2012.11.26.
Így ír női csapatunk weblapja a sikeres őszről:
Sikerült! Százszázalékos őszt produkálva zártuk az évet! |
2012. november 25. 16:14:12 |
Csapatunk lejátszotta utolsó bajnoki mérkőzését az idei évben. Az már korábban eldőlt, hogy az őszi szezont megnyerték a mieink, ám egy kérdés maradt a vasárnapi napra, márpedig az, hogy az őszi bajnoki cím mellé tökéletes mérleg párosul-e, a BNLC elleni meccsig ugyanis százszázalékos teljesítményt produkáltak a mieink, s mint utóbb ez kiderült, a remek mutató megmaradt, így a mieink tökéletes szezont futottak. A csepeli stadionban már tíz perc alatt biztossá vált, hogy sorozatban tizennegyedik bajnokinkat is behúzzuk idén, ugyanis e rövid idő alatt háromgólos előnyre tettünk szert, s a félidei sípszóig még öt gólt szerezve nyolc góllal elmentünk. Az első félidőben Vágó Fanny klasszikus mesterhármasig, ám négy gólig jutott, míg Pádár Anita duplázott, s Zágor Bernadett valamint Smuczer Angéla is beköszönt a csepeli kapusnak. Fordulást követően még három kék-fehér gólnak tapsolhattunk, a végül hat góllal záró Vágó kétszer, az őszt három góllal búcsúztató Pádár pedig egyszer volt eredményes, míg a hazaiak számára összejött a szépítés, így tizenegy-egyre nyertük a szezonzárót. A mai siker értékét növeli, hogy a szezonzárón sérülések, illetve munkahelyi elfoglaltságok miatt hat(!) alapemberünk (Szőcs, Szabó, Papp, Gál, Nagy L., Méry) sem léphetett pályára. A győzelemnek köszönhetően egyébként csapatunk ötpontos előny birtokában várhatja a tavaszt legnagyobb riválisunkkal, a Viktóriával szemben, s büszkén mondhatja el magáról, hogy a márciusi kezdéskor már 335 napos győzelmi szériával büszkélkedhet majd. Legutóbb ugyanis 2012. április 8-án (!!!) Szombathelyen veszítettünk pontot, akkor a Viktória három-egyre nyert ellenünk. Játékosainknak véget is ért az év ezennel, legközelebb január közepén találkoznak a lányok, amikor is megkezdik a felkészülést a tavaszi idényre. Szép volt lányok, jó pihenést!!! Íme a mérkőzés jegyzőkönyve>>> |
http://mtk.noilabdarugas.com/index.php?ugras=hirolvaso&hirszama=99791&nyelv=0