Menü
MTK Baráti Kör Aki a dicső múltat nem becsüli, a jövőt nem érdemli!
MTK Baráti Kör

125 éves az MTK - 4. rész: Megszületnek az első bajnoki címek

2013.11.04.

Elérkeztünk az MTK fennállásának negyedik évéhez. Krónikánkban eddig egyetlen hivatalos bajnoki címről sem esett szó. Ennek roppant prózai oka van, a magyar sport még gyerekcipőben járt, az első hivatalos bajnokságokat az 1890-es években rendezték.

Természetesen már ezeken is születtek MTK sikerek. De ne rohanjunk előre, most még 1892-nél tartunk. Új elnöke van az MTK-nak Porzsolt Gyula személyében. Az új elnök új szellemiséget hoz magával. Ő teremti meg az MTK azóta is tartó liberális szellemiségét. A nevéhez fűződik, hogy a szokásos tavaszi és őszi viadalok melletti egy-két verseny helyett gazdag sportprogramot bonyolított az MTK. Ebből a gazdag programból is kiemelkedett két esemény. Az egyik az 1892. július 10-ei atlétika verseny, melynek fénypontja a koronázási jubileumi emlékverseny.

 

E verseny jelentőségét is meghaladta az 1892. június 29-én tartott úszóverseny, amely az első nyilvános úszóverseny volt Magyarországon. Lényegében innen datálhatjuk a versenyszerű úszás létrejöttét Magyarországon. Mai szemmel cseppet sem meglepő, hogy nők és gyermekek részére is szerveztek futamokat ezen a versenyen, akkoriban viszont ez már-már botrányos tettnek számított. Hatalmas (sport)diplomáciai sikert ért el, Porzsolt Gyula azzal, hogy egy ilyen forradalmi esemény elnökségében való részvételre olyan személyiségeket tudott megnyerni, mint Szemere Miklós, Zichy, Eszterházy, Hadik és Pállfy grófok valamint sok más előkelőség. Érdekesség, hogy a klasszikus úszó számokon kívül búvárúszás és műugrás is szerepelt a verseny műsorában. E versenyen tűnt fel a gyermek kategória győzteseként későbbi klasszis úszónk Deutsch Gyula.
Még egy korszakos egyéniség pályafutása kezdődött ekkoriban. Ebben az évben tűnt fel Malcsiner Gyula a következő évtized magyar atlétikai életének meghatározó alakja, a későbbi világcsúcstartó futó.

Ismét meg kell emlékeznünk az év sportsikerei között Müller Dávid újabb Palicson aratott győzelméről. Egy – mint utóbb kiderült – nagy jelentőségű személyi változás is történt a klubnál. Új művezető vette át az edzések irányítását. Bockelberg Ede. Ugye ismerős a név? Ő a fia volt ama Bockelberg Edének, aki néhány sportolót az NTE-től elkergetve nagyban hozzájárult az MTK megalakulásához. Bockelberg személyében a korszak legkiválóbb szakembere vette át sportolóink felkészítését. A következő másfél évtized sikereinek ő volt a legfőbb kovácsa.

Ennek az írásnak nem célja tételesen felsorolni sportolóink valamennyi eredményét. Nem is lehet az, már csak terjedelmi okok miatt sem, hiszen hála Istennek, ha klubunk versenyzőinek pusztán a diadalait és dobogós helyezéseit akarnám felsorolni, az is több kötetre rúgna. Tehát ugorjunk. Elég legyen részletezés nélkül annyit megemlíteni, hogy sportolóink 1889 és 1894 között összesen több mint két tucatnyi országos rekordot állítottak fel, melyek még nem tartoztak a hitelesített csúcsok közé. (Atlétáink 19 csúcsot értek el, melyeken Kohn Arnold, Domenis Gyula, Beszédits Iván, Malcsiner Gyula, Freund Sándor, Grünvwald Márton, Sachs Lipót, Horváth István, Weisz Ármin és Kellner Gyula osztozott. Kerékpárosaink 5 csúcsát Schütz Ferenc, Holéczy István, Naschitz Rezső és Rottenbiller János érték el. Súlyemelésben e korszak mindkét rekordja Frank Emil nevéhez fűződik.

Az első hitelesített országos csúcsunkat Malcsiner Gyula érte el két angol mérföldes síkfutásban 10 perc 50,4 másodperccel 1894 májusában. Ezt ő maga döntötte meg alig egy hónappal később 10 perc 31 másodperces idővel. Ugyancsak 1894-ben született meg az első hivatalos MTK világcsúcs. Ezt is Malcsiner Gyula érte el 1000 méteren 2 perc 43 másodperces idővel. Hamarosan mások is követték Malcsiner Gyulát. Rottenbiller 1895-től egymás után érte el a kerékpáros csúcsokat.

Külön érdekesség úszóink esete. Előbb értek el Európa- (Tomcsák 1893) és világcsúcsokat (Halmay 1904), mint magyar csúcsot. Azt ugyanis még nem tartottak nyilván.

Mi szurkolók általában örülünk a csúcsoknak, megtapsoljuk a rekordokat döntő sportolókat. De… De igazán nem ez érdekel minket. Mi izgatja a drukkereket? A bajnoki cím! Szép, szép egy rekord, dagad a mellünk a büszkeségtől, ha elmondhatjuk, hogy egy MTK sportoló a magyar- vagy épp a világrekord tulajdonosa, de igazán akkor vagyunk boldogok, amikor kedvenceink bizonyítják, ők a legjobbak, amikor legyőzik az ellenfeleket. Nincs kedvesebb a szurkoló számára egy bajnoki címnél. Erre se sokat kellett várni a XIX. század végi MTK-istáknak.   
1894 szeptember 24-én Rottenbiller János szerezte meg kerékpárosaink első magyar bajnokságát. (Egy angol mérföldes távon.) Mégsem ő az MTK első országos bajnoka. Alig pár nappal megelőzte őt Deutsch Gyula, aki szeptember 10-én 2000 méteres távon lett Magyarország úszóbajnoka. Őket is megelőzte 1892. július 24. Müller Dávid aki palicsi győzelmével megkapta a „Magyarország Bajnoka” címet is, de ez nem minősült hivatalos országos bajnokságnak. Így elmondható, első hivatalos országos bajnokunk Deutsch Gyula volt!

Rottenbiller JánosDeutsch Gyula

 

vissza

Hozzászólások

Név:
E-mail cím:
Hozzászólás:
A cikkhez még nincs hozzászólás.
Legyen Ön az első hozzászóló!

Kapcsolat

Tel: +36-70/310-3078

E-mail: mtk.csalad@gmail.com

Facebook: MTK Család

 

Bankszámlaszám: 11715007-21515664

Számla vezető bank: OTP Bank Zrt.