és az egész családnak. Nyugodj békében Salim József!
|
Hírességeink: Kazimir Károly Otthon Kazimir Károly és felesége Takács Marika Arra a kérdésre, ki volt minden idők leghíresebb MTK-szurkolója 10 millió magyar közül körülbelül 12 millió azonnal rávágná, hogy Salamon Béla. De ki a második ebben a nem létező versenyben? Ez már messze nem ilyen egyértelmű, sokan pályázhatnának a művészvilágból a második leghíresebb MTK-szurkoló címre. Például Alpár Gitta operaénekes, akiről már olvashattatok hírlevelünkben vagy a szerencsére ma is köztünk levő Beregi Péter aki a Baráti Kör elnökségének is tagja volt egy időben vagy a sajnos már nem köztünk lévő Gesztesi Károly. De talán mégis Kazimir Károly az első az egyenlők között. Otthon a Thalia Színházban Évtizedekig minden hazai mérkőzésünkön jelen volt amikor éppen nem volt előadása. Néha - nem is olyan ritkán - akkor is, ha volt. Kazimir Károly neve két dologgal nőtt össze. Az egyik, számunkra az első, az MTK. De azért valljuk be, a fontosabb a másik, a Thália Színház. A főrendező az irodájában Érdekesen alakult Kazimir Károly pályafutása. Nem sokan mondhatják el magukról a színházi életben, hogy két diplomás művészek. Olyan még akad szép számmal, akinek nem sikerült elsőre bejutni a színművészet valamely akadémiájára, főiskolájára, így valamilyen civil diplomát szerzett és utána végezte el például a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. De az kuriózum, hogy valaki, mint Kazimir Károly két szakirányú végzettséget szerez. A kezdő, de már sikeres rendező A háború után az akkor még alig 18 éves fiatalember elvégezte Szegeden Lehotay Árpád színiiskoláját. Ezután - ezt sem sokan tudják - néhány évig szinészként vidéki színházakban lépett fel. Majd beiratkozott a Színház- és Filmművészeti főiskola rendző szakára, amit 1953-ban végzett el. Ekkoríban írta róla a Szabad Ifjúság: Ugorjunk, mondaná Posalaki bácsi. De az ugrás ezúttal inkább helybenjárást eredményez. Kazimir következő hatalmas eredményét ugyanis 1958-ban ugyanez az előadás hozta el. Ám a sikert ezúttal nem a darab, hanem a helyszín jelentette. Kazimir Károly megalapította a Városligetben nyaranta hatalmas sikerrel működő Körszínházat.
A következő mérföldkő 1963. Újabb színházalapítás Keres Emillel. A Thalia. De még ezt megelőzően Kazimir Károly a Magyar Néphadsereg Színházában rendezett, ahogy akkoriban a Vígszínházat becézték. Vígszínház (1951-től 1961-ig Magyar Néphadsereg Színháza) évadnyitó társulati ülés Sajnos ebből a korszakból csak hangfelvételt sikerült találnom. Arisztofanész Lüzisztratéját. Melyet korszerűsítve adtak elő Kazimir rendezésében. Megdöbbentően aktuálisan. Akkor és most is. Ajánlom meghallgatását azoknak is, akik nem szeretik az "elavult" klasszikusokat. A Thaliában kezdetben főrendező később igazgató-főrendező volt Kazimir Károly. 1961-ben az akkor még Jókai Színház néven működő társulatnál kezdte meg tevékenységét a Nagymező utcában. Együtt a legnagyobbak: Kazimir Károly és Major Tamás Egyik első itteni bemutatója Pogogyin: Arisztokraták című színműve. Jellegzetes kor- és kórkép a hruscsovi egyhülés időszakából, abból az időből - ma már erre nem sokan emlékeznek - amikor megjelenhetett magyar kiadásban például Szolzsenyicin Iván Gyenyiszovicsa. (A teljes cím Iván Gyenyiszovics egy napja.) 1961-től pályafutása végéig maradt Kazimir a Thaliában. A művész és a színház neve szinte eggyé forrt. Sokan emlékezhetnek Szilágyi Györgynek a rádió kabaréban elhangzott Mi huszonnyolcasok című monológjára. Ennek stílusában mondhatjuk a szintén 28-as Kazimirről: Azt mondod Thalia, azt mondom Kazimir. Azt mondod Kazimir, azt mondom Thalia. Sajnos az igazgató-főrendező és színházai annyira eggyé váltak, hogy 1991-es visszavonulását követően mindkét színház meg is szünt. (Később újraindultak, de ez már nem tartozik a mi történetünkhöz.) De itt még nem tartunk. A hatvanas években sikert siker követett. Ezek közül is kiemelkedett - talán nem csak az én szubjektív megítélésem szerint - Thomas Mann Mario és a varázslója. Ez a produkció a magyar színháztörténelem egyik csúcspontja. A siker egyik kulcsa nyilván a fantasztikus szereposztás volt például Somogyvári Rudolffal, Kozák Andrással, Komlós Jucival. Ez azonban csak egy szelete a sikernek, amelyik leginkább Latinovits Zoltán briliáns játékának és Kazimir zseniális rendezésének volt köszönhető. Az utókor nagy szerencséjére az előadás felvétele fennmaradt. Ajánlom figyelmetekbe. Sajnos e cikk terjedelme nem teszi lehetővé még azt sem, hogy Kazimir Károly kiemelkedően sikeres rendezéseit boncolgassuk, igaz, ez nem is célja ennek az írásnak. Azért legalább a felsorolás szintjén álljon itt még néhány korszakos siker. A Körszínházban: Euripidész: Iphigénia Auliszban Kalevala Ramajana Karagőz Mann: Fiorenza Csusingura A Thaliában: Brecht: Állítsátok meg Arturo Uit! Bródy: A tanítónő Beckett: Godot-ra várva Fejes: Rozsdatemető Örkény: Tóték Bulgakov: Mester és Margarita Sorolhatnánk még nagyon soká, hiszen szinte minden rendezése valami újat, valami korszakalkotót hozott. Kazimir a sportember És az MTK... "Sokat fociztam és szedtem a labdát a szintén lebontott Postás-pályán. A Postástól nem esett messze a Hungária út, ott lehetett legjobban belógni a meccsre. Ezek a komplexumok alapozták meg az MTK iránti ragaszkodásomat. Az „újraoltást”, röviddel a felszabadulás után, Szegeden kaptam Salamon Béla bátyámtól, aki színiiskolás koromban engem rendezett... Kazimir tehát MTK-drukker. Mint darabjaiban — nála is akadnak konfliktusok: felesége, Takács Marika, a tv egyik bemondója, ugyanis — bősz Fradi-szurkoló ... — Igen — sóhajt Kazimir. — Az örökrangadók rendszerint családi otthonunkban folytatódnak ... — A futball idővel szenvedélyemmé vált. A kikapcsolódás egyik leghatásosabb eszköze lett. Igen, sokan nem értik, hogy az, aki a görög klasszikusokkal foglalkozik, ugyanakkor a próba után szerdán vagy szombaton, kisiet a meccsre. Mint rendezőnek tudatos megfigyelésekre is alkalmat adnak a mérkőzések, ezekből színházi munkámban sokat profitálok. Rendkívül érdekes például megfigyelni a játékosok fellángolásainak és letöréseinek pillanatait. A színház is játék?... — A futballt is szórakoztató iparnak tartja? — Akkor van baj, ha iparszerűen űzik. A pályán is csak megszállottan, önfeledten lehet játszani."- nyilatkozta 1963-ban a Népsport újságírójának, több MTK-játékos életrajírójának, Fekete Pálnak.
forrás: Holló Iván archívuma A nagy előd és barát: Salamon Béla forrás: mtk.hu Még egy Kazimir-nyilatkozat 1969-ből, amikor az MTK igencsak mélyponton volt, amikor a bajnokság végén ugyan a 9. helyen zártak a mieink, de mindössze 5 ponttal megelőzve a kieső Egyetértést: "...De tudja, hogy mi az én legnagyobb örömöm? Hogy amikor a kiesésről kell beszélni, az MTK már szóba sem kerülhet. Igaz, egyelőre a bajnoki címnél sem. De hát — ami késik nem múlik!..."- olvashattuk a Labdarúgás című lapban. Akkor a bajnokság végén 30 mérkőzés után 26 pont állt csapatunk neve mellett. Pont annyi, mint most a 29. fordulót követően. Csak éppen akkor még csak két pontot adtak egy győzelemért. Kazimir, aki mint olvashattuk, ekkor is a bajnoki címről ábrándozott, aligha gondolta volna, hogy lesz még idő, amikor egy ilyen sima bentmaradás is boldoggá tenne bennünket. A dal ugyanaz, az alkalom sokkal szomorúbb... 1987 tavaszáról az örökrangadó előtti Népsportból idézünk: "KAZIMIR KÁROLY Kossuth-díjas rendező, a Thália Színház igazgatója: „1945 óta jóformán csak akkor hiányoztam a Fradi—MTK-meccsekről, ha éppen külföldön voltam. Nem akarok megsérteni senkit, éppen ezért nem emelek ki név szerint egyetlen hajdani és mai kedvencet. Higgyék el, nem illendőségből mondom — annak ellenére, hogy rólam közismert: a kék-fehér színekért rajongok, de — akadtak a zöld-fehérek játékosai között is kedvenceim, akikért vörösre tapsoltam a tenyerem. Ettől a mérkőzéstől azt várom, hogy a Verebes-gárda csúcsformáját futja és győzni fog. Jelenlegi csapatunkért különösen szorítok, nemcsak azért, mert szinte a Thália Színház belső tagjainak számítanak — szilveszterkor ugyanis énekeltek a színpadunkon —, de azért is rokonszenvezek a fiúkkal, mert lelkes, okos futballjuk visszaadta szurkolótáborunk hitét. Ez annál is nagyobb dolog, mert éveken át, sajnos, csak lógó orral járhattunk és több pofont kaptunk mi, szurkolók, mint egy profi ökölvívó a tizenöt menetes meccsen.” Gyertek! Szükség van rátok! |
Az elmúlt egy hónap legfontosabb MTK-eredményei: Asztalitenisz NB III. MTK Budapest - Pestújhely 16-0 Atlétika Szikora Gyula emlékverseny 1. Jancsik Martin (U20 súlylökés) 3. Magyari Zoltán (felnőtt súlylökés) Vitanika rúdugró kupasorozat 1. forduló (U14) 1. Szabó Vivien Krisztina 2. Konta Szabolcs 3. NémethÁron 4. Kiss Noel Zétény 5. Téglás Zsombor 7. Pentz Boldizsár GEAC gerelyhajító verseny 2. Sári Pálma (U20) 2. Jancsik Martin (U18) 3. Marosi Viktória (felnőtt) 3. Jancsik Tamás (felnőtt) 4. Némethy Szabolcs (U20) Bridzs Világbajnokság Winkler Gábor a negyeddöntőbe jutott (a Dumbovich csapat tagjaként) forrás: mtk.hu 4. MTK verseny 1. Gál Péter (Zöld Ferenccel) Cselgáncs Grand Slamen Antalya 3. Tóth Krisztián
Gőz Roland a harmadik fordulóban búcsúzott
Junior OB 1. Kalász Ádám (66 kg) 1. Alacsony Levente (90kg) 2. Gábor Áron (66 kg) 3. Üveges Attila (60 kg) 7. Szánti Gábor (73 kg) Junior Europa Kupa Lignano 5. Kalász Ádám (66 kg) Nemzetközi diák verseny Pozsony 1. Páncél Csanád (U13 45 kg) 2. Gáldi Benjámin (U13 35 kg) 3. Szilágyi Patrik (U13 32 kg) E-sport Rocket League Hungarian Open 1. torna 1.MTK Budapest FIFA HPCL MTK Budapest - Hell Honvéd 0-2 MTK Budapest - DVTK 2-1 TrollFoci-Hálószaggató – MTK Budapest 2-1 Veszprém Futsal - MTK Budapest 0-0 Evezés Tavaszi hosszútávú verseny 1. Balázs Szonja (NI 1x ifi egypár) 2. Vágó Emma-Karajz Blanka-Bálint Zsófia-Elekes Anna (serdülő 4 pár) 2. Lukácsovics Enikő (serdülő egy pár) 3. Strohmayer Maja-Vatai Anna-Váczi Emma Teodóra- Varró Dorka Noella k: Zalánfi Eszter (női tanuló kormányos négy pár) 3. Kovács Roland-Tóth Balázs (paraevezős 2 pár) 3. Gottfrid Sámuel Kristóf (serdülő egy pár) 3. Molnár Bulcsu-Golej Áron-Oláh Barnabás-Temesi Dominik (serdülő négy pár) 4. Lipták Kíra (serdülő egypár) 4. Makó Lilla-Berky Dóra-Molnár Titanilla-Majsai Máté Zoltán k: Zalánfi Eszter (tanuló mix kormányos négypár) 4. Szász Benjámin-Szász Gergely (két evezős) 5. Geszti Attila-Dedeyan Narék (ifi kétevezős) 6. Temesi Krisztina-Kovács Miriam (ifi két evezős) 9. Darvas Zsolt (FF ks 1x könnyűsúlyú egypár) Első válogató és rangsoroló verseny 1. Krémer Eszter (felnőtt egy pár) 1. Szabó Márton (felnőtt egy pár) 1. Geszti Attila-Dedeyan Narék (ifi kettes) 1. Lukácsovics Enikő-Lipták Kíra (serdűlő kettes) 2. Balázs Szonja (ifi egy pár) 2. Galambos Péter (egy pár) 2. Szikora Ferenc-Oláh Barna-Majsai Kristóf János- Szikora Gergő (serdülő négy pár) 3. Szente Dóra rebeka-Bagdács Szonja (serdülő kettes) 4. Gottfried Sámuel Kristóf (serdülő egy pár) 5. Vágó Emma (serdülő egy pár) 5. Temesi Krisztina Anna-Kovács Miriam (ifi két pár) 6. Szász Benjámin-Szász Gergely (felnőtt két pár) 6. Temesi Krisztina Anna-Kovács Miriam (ifi kettes) 6. Geszti Attila-Dedeyan Narék (ifi két pár) Karate Felnőtt és utánpótlás OB 1. Sterck Laura (felnőtt kata) 1. Jakubovics Dalma (felnőtt 50 kg) 1. Baranyi Zsófia (felnőtt 55 kg) 1. Ilankovic Aleksandra (felnőtt 61 kg) 1. Hárspataki Gábor (felnőtt 75 kg) 1. Baranyi Zsófia (U21 55 kg) 1. Ilankovic Aleksandra (U21 61 kg) 1. András-Nagy Patrícia (U9 +33 kg) 1. Antal Gréta (U11 +43 kg) 1. Badak Barnabás (U11 +40 kg) 1. Both Bíborka (U9 +33 kg) 1. Fazekas Adrien (U13 38 kg) 1. Fekete Márton (U13 55 kg) 1. Hollán elza (U13 +54 kg) 1. Horváth-Mateidesz Vilmos (U13 40 kg) 1. Olosz Panna (U9 28 kg) 1. MTK (U8-U13 női csapat) 1. Botos Botond (U21 75 kg) 1. Dudás Zsombor (junior 61 kg) 1 Fischer Bálint (junior 68 kg) 1. Halmágyi Chanel (kadet 47 kg) 1. Kiss Maja (junior kata) 1. Kozsán Balázs (U21 67 kg) 1. Tóth Máté (kadet 57 kg) 1. Tóth Zsombor (kadet 52 kg) 1. MTK (felnőtt női csapat) 1. MTK (U14-U17 férfi csapat) 1. MTK (felnőtt férfi csapat) 2. Siklodi Máté (junior 76 kg) 2. Fábián Csenge (felnőtt kata) 2. Fehér Péter (felnőtt 67 kg) 2. Botos Botond (felnőtt 75 kg) 2. Kapdebo Botond (felnőtt 84 kg) 2. Bárdi Barbara (U13 38 kg) 2. Borbély Eszter (U11 +43 kg) 2. Fejér Milán (U11 40 kg) 2. Jakab Eszter Abigél (U13 +54 kg) 2. Kányádi Mihály (U11 30 kg) 2. Kiss Hanna (U13 +54 kg) 2. Kürk Zétény Attila (U11 40 kg) 2. Para Lőrinc (U9 25 kg) 2. Péter Andrea (U9 28 kg) 2. Sala Bíborka Hanna (U11 33 kg) 2. Tamási Panna Fruzsina (U13 54 kg) 2. Benkő Zsolt (junior +76 kg) 2. Fleischer Dóra (junior +59 kg) 2. Gáspár Laura (kadet 47 kg) 2. Jakubovic Dalma (U21 50 kg) 2. Kovács Gergely (kadet 52 kg) 2. Török Panka (kadet 54 kg) 2. MTK (felnőtt férfi csapat) 3. Ianculescu Zsófia (junior 59 kg) 3. Halmágyi Márk (U21 67 kg) 3. Csöppü Bence (felnőt 60 kg) 3. Szegedi Döme (felnőtt 75 kg) 3. Bacsó Kata (U13 kata) 3. Beck Simon (U13 kata) 3. Benkő Szonja (U13 kata) 3. Bogdán Rajcs Attila (U11 30kg) 3. Gyurcsek Vince (U13 45 kg) 3. Jankó Andrea (U13 54 kg) 3. László Kincső Orsolya (U11 +43 kg) 3. Márkó Kincső (U11 43 kg) 3. Nagy Petra (U13 43 kg) 3. Olosz Gábor (U13 40 kg) 3. Péter Csiki Csanád (U13 45 kg) 3. Sajgó Anna Dorka (U9 28 kg) 3. Taranek Bernárd (U11 35 kg) 3. Turbék Boglárka (U13 38 kg) 3. Vargha Zselyke (U11 38 kg) 3. MTK (U8-U13 női csapat) 3. MTK (U8-U13 férfi csapat) 3. MTK (U8-U13 férfi csapat) 3. Baló hunor (junior 76 kg) 3. Kiss Maja (felnőtt kata) 3. Sinkó Diána (kadet 54 kg) 3. Tamási Zalán (kadet +70 kg) 3. Vitályos Eszter (kadet 53 kg) 3. MTK (U14-U17 női csapat) 3. MTK (U14-U17 női csapat) 3. MTK (U14-U17 férfi csapat) 4. Horváth Anna (U11 33 kg) 4. Ködmön Luca (U11 38 kg) 4. Kozsán Balázs (felnőtt 67 kg) 5. Benkő Nóra (U11 kata) 5. Fekete Barnabás (U11 35 kg) 5. Galiger Nándor Szilárd (U13 40 kg) 5. Koncz Gyopárka (U9 28 kg) 5. Ráthonyi Vivien (U13 54) 5. Bárdi Nikolett (kadett 47 kg) 5. Beck Noémi (junior kata) 5. Kapdebó Botond (U21 84 kg) Kodomo kupa 1. Kovács Levente (U10 40 kg) 2. Kürk Zézény (U11 +40 kg) 3. Horváth Anna (U11 38 kg) 3. Kiss Mátyás (U11 +40 kg) Harasuto Kupa Lodz 1.Tóth Máté (kadet 57kg) 1. Gáspár Laura (junior 48kg) 1. Gaigi Rom (felnőtt 67kg) 1. Hárspataki Gábor (felnőtt 75kg) 1. Ilankovic Aleksandra (U21 61kg) 2. Gáspár Laura (kadet 47kg) 2. Kovács Gergely (kadet 52kg) 2. Dalnoki Szofi, (kadet 54kg) 2. Ilankovic Aleksandra (felnőtt 61kg) 2. Kapdebo Botond (U21 84kg) 2. Botos Botond (felnőtt 75kg) 3. Baranyi Zsófia (felnőtt 55kg) 3. Knirsch Patrik (junior 76kg) 3. Kapdebo Botond (felnőtt 84kg) 3. Jakubovics Dalma (U21 50kg) 3. Botos Botond (U21 75kg) 3. Szegedi Döme (felnőtt 75kg) 5. Beck Noémi (junior kata) 5. Fleischer Dóra (junior 59kg) 7. Tóth Zsombor (kadet 52kg) Kézilabda Női NB I. MTK Budapest - Dunaújvárosi KKA 32-30 DVSC - MTK Budapest 29-26 MTK Budapest - Siófok 26-24 NB I. ifi keleti csoport MTK Budapest - Békéscsaba 35-29 MTK Budapest - DVSC 24-39 MTK Budapest - Csepel 29-33 NB I. serdülő keleti csoport MTK Budapest - Békéscsaba 28-19 MTK Budapest - DVSC 28-32 MTK Budapest - Csepel 29-24 Kosárlabda NB I. rájátszás az 5-8. helyért UNI Győr - TFSE-MTK 87-64 TFSE-MTK - UNI Győr 62-77 NB I. rájátszás a 7-8. helyért Ludovika FCSM Csata - TFSE MTK 77-52 TFSE MTK - Ludovika FCSM Csata 76-71 Ludovika FCSM Csata - TFSE MTK 66-59 Amatőr NB I. MTK-TFSE - UNI Győr 97-64 Bajai NKK - MTK-TFSE 64-57 MTK-TFSE - Sportdarázs SMAFC 70-52 MTK-TFSE - DVTK U23 102 - 54 MTK TFSE - Ajka 64 - 59 Junior nemzetközi torna Bécs United Basket Woluve – MTK Budapest 42-61 Basket Flames – MTK Budapest 33-35 MTK Budapest–United Basket Woluwe 44-37 Az MTK Budapest a torna 3. helyén végzett Labdarúgás Női NB I. FTC - MTK 7-1 MTK - Haladás 0-2 MTK - Soroksár 4-0 Férfi NB I. Újpest-MTK 2-0 MTK - Fehérvár 1-1 Paks - MTK 4-0 MTK - Mezőkövesd 0-4 Férfi NB III. középcsoport MTK II. - Dabas-gyón 2-2 Iváncsa - MTK II 2-2 MTK II - Monor 0-2 MTK II - Rákosmente 1-1 Szekszárd - MTK II 1-1 Női U19 Astra - MTK 4-3 MTK - Hatvan 2-1 MTK - FTC 0-1 Női U19 Alsóház Hatvan - MTK 1-1 Férfi U19 "A" csoport Felcsút - MTK 0-2 MTK - Illés Akadémia 1-2 MTK - Honvéd 2-1 MTK Újpest 7-1 Női U17 MTK - Astra 17-0 Pécs - MTK 1-0 Női U17 felsőház Győr - MTK 4-2 Férfi U17 "A" csoport Honvéd - MTK 2-1 MTK - Felcsút 2-6 MTK - Illés Akadémia 2-3 Férfi U16 "A" csoport MTK - Honvéd 2-1 MTK - Illés Akadémia 2-1 Kisvárda - MTK 1-0 Felcsút - MTK 2-1 Női U15 Astra - MTK 0-10 FTC - MTK 7-2 Pécs - MTK 1-7 Női U15 felsőház Pécs - MTK 1-7 RG Világkupa Szófia 4. Kocsis Evelin (labda) 5. Kocsis Evelin (összetett) 6. Wiesner Hanna (labda) 7. Kocsis Evelin (karika) 16. Wiesner Hanna Világkupa Baku 8. Kocsis Evelin (buzogány) Röplabda Női Extra Liga rájátszás az 5-8. helyért UTE - MTK Budapest 3-0 MTK Budapest - UTE 0-3 UTE - MTK Budapest 3-1 Női U17 MTK Budapest - DKLSN 3-1 UTE - MTK Budapest 0-3 Női U15 MTK Budapest - BVSC 1-3 Rövidpályás gyorskorcsolya Világbajnokság 4. Bontovics Balázs (a magyar váltó tagjaként) forrás:mtk.hu 6. Schönborn Melinda (a magyar váltó tagjaként) forrás: mtk.hu Sakk NB I. MTK Budapest - Z. Csuti SK 7,5-4,5 Az MTK ezzel megnyerte az NB I-es bajnokságot és feljutott a Szuperligába! Gratulálunk! Taekwondo G2 verseny Puerto Rico 1. Salim Omar (54 kg) 3. Salim Sharif (58 kg) Millenium Open Versec 1. Tóth Darius (felnőtt 63 kg) 1. Csáki Hanna (junior 46 kg) 3. Fehér Szidónia (kadett 55 kg) Tenisz ITF Torna Pretória 2. Babos Tímea (párosban Valerija Szavinyihhel) ITF Torna Oeuras 3. Gálfi Dalma ITF torna Santa Margherita di Pula Babos Tímea a legjobb nyolc közé jutott ITF torna Chiasso Jani Réka a legjobb nyolc közé jutott ITF junior torna Sierre 1. Dankó Vanesa Challenger torna Split 2. Piros Zsombor Sori Cup U16 1. Kincses Kolos 1. Kincses Kolos (páros, Moritz Münsterrel) A külön nem jelzettek egyéni eredmények. Vívás Utánpótlás VB 7. Bartkó Levente (A magyar párbajtőr csapat tagjaként.) 18. Bartkó Levente (párbajtőr) 35. Wimmer Dorina (párbajtőr) Gyermek OB 3. Bánhidi Balázs (tőr) 8. Farkas Ákos (tőr) 9. Prosits Dénes (kard) Magyar Kupa 4. forduló 7. Miskó Dorina Európai körverseny Budapest 10. Bartkó Levente (párbajtőr) Nemzetközi verseny Eszék 1. Balázs Bence (párbajtőr U23) 1. Balázs Bence (párbajtőr kadett) |
|
||
MTK Baráti Kör Egyesület hírlevele megjelenik minden hónap utolsó csütörtökjén. felelős kiadó: Pandzarisz Sándor, az egyesület elnöke felelős szerkesztő: Bodrogi Tamás lektor: Sztojcsev Iván |
MTK Baráti Kör cím: Budapest, Brüll Alfréd utca 2. Belépés az MTK Baráti Körbe: Kattints ide. Bankszámla: OTP 11715007-21515664 |
Weblap: www.mtkcsalad.hu Facebook: www.facebook.com/mtk.baratikor E-mail: mtkcsalad@mtkcsalad.hu
|