MTK Baráti Kör Hírlevele |
V. évfolyam 7. szám 2024. április 4. |
|||||
---|---|---|---|---|---|---|
|
||||||
|
MTK-szurkoló vagy? Szeretnél részt venni a programjainkon? Szeretnél a közösségünkhöz tartozni? Akkor köztünk a helyed. Légy az MTK Baráti Kör tagja! |
|
||||
Az elmúlt napokban ünnepelte a keresztény világ húsvétot, remélem, minden olvasónknak, szurkolónknak kellemesen teltek az ünnepnapok. Rövidesen következik a sokak által zsidó húsvétnak nevezett Pészach. (Fordítva értelmesebb lenne időrendi okok miatt is, de azért is, mert a húsvéti ünnepkör kiindulási pontja, az utolsó vacsora nem volt más, mint egy pészachi szédereste.) De a kettő között pontosan hírlevelünk megjelenésének napján ott van még április 4-e, ami régen még hivatalos ünnep volt, nekem most is az. A felszabadulás nélkül sok más szurkolónkkal együtt én sem születhettem volna meg. Nem szeretném, ha félreérthető lennék. Nem a sztálini rendszert szeretném dícsőíteni, az pont olyan embertelen diktatúra volt, mint a hitleri. Nem szeretném azt sem elhallgatni, hogy a felszabadítás során embertelen bűnöket is elkövettek a szovjet katonák, miként azt is tudjuk, hogy a felszabadítás ágyazott meg a kommunista diktatúrának. Ez azonban nem változtat azon, hogy sok százezer ember köszönheti életét 1945. április 4-nek. Hálás vagyok érte! Innen kellett újrakezdeni! A stadionunk a felszabadulás idején. a kép forrása: Tükör 1964. 06. 30. /Bodrogi Tamás/ Március 23-án játszotta az alapszakasz utolsó mérkőzését a TFSE-MTK női NB1/A-ban szereplő kosárlabdacsapata. Az ellenfél a Cegléd együttese volt, amelyik együttes a hazai meccseit Albertirsán játssza. Cegléd – TFSE-MTK 65-73 (20-17, 15-17, 14-22, 16-17) Albertirsa Sportcsarnok Március 27-én játszotta a TFSE-MTK női kosárlabdacsapata az NB1. A csoport rájátszásában a Szekszárd elleni első mérkőzését, idegenben. Hegedűs Péter tanítványai egyenrangú félnek bizonyultak a tolnaiakkal szemben, végül az utolsó percek és véleményem szerint a gyenge bíráskodás döntött és nem sikerült bravúrral zárniuk lányainknak. Nagyon kár érte, mert hiába erős a Szekszárd, itt és most nyerhettünk volna ugyanúgy, mint még az idény elején otthon. Szekszárd – TFSE-MTK 88-82 (21-23, 25-23, 18-16, 24-20) TIPPMIX NŐI NB I. A csoport, rájátszás – negyeddöntő, 1. mérkőzés A Tippmix Női NB I. A negyeddöntőjében ez után március 30-án a Szekszárd 83-75-ös sikert aratott a TFSE-MTK otthonában és ezzel 2-0-val lezárta a párharcot. A szekszárdiak a döntőbe jutásért a SERCO UNI-Győr gárdájával küzdenek majd. A TFSE-MTK ellenfele az 5-8. helyért a Vasas Akadémia lesz. Gyorsan nagy előnyre tett szert kiemelkedő dobóformájával a TFSE-MTK. 25-14-nél már a 10 pontot is átlépte a differencia. Ezt követően szépített a Szekszárd, de 10 perc után így is 25-19-re vezetett a házigazda. A második negyedben sokáig nem talált be a hazai csapat. Ez idő alatt 26-25-re fordított a KSC. Az első hazai mezőnykosár a második szakaszban Dúl Panka triplája volt, de összességében már kiegyenlítetten alakult a játék képe. A második negyed hajráig felváltva estek a kosarak. Végül 37-35 után tudott ismét újítani a TFSE-MTK. Egészen pontosan 11-2-vel zárta a második etapot a házigazda. Dúl Panka az ötödik tripláját értékesítette ezen futás alkalmával, de Burján Laura is beletett öt pontot. A nagyszünetben 46-39-re vezetett a TFSE. A harmadik felvonásban Szabó Fanni büntetőivel pedig még 50-42-re vezetett a TFSE-MTK. Ezt köveztően viszont a vendégek percei következtek, akik távoli dobásokkal közel kerültek a hazaiakhoz. Ezen negyed felénél 53-52-nél a vezetést is átvették. A Szekszárd nagy futása a harmadik negyedben 55-52-ig tartott. Dúl Terka triplájával 55-55-nél még egyenlített a TFSE, de ezt követően ismét a védekezésben feljavuló vendégek domináltak. A Szekszárd 9-0-val zárta a harmadik szakaszt, így 64-55-re vezetett 30 perc játék után. 25-9-re nyerte ezt a negyedet a Szekszárd, tehát a mieink rosszul támadtak és gyengén védekeztek ekkor. Az utolsó szakaszból nem telt el fél perc, amikor Miklós Melinda triplájával 67-55-re módosult az állás. Nehezen találta a lehetőségeket támadásban a csapatunk. Dúl Panka hármasával és Sha Carter büntetőivel 69-63-nél ért közelebb riválisához a házigazda. Az utolsó erőtartalékaikat mozgósítva egy pillanatra nem adták fel Szabó Fanniék és ahogy az első meccsen, úgy ez most is kifizetődött. Jól harcolták ki a büntetőket és 55 másodperccel a vége előtt 78-75-re szépítettek. Fordítani azonban nem tudtak. Sajnos a bírók jelentősen befolyásolták a meccs kimenetelét. Hiába nyertünk meg a 4-ből 3 negyedet is, de a harmadik szakasz jelentős elvesztése és a gyenge bíráskodás megpecsételte sorsunkat. TFSE-MTK - Szekszárd 75-83 (25-19, 21-20, 9-25, 20-19) TIPPMIX NŐI NB I. A csoport, rájátszás - negyeddöntő, 2. mérkőzés TFSE-MTK: Carter 15/3, Király, Szabó 18, Czinano 2, Dúl P. 20/18 Csere: Dúl T. 5/3, Pusztai 3/3, Németh 5, Burján 7/3. Szekszárd : Miklós 5/3, Horváth 11/9, Mányoky 4, Monroe 15, Westbeld 25/3. Csere: Theodoreán 1, Stanacev 5/3, Krnjic 9, Boros 8/6. Második számú női kosárlabda csapatunk, az MTK-TFSE március 24-én idegenben nagyarányú vereséget szenvedett az NB1. B piros csoportját nem véletlenül vezető Dávid Kornél KA-tól. Sajnos csapatunk nem tudott komoly ellenállást tanúsítani az ellenféllel szemben és mindegyik negyedet jelentős különbséggel elvesztette. A hazaiak az első negyed után 26-5-re, a félidőben pedig már 54-15-re vezettek. A differencia folyamatosan nőtt a felek között, a meccset végül 106-39-re nyerték meg a házigazdák. Ilyen különbségnél felesleges bármilyen kifogást keresni, még akkor is, ha tudjuk, hogy vannak sérültjeink és hiányzóink. Összesen tíz játékosunk utazott el erre a mérkőzésre. /Lantai Tibor/ Kedves invitálást kaptunk kézilabda szakosztályunktól az MTK Budapest - Fehérvár NB I-es kézilabda mérkőzésre. Kb. tucatnyian éltünk is a felkínált lehetőséggel. Ha nem is volt olyan a szurkolás, mint egy focimeccsen, de a mérkőzés nagy részében hallható volt a hangunk. Volt miért szurkolni. A mindössze egy ponttal mögöttünk álló fehérvári együttessel végig szoros és a meccs jelentős részében színvonalas küzdelmet vívtak a mieink. Az utolsó másodpercig izgulnunk kellett, de győztek a kék-fehérek. Bár ez csak átvitt értelemben igaz, kézilabdázóink hagyományosan fekete mezben szerepelnek. Próbálok azzal hízelegni magunknak, hogy egy ilyen szoros meccsen - 36-35 volt a végeredmény, az egész meccsen szinte végig csak egy-két gól különbség volt a csapatok között - talán a szurkolásunk is befolyásolta a végeredményt. A mérkőzést követően jöhetett a pacsizás. Kézilabdázóinknál ez természetes, még akkor is, ha nem nyer a csapat, ha meg nyerünk... Győztünk! a kép forrása: mtk.hu; fotó: Hegedűs Gábor Érdekesség, hogy a mostani győzelmünknek köszönhetően a Vasas megelőzte a Fehérvárt, így a következő fordulóban is a közvetlen mögöttünk álló rivális ellen lépünk pályára. Gyertek, buzdítsuk ott még többen a lányokat, ahogyan Rutka Péter, kézilabdázóink csapatmenedzsere is kérte az alább olvasható, szurkolásunkat megköszönő üzenetében: "A kézilabda csapat nevében köszönöm a szurkolást, amivel segítettétek a csapatot! Gyertek máskor is! Legközelebb idegenben szerepel a csapat, április 20-án este 6 órakor a Vasas ellen lépünk pályára a Fay utcában, a Sterbinszky Amália Csarnokban. Hazai pályán a DVSC lesz következő ellenfelünk április 27-én délután fél négykor. Minden szurkolót szeretettel várunk." - Rutka Péter
Hajrá, MTK, a kézilabda csarnokban is!
/Bodrogi Tamás/
Bő tucatnyian kisértük el labdarúgóinkat a kisvárdai kupameccsre. Az előzmények ismeretében nem találok rá semmiféle magyarázatot, miért vállaltuk ennyien a hazaúttal együtt több mint 600 kilométeres utazást, a hajnali hazaérkezést, mindezt munkanapon. Hiszen azt kaptuk, amit várhatott minden realista szurkoló. Kiesést. Miért volt ez várható? Egyrészt mert Kisvárdára nem nyerni járunk. Egészen pontosan eddig az MTK labdarúgóinak csak egyetlen egyszer sikerült Kisvárdán nyerni. Másrészt a kupában 2012-ben döntőt, majd 2014-ben elődöntőt játszottunk. Azóta a Magyar Kupa csak arra jó számunkra, hogy bizonyítsa, nem is olyan rossz a bajnoki szereplésünk. A kupához képest. Hiszen a legutóbbi 10 bajnoki szereplésünk közül "mindössze" három végződött kieséssel. A kupában ennél sokkal rosszabb eredménysort tudtunk ugyanebben az időszakban produkálni. A Magyar Kupa legutóbbi 10 kiírása közül kilencszer az első alkalommal kiestünk, amint NB I-es csapattal kerültünk szembe. A kivétel a 2019-2020 kupaszezon volt, amikor sikerült továbbjutni a DVTK ellen. Mérlegünk ebben az időszakban a kupában az NB I-es ellenfelekkel szemben 2 győzelem, 3 döntetlen, 6 vereség. Sőt estünk mi ki az Ajka, a Dorog és a Szolnok ellen is. Igaz, a bomba erős tállyai csapatot kétszer is búcsúztattuk. a kép forrása: mtkbudapest.hu; fotó: Rácz Ádám Mondhatni, nem történt semmi, csak a szokásos. Sajnos lassan az is szokásosnak mondható, hogy a meccs után játékosaink egy része úgy vonult be az öltözőbe, hogy még csak oda se intett a (tor)túrát vállaló szurkolóknak. Mások közülük azért elindultak felénk, még olyan is akadt, aki odaintett felénk, majd mentek az öltözőbe. Aki még ekkor is kiállt elénk, annak köszönjük, a többieknek annyit tudunk mondani, ez legalább olyan jól esett, mint maga a mérkőzés. /Sztojcsev Iván, Bodrogi Tamás/ |
||||||
A következő két hétben születésnapos tagtársaink: Dunai Zoltán Falus Gábor Földvári István Dr. Holló Katalin Jung Tamás Kánya Csaba István Kéri Péter Klein Tamás Král Tamás Nárai Tamás Sásdi Iván Schäfer András Szabó Imre Tell Zsófia Dr. Váradi Iván Sok boldogságot kívánunk az ünnepelteknek! |
||||||
|
||||||
Egykori élsportolóinkat, sportvezetőinket köszöntjük születésnapjukon! Április 5-én lesz 50 éves Seres Éva kosárlabdázónk. Április 6-án lesz 50 éves Szádovszky Zsolt kajak-kenu versenyzőnk. Április 11-én lesz 50 éves Sidiropolou Niké vívónk. Április 8-án lesz 55 éves Fekete Sándor ökölvívónk. Április 15-én lesz 75 éves Gréczy Károly asztaliteniszezőnk. (Ebben a rovatunkban az 50 év feletti kerek születésnapot ünneplőket köszöntjük.) |
Gréczy Károly a kép forrása: mtk.hu |
|||||
|
||||||
3 éve, 2021. április 9-én hunyt el Strasser László labdarúgónk. 3 éve, 2021. április 10-én hunyt el vezérszurkolónk, Gottreich Horváth József. 4 éve, 2020. április 10-én hunyt el Otott Kovács Lajos, taekwondó versenyzőnk. 4 éve, 2020. április 15-én hunyt el Morvay Jenő sakkozónk. 30 éve, 1994. április 15-én hunyt el Boros István világbajnok asztaliteniszezőnk. 45 éve, 1979. április 5-én hunyt el dr. Cimpián Aladár labdarúgónk. 25 éve, 1999. április 9-én hunyt el Fodor Imre (Foci) labdarúgónk. 85 éve, 1939. április 14-én született Nagy István (Paróka) válogatott labdarúgónk. 85 éve, 1939. április 15-én született Halápi István labdarúgónk. 120 éve, 1909. április 17-én hunyt el Plesz Leó választmányi póttagunk. 130 éve, 1894. április 14-én született holokausztáldozat választmányi póttagunk, báró Dirsztay Andor. 130 éve, 1894. április 18-án született Racskó Károly (Racskó II.) atlétánk. 140 éve, 1884. április 14-én született Roóz Ernő labdarúgónk. 180 éve, 1844. április 15-én született Oherolly János művezetőnk. (Edzőnk.) |
Oherolly János a kép forrása: Siklóssy László: A magyar sport ezer éve
Nagy István a kép forrása: archivum.mtva.hu |
|||||
|
||||||
Impresszum: Az MTK Baráti Kör Egyesület adatai: Címe: Budapest, Brüll Alfréd u. 2. Web: Facebook: www.facebook.com/mtk.baratikor E-mail: mtkcsalad@mtkcsalad.hu Bankszámla:OTP 11715007-21515664 MTK Baráti Kör Egyesület hírlevele. Megjelenik minden második csütörtökön. Felelős kiadó: Pandzarisz Sándor, az MTK Baráti Kör elnöke. Felelős szerkesztő: Bodrogi Tamás. A szerkesztőség: Olvasó szerkesztő: Sztojcsev Iván. Szerzők: Joó Alfréd, Lukácsi Attila, Polivka Dóra, Rózsa Mihály, Sas János, Lantai Tibor. * * * * * * * Belépés az MTK Baráti Körbe: Kattints ide * * * * * * * Felíratkozás hírlevelünkre * * * * * * * Leiratkozás hírlevelünkről * * * * * * * |
MTK Baráti Kör
Aki a dicső múltat nem becsüli, a jövőt nem érdemli!
Kapcsolat
Tel: +36-70/310-3078
E-mail: mtk.csalad@gmail.com
Facebook: MTK Család
Bankszámlaszám: 11715007-21515664
Számla vezető bank: OTP Bank Zrt.