2012.03.30.
A legnagyobbak
Futballcsapatnyi azaz tizenegy részes sorozatunk tízedik részéhez értünk. Ez azt is jelenti, hogy közeledik az ünnep, holnap lesz 100 éves a Stadion. Másként szólva: Ma van erev jántev. Mifelénk ilyenkor jön be az ünnep, ilyenkor gyújtunk gyertyát. Itt az ideje, hogy képzeletbeli tortánk száz kis gyertyácskája ragyogja be az estét.
Sorozatunk eddigi részeiben örömeinkről, bánatainkról egyaránt esett szó, de most már ünnepelünk, ilyenkor nem csak sok boldogságot kívánunk az ünnepeltnek, hanem mindent meg is teszünk, hogy jól érezze magát. Ilyenkor még testvérünkkel sem veszekszünk, aki elvette a játékunkat, inkább csak mosolygunk rajta, inkább vidám történetekkel szórakoztatjuk az ünnepeltet.
Az MTK Stadion vidám történeteiről fantasztikus sportemberek gondoskodtak. Hármukat, akiknek emlékét tárgyiasult formában is őrzi a stadion mindenképp meg kell említeni:
A főbejáraton belépve jobbra fordítva tekintetünket, azonnal egy emléktáblát pillanthatunk meg. Annak az embernek az emlékét őrzi e tábla, aki a legtöbbet tette az MTK-ért, aki felvirágoztatta az egyesületet és akinek a magyar sport is rengeteget köszönhet. Ő az, akinek neve eggyé vált az MTK-val. Brüll Alfréd. Akire minden MTK szurkoló csak örök hálával emlékszik.
Brüll Alfréd az I. Világháború idején
A sportcsarnok mellől egy labdarúgó szobra tekint a pályára. Ő Orth György. Fölsorolni is nehéz, hány világklasszis labdarúgó játszott csapatunkban több mint száz év alatt, rangsorolni pedig lehetetlen és értelmetlen is őket. Így aligha dönthető el Orth, Hidegkuti, Csikar, Schaffer vagy Schlosser és a többiek közül ki volt jobb csatár, miként nem tudjuk, hogy Kropacsek, Platkó, Szabó Antal, Gellért, Gáspár, Babos közül ki volt jobb kapus. A lényeg, hogy mind kiválóak voltak. Mégis akik látták játszani, azok szinte egységesen Orth Györgyöt tartották minden idők legnagyobb magyar játékosának.
Orth György szobra a Hidegkuti Stadionban
Az Aranycsapatnak is szép számmal voltak MTK-s tagjai, biztos pont volt a világverő társaságban Lantos, Zakariás és Hidegkuti, sokszor jutott szóhoz Sándor és Gellért valamint Palotás is a szűkebb kerethez tartozott. Nem is beszélve Sebes Gusztáv szövetségi kapitányról és másodedzőjéről, Mándi Gyuláról. Csikar nevét az agárdi akadémiánk viseli, Lantos Mihály nevét zuglói sporttelepünk őrzi. Stadionunk méltó nevet kapott volna, ha az említettek közül bárki másról nevezték volna el. Mindannyian az MTK és a magyar foci legnagyobb egyéniségei közé tartoztak, mégsem vitatja senki, hogy a legméltóbb nevet kapta az MTK pálya, amikor Hidegkuti Nándorról nevezték el.
Na de mára vidámságot ígértem, befejezésül álljon itt egy történet Barcs Endre tollából, minden idők legnagyobb MTK szurkolójáról:
„E "balszerencse" tézisről a magyar labdarúgás másik nagy filozófusa, Salamon Béla jut az eszembe. Béla bácsi nélkül nem létezhetett MTK mérkőzés a Hungária körúton. A csapat éppen rossz passzban volt, sorra veszítette el a hazai mérkőzéseit.
- Micsoda balszerencsénk van! Balszerencse kíséri a csapatunkat! - mondta minden mérkőzés végén. Úgy, a negyedik alkalommal az egyik néző odaszólt filozófusunknak:
- Béla bácsi, ez a csapat nem balszerencsés, hanem rossz!
Mire az öreg:
- Aranyoskám, mondja meg nekem őszintén, nem rendkívüli balszerencse az, ha az ember kedvenc csapata rossz?”