Az MTK vívó szakosztálya 1908. október 17.-én alakult meg és kezdte meg működését az V. kerületi Ferenciek tere 3. szám alatt, ahol szinte minden igényt kielégítő klubhelyiségben kezdhették el munkájukat.
A vívás azon sportágak közé tartozik, amely viszonylag nehezen tanulható meg, és aki gyorsan akar babért aratni az hamar elcsügged és feladja.
A klubnak magalakulásakor nem volt vívó szakosztálya, de igen sokan űzték ezt a sportot, kedvtelésből, talán “úri passzióból”.
Fodor Károly termébe eljárhattak eme szenvedély hódolói. Versenyek híján csaknem megszűnt a szakosztály, de a millennium alkalmából megrendezésre kerülő vívó versenyek felébresztették az MTK vívását, rövid idő alatt csaknem százan érték felvételüket. A fedett klubhelyiség megteremtése adott lehetőséget arra, hogy előzetes tárgyalásokat folytassanak az akkor már olimpiai bajnok kardvívó, dr. Fuchs Jenő és Brüll Alfréd, valamint Vida Henri között.
Fuchs doktor hajlott arra, hogy amennyiben az MTK vívószakosztályt alapít, akkor ő belép az egyesületbe és elvállalja a szakosztály vezetését is.
A szakosztály alapítók elképzeléseire, egyszersmind nagyvonalúságára utal, hogy a kor legkiválóbb vívómesterei közül nyertek meg hármat az MTK számára:
- Borsody Lászlót a modern magyar kardvívás megalkotóját, akinek iskolája Szűcs Jánoson, Pézsa Tiboron keresztül napjainkig él, s legutóbbi sikerét talán éppen Nébald György Világbajnoki címében aratta.
- Gellért Alfrédot pedig egyike a tőrvívás felkent apostolainak Magyarországon, aki hosszú pályafutása során, évtizedek múltán másodszor is visszatért a klub kebelébe s haláláig itt dolgozott, és nem utolsó sorban – Bach Jenő.
- Rákossy Gyula, aki a tőrvívást kezdte előtérbe helyezni a kardközpontúsággal szemben.
A szakosztály élete élénk, sőt pezsgő, magával ragadó volt. NVC kizárásos csapatversenyen az ötödik helyet szereztek meg az MTK- sok.- dr Sacher Róbert, Weisz Tivadar, Beck József és dr. Fodor Henrik
Egy rövid sikeres időszak után az első világháború szinte teljesen megszűntette a szakosztályt. Csak a húszas évek elején kezdett újraéledni a vívás.
Előbb a régi versenyzők tértek vissza a pástra, majd új nevekkel kellett megismerkednünk, Dietr István és Miklós, Himmler György, Dezső Károly, Liebermann Ferenc, Szigeti és Witz András, ekkor 1925-öt írunk. Őket követték a fiatalabb Hamvai István, Nyilas Tibor, Kun Éva.
Aztán jött a szörnyűséges második világháború. A borzalom a szakosztály megszűnését vonta maga után.
Sok, a sportban nem túlságosan kiemelkedő ország boldog lenne, ha annyi olimpiai és világbajnoki aranyéremmel büszkélkedhetne mint egyesületünk vívói! Tizenhat olimpiai első hely, valamint huszonnyolc világbajnoki győzelem! Ezek után még azt a “luxust” is megengedhetjük magunknak, hogy az ezüst és bronzérmeket e helyen ne is pontosítsuk.
Már az MTK megalakulásának idején, akadtak ilyen klubtagok, akik rendszeresen vívtak, de ekkor még csak úgy, hogy eljártak Fodor Károly vívóakadémiájára, ott tanulták, művelték ezt az akkor még “úri sportágnak” tartott – fegyverforgatást. Természetesen ez a fajta foglalkozás a vívással még nem jelentett versenysportot. A szervezett vívás akkor indulhatott meg valóban, amikor a klub 1908-ban olyan helységhez jutott ahol ez már megoldható volt. Brüll Alfréd már az 1908-as londoni olimpián megbeszéléseket folytatott Fuchs Jenővel, hogy lépjen be a szakosztályba és vállalja el annak vezetését. Így Fuchs Jenő dr., Fodor Henrik dr.,Weisz Tivadar és Beck József vezetésével hamar kitűnt a szakosztály. Később visszaesés következett és az újabb virágzás csak a húszas években érkezett el. Ennek a korszaknak az eredményességét bizonyítják Hamvai dr., Nyilas Tibor és Kun Éva kimagasló sikerei a hazai és nemzetközi vetélkedőkön. A második világháború ismét szétzilálta a szakosztályt , mégis újraéledt és 1948-ban a Horváth Mihály téri iskola tornatermében teremtették meg az új otthont a szakosztály vívóinak. De csak hazai szinten volt egy-két figyelemre méltó eredmény. Ami nagyon érdekes , hogy későbbi olimpiai bajnoknőnk, Tordasi Ildikó éppen az akkori MTK vívói közül került ki, Szombathelyi Béla vívómester irányította a tehetséges kislány elsõ lépéseit a vívóvilágba! Mint már köztudott, a szakosztály megszűnésével Tordasi Ildikó a Vörös Meteorba igazolt és így amikor fúzionált az MTK a Vörös Meteorral Ildikó tulajdonképen “hazajött”. Személyében az utolsó tizenöt év legeredményesebb magyar vívónőjét tisztelhetjük.
Mag az MTK vívószakosztálya a felszabadulás után már nem tudott kiemelkedő sikerekkel büszkélkedni, az azonos bázis szervek által támogatott BP. Vörös Meteor vívói világhírű sportolókká fejlődtek Berczelly Tibor, Berzsenyi Barnabás, Palócz Endre, Gerevich Aladár (ő később mint edző is segítette a szakosztályt), Sákovics József, Horváth Zoltán, Bárány Árpád, Gábor Tamás, Sákovics Józsefné, Schmitt Pál fektették le az eredményes alapokat, mindnyájan világ-és olimpiai bajnoki éremszerzők voltak. A Meteor vívószakosztálya éveken keresztül működött a Csepel József Nádor téri vívótermében. Az enyhülés az MTK-val meghozta a nagy lehetőséget. A nagyszerű mesterek, a szépszámú tehetséges fiatal gárda majd a birtokba vett világszínvonalú Csömöri úti “vívóparadicsom” remek alkalmat biztosított a korszerű és tartalmas munkához. Ezzel élt is a Szőcs házaspár, személyes munkamoráljától ösztönzött remek edzőgárdával megszülettek a nagy sikerek most már saját nevelésű széles alapokon nyugvó, sportiskolai módszerekkel. Szőcs Bertalan tulajdonképpen Vass Imrétől vette át a “stafétabotot”, Vass mester elsőként vezette be azokat az új módszereket, amelyeket azóta a világon számosan követtek, ennek lényege a fizikai és szakmai munka egyensúlyban tartása az adott időszakoknak megfelelően. Ennek a módszernek a sikeres alkalmazása vezetett az ötvenes évek nemzetközi sikereihez, római érmekhez. Ebben az időben elsősorban a kard és a párbajtőr vívócsapat volt ütőképes, tulajdonképpen a válogatott is biztosan támaszkodhatott a meteorosokra. Szőcs Bertalannál méltó kezekbe került a “staféta-bot”. Tanítványai közül csak néhányat említünk meg: Tordasi Ildikó,(Schmitt, Gábor, Sákovicsné, is edzett vele) Kovács István, Czakkel István, szárai Márta, Kollányi Katalin, Szőcs Zsuzsa. Szőcs Bertalan módszere “iskolát” teremtett, egészen kis gyerekekkel kezdi el a foglalkozást, nagyszerű érzékkel találja meg és válogatja ki a tehetséges vívópalántákat. Jó kapcsolatot teremtett a Csömöri úti vívóbázis környékén lévő tanintézmények igazgatóival, testnevelőivel és a gyerekek szüleivel, így biztosított a szakosztály utánpótlása. Volt év amikor a megnyerhető hat ifjúsági és junior kupából ötöt az MTK-ás fiatalok nyertek. Itt kell megemlíteni Szőcs Zsuzsát, ő került eddig legfiatalabb korában az első osztályú vívónők közé, korengedménnyel kezdett versenyezni, tizenkét évesen szerezte meg az elsőosztályú minősítést! Ma huszonkét évesen már sikeres múltra tekinthet vissza (16-szor nyert serdülő, illetve ifjúsági bajnokságot, junior VB III. hely, IBV győzelem, olimpiai és világbajnoki ezüstök, bronzok, hogy csak a leglényegesebbeket említsük!)
Az eredmények önmagukért beszélnek, talán nem is szabad ezt tovább méltatnunk. Ellenben van valami olyan érték a szakosztályban, egy jó szellem, hagyomány, amire okvetlen ki kell térnünk! Ebben a szakosztályban nem csak kiváló sportolókat, hanem nagyszerű embereket nevelnek. Minden egyes versenyző sporton kívüli pályafutása is legalább olyan fontos a szakosztály vezetőinek, mint a vívósikerek.
Csak, hogy néhány példát említsünk: Gábor Tamás szálloda igazgató-helyettes, de tevékenykedett, mint szövetségi kapitány is. Szárai Márta és sokan mások a Vendéglátóipari Főiskola sikeres elvégzése után dolgoznak legkülönbözőbb posztokon, ahol jó munkájukat elismerik. Orvosok és jogászok kerültek ki a volt versenyzők közül. És itt kell megemlítenünk, büszkén, hogy a szakosztály volt versenyzője, majd az egyik vezetője az olimpiai bajnok Schmitt Pál( aki 17 évesen került az egyesületbe) közgazdasági tanulmányai elvégzése mellett, még aktív versenyzőként több nyelvet sajátított el.
Egyesületünk vívószakosztálya mind a mai napig országos szinten a legjobbak között van, s jelenleg is több versenyzőt adunk az olimpiai keretekbe, különböző fegyvernemekben.
/Forrás: MTK SC honlap./