Menü
MTK Baráti Kör Aki a dicső múltat nem becsüli, a jövőt nem érdemli!
MTK Baráti Kör

2021. szeptember 30.

MTK Baráti Kör Hírlevele 

II. évfolyam 9. szám

2021. szeptember 30.

Kedves Olvasó!

Mai számunkban az MTK egyik legsikeresebb szakosztályáé, a vívóké a főszerep. Természetesen mellettük jut hely a focinak és más aktualitásoknak is. Fogadjátok szeretettel hírlevelünket, melynek olvasásához jó szórakozást kívánunk!

S Z I L V E S Z T E R

BULI  BULI  BULI  BULI BULI

Még messzinek tűnik, de ez az év is véget fog érni hamarosan. A járvány idején már teljesen elszoktunk attól, hogy együtt legyünk, ünnepeljünk, bulizzunk. A szilveszter jó alkalom arra, hogy ismét közösen jól érezzük magunkat. Szeretnénk felmérni, van-e erre igényetek, ha igen, körülbelül hány fő részvételével számolhatunk. Azt is írjátok meg, hogy milyen programot szeretnétek. (Zene? Tánc? Vacsora? Műsor? Stb. Elegáns vagy inkább olcsó helyet szeretnétek?) Összesítjük az igényeket és a többség kivánságai szerinti programot fogunk szervezni. 
Minden vélemény számít, a Tied is! Kérünk, szánj rá pár percet, írd meg nekünk, szeretnél-e részt venni egy MTK sziveszteri bulin? Írd meg azt is, hogy milyen bulit szeretnél!

BULI  BULI  BULI  BULI  BULI  BULI

Bemutatjuk Wimmer Dorinát

Még nincs 16 éves, de már 6 éve az MTK párbajtőrözője és máris egy jelentősebb méretű vitrinre lenne szükség az érmei elhelyezéséhez. Idézzük fel csak a legutóbbi, 2020-2021-es évad magyar bajnoki eredményeit: saját korosztályában a kadetek között egyéniben és csapatban is bajnoki címet szerzett. Egy korosztállyal feljebb, a juniorok között is tagja volt az MTK Budapest bajnoki bronzérmes gárdájának. Sőt, tagja volt a felnőtt bajnoki hatodik helyezett MTK Budapest-csapatnak is, és ugyancsak a felnőttek között egyéniben is hatodik lett. De az eddigi sikereinél is sokkal többre vágyik, sokkal többre hivatott. De erről már az ő szavait olvashatjátok.

Wimmer Dorina (saját fotó)

Nagyon fiatal vagy, mégis már régi bútordarabnak számítsz az MTK-ban. Hogy kerültél ide?

Itt kezdtem vívni, bár már előtte is sportoltam. Korábban karatéztam, az nem nagyon jött be nekem. A szüleim levittek egy sportágválasztóra. A vívás megtetszett, talán azért is, mert már előtte is nagy élvezettel néztem vívóversenyeket a különböző sportcsatornákon. Akkor hoztak az MTK-ba. Azóta is itt maradtam.

Mondtad, hogy már korábban is néztél vívást a TV-ben. A vívás tipikusan egy olyan sportág, amit sokan néznek, de kevesen értenek. Te akkor értetted már?

Nem feltétlenül értettem, de nagyon tetszett. De nem csak ez tart az MTK-ban. Első perctől kezdve nagyon jól éreztem itt magam. Nagyon jó a légkör, barátokra találtam az edzéseken.

Wimmer Dorina (saját fotó)

Mennyi idő után vették észre rajtad vagy még inkább mennyi idő után vetted észre te magadon, hogy  nem csak egy átlagos vívó leszel?

Igazából először voltak a kezdő edzések, ahol megtanultuk a vívás alapelemeit. Azután átkerültem Török Tibor bácsi csoportjába. Ő nagyon sokat dicsért, mondogatta, hogy én még nagyra vihetem, nagyon motiváló volt. Itt éreztem először…  Az első komolyabb versenyem egy Szilveszter Kupa volt, még tőrözőként. Azt rögtön sikerült megnyernem, szóval nagyon jól indult a versenyző karrierem is.

Török Tibor (saját fotó)

Miért váltottál fegyvernemet?

Tőrben is voltak sikereim, de amikor kipróbáltam a párbajtőrt, rögtön azt éreztem, ez az én sportom, ezt fogom csinálni. Még ment egy darabig párhuzamosan, de viszonylag hamar eldőlt a sorsom.

Az edzőkkel, vezetőkkel beszélgetve, rólad mindenki azt mondja, az egyik legnagyobb tehetség vagy az MTK-ban. Te érzed, hogy így tartanak számon?

Minden támogatást megkapok az MTK-tól, sok helyről hallom vissza ezt az értékelést és éreztetik is velem, hogy fontos vagyok a klubnak. Az edzőmmel, Bakodi Róberttel nagy jó a kapcsolatom. Nagyon jól tudok vele együtt dolgozni, nagyon szeretem. Nagyon jó a légkör, sok barátom van itt, sok olyan edzőpartner, akikkel nagyon jókat tudok vívni, gyakorolni. Éles asszókat tudok vívni fiúkkal is. Igazából nekem az MTK ezt a légkört, ezt a közösséget jelenti. Ezért érzem nagyon jól magam az MTK-ban.

Wimmer Dorina és Bakodi Róbert (fotó: mtk.hu)

Mit vársz magadtól a közeljövőben és a későbbiekben a sportban?

Most új szezon indul a vívásban, ezen a hétvégén lesz az első válogató az Olimpiai Reménységek Versenye, rengeteget készültem, nyáron se állt le a munka, nagyon remélem, hogy ez meg fog látszani a versenyen. Nyerni szeretnék, nyerni megyek oda. Aztán külföldi versenyek is jönnek, ott is szeretnék minél jobb eredményeket elérni. Távolabbi? Az Eb, vb a szemem előtt lebeg, de a nagy álmom az olimpia, hogy egyszer kijussak oda.

Wimmer Dorina  (saját fotó)

Egy vívó verseny elindul egy 64-es vagy 128-as tábláról. Aki győz, annak ez egyértelmű siker, de mindenki más – beleértve a második helyezettet is – vereséggel zár. Mennyire tudod adott esetben sikerként megélni, ha második lettél vagy mondjuk a legjobb nyolcig jutottál, mint például a legutóbbi felnőtt OB-n?

Attól függ, ha van egy erős – például felnőtt – mezőny, ahol az első nyolcban lenni is szép eredmény, akkor bennem van, hogy ez egy siker. A saját korosztályomban nehezebben dolgozom fel, ha nem első vagyok. Persze tudom, hogy nem lehet mindig a legjobb formát hozni. Az utolsó felnőtt bajnokságon a nyolc közé jutottam, hatodik lettem, ez életem eddigi legjobb felnőtt eredménye. Amikor vesztettem a négy közé jutásért, az persze nagyon nehéz volt, de egy óra múlva már a helyén tudtam értékelni az eredményt és nagyon-nagyon örültem neki.

@mtk_sport

🤺 A 15 éves kadétbajnok párbajtőrözőnknek, Wimmer Dorinának a pontosság az erőssége👌. A lufi bánta. 💥🎈#mtkbudapest #fencing #vivas #epee

♬ Bad Habits - Ed Sheeran

A vívás nem tartozik az olcsó sportágak közé. Tudom, hogy az MTK Budapest minden lehetséges támogatást megad a sportolóknak, de még így is nagy az anyagi teher rajtatok. Bírható?

Tényleg megkapok minden támogatást a klubtól, és Szényi Péter szakosztályvezetőtől, továbbá nemrég egy vívómárka kezdett támogatni, a PBT Fencing, de a családomra is jutnak így is terhek.

Ha már szóba került, mit lehet tudni a családodról, magadról?

Szüleimmel és öcsémmel élünk együtt Budapesten. Tízedik osztályos vagyok a Budapest VÍ. kerületi Kölcsei Ferenc Gimnáziumban. Utána? Még nem tudom. Mindenképpen a sport közelében képzelem el a jövőmet. Szóba jöhet a sportpszichológus, a gyógytornász, a dietetikus vagy akár a Testnevelési Egyetem edző szaka is. És persze még sokáig vívás.

Utóbbiban hova szeretnél eljutni?

Itthon felnőtt bajnoki érmeket, ha lehet aranyakat szeretnék, külföldön előbb korosztályos, aztán felnőtt Eb-, vb-érmek vannak a vágyálmaimban és persze a nagy álom az olimpia.

Köszönöm a beszélgetést! Remélem, egyszer majd úgy kezdjük, hogy vendégünk Wimmer Dorina az MTK Budapest olimpiai bajnok párbajtőrözője.


Kék-fehér hírességek: Dr. Baracs Marcell

A huszadik század első harmadának egyik leghíresebb, talán a leghíresebb és legbátrabb ügyvédje volt. Folyamatosan az árral szemben úszott. A Tanácsköztársaság idején az ellenforradalmárok, a fehérterror idején a kommunisták ügyvédje volt. Védencei közé tartozott Lőw Immánuel rabbi - aki amúgy közeli rokona volt - és báró Hatvany Lajos is. Idősebb korában aktívan politizált. Előbb a Községi Demokrata Párt elnöke volt, majd a Demokrata Párt színeiben országgyűlési képviselő.

Dr. Baracs Marcell (fotó: europeana.eu)

Mi kötötte őt az MTK-hoz? Egyesületünk alapító tagja volt. (Nem volt az 1888-as alapítók között, de az 1890-es években még lehetett alapító tagi címet vásárolni az MTK-ban. Ő ezt megtette.) Két évtizeden át volt az MTK vezetője Volt az MTK vigalmi bizottság elnöke is, mégis leginkább a vívó szakosztály vezetőjeként tett a legtöbbet az MTK-ért. 

Dr. Baracs Marcell (fotó: hu.wikipedia.org)

"A tiszaeszlári időkben találkoztam vele először. Büszke volt zsidóságára, volt is miért. Hiszen annak legelőkelőbb ágából származott, és e családnak tradiciós magas piedesztálon álló műveltségét és tudását szívta magába. Karddal kezében állt ki akkor számtalanszor felebarátaiért vagy mint párbajsegéd töltött el napokat és heteket hasonló ügyekben. Nyugodt, de bátor és határozott ember volt. Nem félt a pokoltól sem. Igazságos ügyért tűzbe ment. Nem féltette életét, amely számtalanszor volt veszélyben.

A vörösök, a fehérek uralma alatt, amikor olcsó volt az emberélet, oda mert állni az üldözök elé és nem egyszer keményen megleckéztette azokat a bíráskodókat, kik az üldözöttek saruzsinórját sem voltak érdemesek megoldani.
Mindezt nem pénzért nem érdekből, hanem ingyen, számos esetben még ráfizetve is cselekedte: Fellármázta a külföldi képviseleteket a vörös bitorlók erőszakosságai és a terror ellen és szinte csodaszámba ment, hogy élve úszta meg az 1919/20. évi poklokat. Nem volt a szó általános értelmében népszerű, de akik közelébe tudtak jutni, örömmel élvezhették a legmagasabbfokú műveltségét, szellemességét és nagyszerű szónoki képességét.

A barreau-n pedig Eötvös Károly óta alig tudta valaki elérni azt a minden kritikán felüli megbecsülést, amellyel bíróság és az ügyvédi kar körülvette.

A parlamentben minden egyes felszólalása még más pártok részéről is megbecsülésben részesült.

Az ilyen férfinak elhunyta, a legszebb korban, midőn az ember már felülemelkedett az élet legtöbb gyarlóságán, mély szomorúságot vált ki és töprengésünkben magunkban kérdést teszünk fel, hogyan mutatkozik az osztó igazság? Hány gyarló, hitvány ember ússza meg a betegséget, mely Baracsot a sírba vitte! Olyanok, kik nem tettek szolgálatokat embertársaiknak, hanem csak saját önzésük kielégítésére törekedtek, akik nem hasznos, értékes tagjai a társadalomnak.

A nekrológ írója Sándor Lipót Pál (fotó: hu.wikipedia.org)

De nem tudunk szembeszállni a sors kegyetlenségével. Bele kell nyugodnunk a megváltozhatlanba. Hiányozni fog e nagy elme, e kedves, aranykedélyű jó ember az egész társadalomban, de nem tudjuk betölteni szerepkörét a zsidóság mai rettenetes helyzetében sem. Mindig ott volt, ahol a zsidóság bajait tárgyalták. Szerves tényezője volt a magyar zsidóság irányításának.

...״So fällt Zweig auf Zweig..." Aggódva kérdeni a Mindenhatót: mi lesz velünk? Elszegényedtünk, becsületünket tapossák. Érdemeink lekicsinylésében hányán fáradoznak, a tartós gazdasági bajok lerongyolnak bennünket, most egyik oszlopunk a másik után dől ki, olyan, aki vad időkben oda tudja tartani mellét. Mint ahogy Winkleríed tette a hittestvéreinek érdekében. Egyre jobban felkészülnek ellenünk és mi egyre jobban gyengülünk ...

Izrael magyar fiai: legyen szemeitek előtt Baracs Marcell életpályája, törekvései és eredményei. Ti zsidó fiatalok, kövessétek Baracs Marcell példáját és elismerés és dicsőség fogja kísérni lépteiteket. Mi pedig, akik vele éltük át életünket, tegyük le sírjára az elismerés koszorúját.

Ez a férfi az életében teljesítette kötelességét!"

/Sándor Pál/


Mi van vele: Szőcs Zsuzsa

Nem lehet róla úgy beszélni, hogy a családjáról ne legyen szó. Ezer szállal kötődnek az MTK-hoz Édesapja a legendás Szőcs Bertalan, édesanyja és a jelenlegi szövetségi kapitány férje is az MTK vívóit oktatta. Ketten is Guinness-rekordot érdemlő teljesítményt nyújtottak. Tanítványai világ- és olimpiai bajnoki címei alapján Berci bácsi volt minden idők legeredményesebb vívóedzője. Zsuzsa pedig az egyetlen vívó a világon, aki két fegyvernemben is világbajnok lett. Négyen együtt jóval több mint egy évszázadot töltöttek kék-fehérben, feltéve ha a mindig fehérben versenyző vívók esetében szabad ezt a színkombinációt emlegetni.

Ilyen előzményekkel aligha fog bárki meglepődni azon, hogy Zsuzsával nemcsak önmagáról, hanem családjáról is beszélgettünk.

A vívás jellemzően nem a tinik sportja. Te viszont nagyon fiatalon robbantál be az élvonalba. Hogy emlékszel az első sikerekre?

17 éves voltam, amikor Sákovics József, az akkor szövetségi kapitány bizalmat szavazott nekem. Így tényleg nagyon fiatalon lettem válogatott. Nem voltam még 18 éves, amikor a moszkvai olimpia bronzmeccsén én vívhattam a csapatból az utolsó, mindent eldöntő asszót. Győztem, megszereztük a bronzérmet.

Ez a Skladanowska elleni győzelem olimpiai bronzérmet ért!

(fotó: archivum.mtva.hu)

Ettől kezdve 1992-ig folyamatosan ott voltam a válogatottak között. Aztán a lányom születése után, 1993-ban még úgy terveztem, hogy felkészülök a következő olimpiára, jól is ment a vívás, az MTK-val összejött még a BEK-győzelem is. De aztán nekem nem jött be a gyereknevelés és az intenzív edzés együtt.

Szőcs Zsuzsa (fotó: olimpia.hu)

Fegyvernemet általában az vált, akinek nem jönnek az eredmények. Te világbajnok tőrvívóként váltottál az akkor még gyerekcipőben lévő párbajtőrre. Miért?

Bárány Árpi bácsi karolta fel az MTK-ban a női párbajtőrt. Ő vetette fel, hogy mi lenne, ha az MTK-ba is megpróbálkoznánk ezzel. Apuval megbeszéltük, hogy próbáljuk ki. Kipróbáltuk és nagyon tetszett. A magyar csapattal úgy nyertünk az első hivatalos női párbajtőr világbajnokságon, hogy akkor még párhuzamosan tőrre és párbajtőrre is készültem. Aztán éreztem, hogy nem fog menni a kettő együtt. Maradt a párbajtőr.

Bárány Árpád (fotó:jochapress.hu)

Említetted az édesapádat, édesanyád is kitűnő, világbajnok vívó volt. Ilyen háttérrel kötelező volt vívónak lenned?

Nem, sok mindent kipróbáltam korábban. 10 évig úsztam a Spariban, tornáztam a KSI-ben Kertész Alíznál, korcsolyáztam is. Tehát volt választási lehetőségem. Igazán egyik se tetszett annyira és egész kiskorom óta a vívóteremben nőttem fel, úgyhogy teljesen adott volt, hogy ezt is ki kell próbálnom, de nem volt semmi szülői kényszer ebben. Nem erőltették rám, hogy vívó legyek csak azért, mert vívó család vagyunk.

Ha nem is volt semmi presszió, mégis vívni kezdtél, egy olyan szakosztályban, ahol az édesapád volt a vezetőedző. (Később a férjed lett az utódja.) Ez számodra előny vagy hátrány volt?

Hátránya biztos, hogy nem volt, ha lett volna, nem érhettem volna el ennyi eredményt. Faramuci helyzet volt, hogy az édesapám volt. De már kicsi gyerekkoromban tudatosította bennem, hogy a vívóteremben ő az edzőm, otthon meg apuka. Szerencsére elég jó természetű gyerek voltam, elég hamar fel is fogtam és el is fogadtam, hogy tényleg ezt külön kell választani.

Azt még könnyen el tudom képzelni, hogy a vívóteremben elfogadod, hogy ő az edző. Nehezebbnek tűnik otthon. Otthon nem ő volt az edző. Azaz otthon félre tudtátok tenni a vívást?

Abszolút. Maximum egy verseny után 10-20 percet beszélgettünk a vívásról, a versenyről. De hamar abbahagytuk, aztán már „igazi” apuka volt.

Szőcs Bertalan mesteredzőt aránylag ismerjük. Milyen volt Szőcs apuka? Milyen volt Berci, a magánember?

Folyamatos mozgásban volt egészen addig, ameddig élt. Hiperaktív ember volt. Imádott túrázni. Mindig mondta, hogy rövid túra vagy hosszútúra… a rövid túra volt 20 km. Szeretett horgászni, a Tiszán volt csónakja, oda járt rendszeresen. Mindig csodálkoztam, szoktam is kérdezni, hogy tudsz órákon keresztül ülni egy csónakban. Meglepő volt egy ilyen mozgékony embertől. Ő felkeléstől lefekvésig folyamatos mozgásban volt, de szerintem ott tudott igazán kikapcsolódni, feltöltődni.

Szőcs Zsuzsa (fotó:mtk.hu)

Ő azon kevesek közé tartozott, akit már életében elismertek. Ennek talán a csúcsa volt, hogy azt a helyet, ahol a legtöbb idejét töltötte, az MTK vívótermét róla nevezték el. Hogy élte ő ezt meg?

Ő egy szerény ember volt, de tisztában volt a képességeivel. Nem dicsekedett ezzel, de szinte természetesnek vette. Ő egy nagyon kemény, maximalista edző volt. Megkövetelte a tanítványaitól is, hogy erőn felül teljesítsenek.

Szőcs Bertalan (fotó: mtk.hu)

Ma már teljesen természetes, hogy az élsportolókkal pszichológusok is foglalkoznak. A vívás sokszor fejben dől el, így a vívóknak erre különösen szüksége van. Berci bácsi idején még nem voltak pszichológusok a vívók mellett. Hogyan tudta kezelni a sportolók lelkét?

A kitűnő pedagógus volt, tudta kezelni az embereket. Talán tudatosan, talán ösztönösen, de ellátta a pszichológus munkakörét is.

Rengeteg sikeres tanítványa volt, aztán jöttek a Te sikereid is. Másképp élte meg, amikor Te lettél világbajnok?

Nem. Látszólag nem. Utólag aztán elmondta, hogy nagyon féltett, amikor Sákovics Józsi bácsi betett az olimpián. Aztán nagyon büszke volt rám, nagy volt az öröm. De ezt ő soha nem mutatta.

És hogy élted meg te? Nagyobb volt rajtad a teher, mint a többieken?

Nem, abszolút nem. Ezt én tudtam kezelni.

Szőcs Zsuzsa (fotó: olympedia.org)

Beszéltünk róla, hogy nagyon fiatalon futottál be. Mennyire maradt szabadidőd? Mennyire tudtad egy átlagos tinédzserlány életét élni?

Középiskolásként már válogatott voltam. Péntekenként rendszeresen hívtak, hogy menjünk el ide-oda. Mondtam, hogy én nem tudok, edzés van. Hétvégén meg rendszerint versenyek voltak. Amikor nem volt verseny, akkor meg örültem, hogy be tudom hozni, amiben lemaradtam esetleg a tanulásban. Így nekem semmi szórakozásom nem volt a víváson kívül, de nem bántam meg soha.

És most? Mire van időd, mit csinálsz, amióta nem vívsz?

A lányom születése után három évig vele voltam. Amikor ovis lett, akkor elkezdtem dolgozni, több mint egy évtizedet töltöttem egy cégnél. Azóta háztartásbeli lettem, illetve a férjemnek segítek az adminisztrációban. Így most szabadidőm is lett, majdnem minden nap sportolok egy közeli fittnessteremben. Aztán egy háziasszony szokásos teendői. Megyek a piacra, közértbe bevásárolni, főzök stb.

Egy átlagos lány úgy tanul meg főzni, hogy ül és nézi, hogy csinálja anyukája. Ti anyukáddal is többet találkoztatok a vívóteremben, mint a konyhában. Hogy tanultál meg főzni?

Anyu és apu is nagyon jól főzött. Szerettek is főzni. Sikerült ellesegetni valamit tőlük. Aztán én vendéglátóipari főiskolát végeztem, ott is tanultam valamit volt melegkonyha, hidegkonyha, cukrászat gyakorlat. Szeretem is a gasztronómiát, a mai napig is nézem a főzős műsorokat.

Neked most viszonylag sok időd van. Mennyire van időtök egymásra? Hiszen a férjednek – Udvarhelyi Gábornak - gondolom, nem annyira van szabadideje.

Sajnos nem annyira elfoglalt. Több mint negyven évig volt az MTK-nál vívóedző, apu után ő lett a vezetőedző. Ez a kapcsolat megszakadt. Több mint négy évtized után annyit nem mondtak neki, hogy köszönöm. Ez nem volt túl szép húzás az MTK-tól. Aztán Rio előtt kinevezték őt szövetségi kapitánynak. De mostanában jutott időnk egymásra is. Ennyit „köszönhetünk” a pandémiának. Kevesebb a verseny, kevesebb az utazgatás.

MTK vívó világbajnokok: Szőcs Zsuzsa, Tuschák Katalin, Kovács Edit.

(fotó: Száz éves az MTK VM sportklub)

Nézünk egy kicsit előre is. Mit vársz, vártok a közeljövőtől?

Vívásban?

Vívásban is, a magánéletetekben is.

Én teljesen elszakadtam a vívástól, mióta abbahagytam. Nézem, figyelemmel kísérem, de nem veszek tevékenyen részt benne. A férjem szövetségi kapitány, így nyilvánvalóan fokozottan szurkolok a magyarok sikereiért. A magánéletben? Lányom már 28 éves, próbáljuk terelgetni 28 évesen is, de ő már gyerekként is erős egyéniség, céltudatos lány volt. Amit a fejébe vesz, azt végrehajtja. Több diplomája van, több nyelven beszél. A magánéletről inkább csak ennyit.

Az MTK-val van még kapcsolatod?

Nincs. Semmi.

Szőcs Zsuzsa és Wichmann Tamás egy Blue and White Partyn

(fotó: mtk.hu)

Te nem keresed az MTK-t, vagy ők nem keresnek téged?

Szokott lenni a Blue and White Party, azokra el szoktam menni egy évben egyszer. Semmi több. Pár volt vívótársammal tartom a kapcsolatot. De közülük is csak kevéssel.

Köszönöm a beszélgetést. Remélem, visszatalálsz még a kék-fehér családhoz, a kék-fehér családodhoz egyszer.


Ezúton is köszönjük tagtársainknak a létrehozandó MTK Múzeum részére tett felajánlásait. Továbbra is kérjük, akinek kiállításra érdemes anyag van a birtokában jelezze. Ami másolható, másoljuk, ami fotózható, fotózzuk. Az esetleges további adományokat nagyon várjuk és hálásan köszönjük.

Gyűjtünk mindent, ami MTK. Régi érmeket, kupákat, okleveleket, tagkönyveket, fotókat stb.  

Vívás: Az MTK Budapest egyik legsikeresebb és legfurcsább szakosztálya

Az nem hiszem, hogy magyarázatra szorul, mitől sikeres az a szakosztály, amelyik olimpiai és világbajnokok sorát tudhatta a soraiban. Az MTK-nak „saját jogon” is olyan klasszisai voltak, mint Fuchs Jenő, Tordasi Ildikó, Schmitt Pál, Szőcs Zsuzsa, Mincza Ildikó, Kovács Edit, Kovács Iván, Mohamed Aida stb. A különböző fúziók eredményeképpen is „megörököltünk” sikereket. Olyan nevek kerültek az MTK dicsőséglistájára, mint például Rajcsányi László, Elek Ilona, Gerevich Aladár, Horváth Zoltán valamennyien olimpiai bajnokok. Persze ne felejtkezzünk meg csodás vívómestereinkről se, mint például Szőcs Bertalan, aki minden valószínűség szerint a világ valaha élt legeredményesebb edzője volt, a hozzá joggal hasonlítható Pézsa Tiborról, aki napjainkban is az MTK Budapestet erősíti, vagy olyan legendákat is említhetünk, mint Bárány Árpád és Gábor Tamás. 

Tordasi Ildikó (fotó: mtk.hu)

Az talán inkább magyarázatra szorul, hogy mi a furcsa az MTK vívó szakosztályában? Részint az, hogy ez az MTK legtöbbször megszűnt, majd újjáalakult szakosztálya. A vívás már az 1890-es évek elején jelen volt klubunkban, de gyorsan el is tűnt. A XX. század elején Fuchs Jenő alakította újjá, de a sikerek dacára néhány év alatt elhalt a szakosztály, majd a tízes években ismét előkerült, de csak addig, amíg az első világháború el nem sodorta. A háború után egy szokatlanul hosszú nyugodt periódus jött vívóink életébe, egészen 1939-ig működött a szakosztály. A háború után folytatódott a „hol volt, hol nem volt” történet egészen az 1969-es utolsó megszűnésig. Ezt követően az MTK és a VM Egyetértés fúziója hozta vissza 1975-ben a vívást az MTK-ba. Érdekes módon számos korábbi MTK vívóval, mint például az ős MTK-s Tordasi Ildivel. Szerencsére azóta folyamatosan vannak vívóink, akik rengeteg dicsőséget hoztak klubunknak. A másik ok, ami furcsává teszi a szakosztályt, hogy az MTK-nak nem egy, hanem két vívószakosztálya van. A Csömöri úton működik a tőr és párbajtőr szakág, ami a régi MTK bázisra épül, míg a Városmajor a tőlük szervezetileg is független kard szakosztály otthona. Ők a régi BSE szakosztály alapjain jöttek létre. E kettősségnek megfelelően a szakosztályt bemutató cikkünkben ezúttal a megszokottól eltérően két riportalanyunk volt Gárdos Gábor, kardozóink edzője és Szényi Péter, az MTK tőr-párbajtőr szakosztályvezetője. 

Fuchs Jenő (fotó: hiresmagyar.net)

Aki az MTK-nál éveket tölt el, az nyilván valamilyen szinten kötődik a klubhoz. Ezt minden korábbi riportalanyomnál is éreztem. De az, ahogy Gárdos Gábor és Szényi Péter – más-más úton eljutva ide - rajong az MTK-ért, az megható volt számomra. De erről a riportokban olvashattok.

Gárdos Gáborral kezdtük a beszélgetést.

Néhány éve a BSE-ből kerültetek az MTK-ba. Te ős MTK-s vagy, egy korábbi riportunkban úgy fogalmaztál, hogy a fúzióval Te hazajutottál. Mit éreztek a többiek a fúzióból? Változott egyáltalán valami, vagy az edzők, a versenyzők számára minden ment tovább, mint korábban, csak más színekben?

Hatalmas változás volt! A BSE-ben a végefelé helyzet évről évre romlott. Nem volt fűtés, nem volt meleg víz, időnként az áramot is kikapcsolták. Az utolsó két évben a fizetések is elmaradtak. Ilyen körülmények között nem lehetett dolgozni. A többség annak örült – joggal – hogy lett fűtés, lett meleg víz, mindenki megkapta a fizetését. Nekem ennél sokkal többet jelentett a váltás. Egy haldokló szakosztályt vett át az MTK. 

Gárdos Gábor (fotó: mtk.hu)

Haldokló, de nagyon eredményes, rengeteg jó versenyzőt a soraiban tudó szakosztályt vett át az MTK.  Fantasztikus eredményeket hoztatok magatokkal.

Igen. Meglepő, de a BSE-korszak legjobb eredményeit az utolsó, azaz a legmostohább körülményeket hozó évben értük el. Női kardban a bajnokság első három helyét hoztuk el. Nyertük a csapatbajnokságot is. A férfiaknál Decsi Tomi bajnok lett. Sajnos ő nem jött velünk az MTK-ba.

A fúzió után – számomra furcsa módon – nem egyesült a két szakosztály. Ti, azaz a kardozók földrajzilag és szervezetileg is teljesen elkülönültek vagytok a tőr és párbajtőr szakosztálytól. Miért alakult ez így, mi ennek az előnye, hátránya?

Deutsch Tamással úgy állapodtunk meg, hogy mi maradunk önállóak. Szerintem így jól lehet működni. Régen majdnem minden szakosztály három fegyvernemes volt, nagyon egységesek voltak a szakosztályok. Együtt éltek, közösek voltak az edzőtáborok így létre tudtak jönni remek közösségek. Ma már nagyon szakosodott a vívás. Ahol több fegyvernem van, ott is külön-külön edzenek, edzőtáboroznak, így kisebb, zártabb fegyvernemenkénti közösségek jönnek létre egy szakosztályon belül is. 

Pandzarisz Sándor, Gárdos Gábor és Deutsch Tamás (fotó: mtk.hu)

Az épület most is ugyanaz. Áram van, melegvíz van, de modernebb nem lett. Ráadásul már csak korlátozott ideig használható. Utána mi lesz?

Ezt a létesítményt 2023. január 1-ig használhatjuk. Még nem tudjuk, utána hová megyünk. A Lantos Mihály Sporttelep szóba se jöhet, részint most is folyamatosan tele van, részint a gyerekeknek, akik a Városmajor környékéről járnak hozzánk, nem reális alternatíva a város másik vége. Még nem tudjuk, a Kerepesi úti létesítményben lesz-e helyünk. (Szegő Tibor elmondta: Mai tudásunk szerint a Kerepesi úti Sportparkban legalább tíz pást áll majd kardozóink rendelkezésére 2023-tól. – a szerk.)

Ugorjunk a jelenre. Az eredményeitek lenyűgözőek, amihez csak gratulálni tudok.

Mire gondolsz? 

Szatmári András és Gárdos Gábor (fotó: mtk.hu)

Szatmári Andris csapatban szerzett bronzérmére és én ide sorolom Panka sérülten szerzett 4. helyét is, hiszen év elejéig MTK-sportoló volt és azóta is veled készült.

Én nagyon örülök a bronzéremnek, tényleg boldog vagyok, hogy Andris nyert egy bronzérmet, de ezért nem tartok külön ünnepséget. Mivel Áron nyert egy aranyat, így azért a kardvívás a magyar hagyományoknak megfelelően a helyén van. Remélem, Párizsban fényesebb érmeket is hoznak az MTK kardvívói.

Ez csak az optimizmusod, vagy látod ennek valami alapját?

Andrisban benne van még sok, amit ki kell vívni. Több van benne, Párizsra kijöhet. A csapat harmadik helyéért vívott meccsen már látható volt, hogy mi tud. Szerencsére vannak más tehetségeink is.

Kevesebb az idő a szokottnál. Csak három év a következő olimpiáig, változtat ez valamit?

Az olimpia utáni év a próbálkozások, a kísérletezések éve szokott lenni. Ez most elmarad. Az olimpia előtt egy évvel vannak a kvalifikációs versenyek, így nem is három, csak két év van rá, hogy ismét csúcsformában legyenek a versenyzők. Most még van egy kis szünet, de rövidesen újra nekirugaszkodunk a munkának.

Mennyire szívesen jönnek a gyerekek vívni? Ez különösen azért érdekel, mert a vívás egyrészt egy tradicionális magyar sikersportág, másrészt viszont nem közönségvonzó sport, amit kevesen néznek és még kevesebben értenek.

Sikeres olimpia után jönnek a gyerekek. Érdekes, hogy szinte mindegy, milyen fegyvernemben nyerünk, a gyerekek nem kardozni vagy tőrözni akarnak, hanem vívni. Ilyenkor annyi az új jelentkező, hogy alig tudjuk őket fogadni. Persze idővel nagy a lemorzsolódás. Én annak idején 30-35 gyerekkel indítottam a csoportomat, felnőtt vívó 3 lett közülük. De ez nem baj, sőt ha egy gyerekcsoportból sikerül 2-3 minőségi vívót kinevelni, az már ragyogó siker. 

Gárdos Gábor (fotó: mtk.hu)

Egy olyan összetett mozgásformánál, mint a vívás, amihez ráadásul fejben is nagyon erősnek kell lenni, mennyi idő kell, hogy meg tudd állapítani, érdemes-e egy gyerekkel foglalkozni vagy inkább érdemes-e a gyereknek a vívással foglalkozni, lehet-e belőle jó vívó?

Amikor lejön a terembe, szinte rögtön látszik, hogy ügyes-e. Az edzők elkezdenek vele foglalkozni, de az csak az első versenyeken derül ki, hogy élesben is tudja-e azt, amit edzésen, hogy mennyire izgulós, mennyire tud koncentrálni, amikor nagyon szükséges. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az első versenyszezonjának a végére derülhet ki jó eséllyel, hogy az adott gyerekből lesz-e valami. Addig bizony már két, esetleg három évet is edzett a gyerek.

Kicsit beszéljünk rólad is. Mindenki Charlie néven emleget. Ez nem egy szokványos becenév, ha valakit amúgy Gábornak hívnak. Hogy lettél Charlie?

Én olyan kis sportügyes gyerek voltam, fociztam, hokiztam, mindent csináltam. Édesapámat Károlynak hívták. nagyon jó viszonyban volt Pézsa Tiborral. Ő Charlie-nak hívta aput. Úgy 12-13 éves koromban hívott vívni. Így aztán megjött a Charlie fia, a kis Charlie. Aztán a „kis” elkopott, maradtam Charlie. Az is érdekes, hogy Judit lányomat levittem még anno a BSE-be vívni. Akkor őt is elkezdték „kis Charliezni”. De ő ezt kikérte magának.

Hogy lettél edző?

13 éves koromtól 29 éves koromig vívtam a Honvédban. Amikor abbahagytam, eltávolodtam a vívástól. Szigetszentmiklóson van egy kis cukrászdánk, abban dolgoztam, segítettem a feleségemnek. Egy volt vívótársam Szigetszentmiklóson csinált egy kicsi vívóklubot. Ő kérte sokszor, hogy menjek le, segítsek. Nem akartam, aztán egy téli napon, mikor az üzletben semmi dolgom nem volt, ismét hívott. Lementem, ott ragadtam. Utána Judit lányom a BSE-ben kezdett vívni. Pézsa Tibor ott volt edző. Ő hívott, mondta, hogy jöjjek le, megosztja velem a tudását. Amit ő tud a kardvívásról az egyedi. Nem jellemző, sőt kimondottan szokatlan, hogy egy edző – főleg egy ilyen kitűnő edző – átadja a tudását valakinek. Ebben az esetben viszont ez történt, illetve történik a mai napig. Nagyon hálás vagyok Pézsának, extra jó a kapcsolatunk, a mai napig nagyszerűen dolgozunk együtt, megbeszélünk minden aktuális problémát, 86 éves, de most is hetente egyszer lejár, részt vesz az edzéseken. Van egy rendszer, a Borsodi rendszer, amit Pézsa Tibi használt és tovább fejlesztett, én ezt már Borsodi-Pézsa rendszernek hívom. Én is ezt képviselem. Ez a Borsodi rendszer ma már inkább Pézsa rendszer, aztán talán egyszer Charlie rendszer lesz. 

Pézsa Tibor (fotó: mtk.hu)

Mennyire marad szabadidőd? Ha marad, hogy töltöd?

Igazán nem válik el sokszor a sport a magánéletemtől. Rengeteget utazom, sokat vagyok távol, ezt feleségem bírja egyre nehezebben. De az évek során kialakult minden. Ehhez szép, nyugodt családi körülmények kellenek, ami nekem megadatott. Imádom a focit, rengeteg meccset nézek. Nagyon nagy MTK drukker vagyok. Ami nyilván meglepő, emellett a Fradinak is szurkolok.

???

A fiam focizott. Focizott az MTK-ban is. De 12-13 évesen elküldték, mert alacsony volt. A Fradiban befogadták. Ezért nem áll a Fradi se távol tőlem. De a szerelem az MTK maradt, most is kijárok a meccsekre, amikor csak tehetem. Van most már két unokám, ez extra öröm és elfoglaltság. Feleségemnek még mindig szoktam segíteni a cukrászdában. Az hogy ilyen nyugodtan tudom a vívást csinálni nagyban köszönhető annak, hogy feleségem minden szempontból biztosítja a megfelelő hátteret. Már 30 éve vagyunk együtt!

Köszönöm a beszélgetést. További sok sikert kívánok!


A kard után következzen a tőr és párbajtőr. Szényi Péterrel folytattuk a beszélgetést a vívásról. Péter az  aktív  sportolóink közül az egyik legrégebbi MTK-s versenyző. 25 éve vív nálunk. Soha más egyesület színeiben nem versenyzett, itt kezdett gyerekként, itt lett felnőtt versenyző, magyar bajnok, világbajnok. Háromszor volt az év MTK-sportolója. 4 éve vette át a szakosztály vezetését. 

Szényi Péter (fotó: mtk.hu)

A tőr és párbajtőr fegyvernemben az MTK hosszú ideig Magyarország kimagaslóan legeredményesebb egyesülete volt. Aztán jött egy jelentős visszaesés, most úgy tűnik megint felszálló ágban vagytok, belülről hogy néz ki ez?

A múlt kötelez, a hagyományokat tiszteljük és ápoljuk. Örülünk neki, hogy például Mincza Ildikó, aki kiemelkedő vívója volt szakosztályunknak, most már edzőként tevékenykedik nálunk, oktatja a fiatal vívókat, többek között a saját lányait is. Az apjuk, Nébald György is világklasszis vívó  volt. A lányok is már gyűjtik a bajnoki érmeket. Jelenleg az utánpótlásunk nagyon erős, nevelőklubnak számítunk, de pont ezen szeretnék változtatni. Ahogy majd nőnek bele az idősebb korosztályba a vívóink, úgy remélem, egyre erősebb felnőtt csapataink lesznek. Például Wimmer Dorina jelenleg a kadet korosztályba tartozik, három éve folyamatosan korosztályos válogatott, sőt már a felnőtt válogatott keretbe is meghívták. A fiúknál Bartkó Levente fut be hasonló pályát. Azt szeretném, ha már a közeljövőben felnőtt top versenyzőink lennének. Sajnos Kovács Iván és Mohamed Aida távozása után jelentős visszaesés jött. De szeretném, ha rövidesen nagyon erősek lennénk a felnőtt mezőnyben is. 

Mincza Ildikó (fotó: mtk.hu)

Szeretnéd csak vagy látod is ennek a reális lehetőségét? Rengeteg tehetségünk van, néhányat említettél is.  A kérdés, hogy ők felnőttként is nálunk fognak-e versenyezni?

Őszinte leszek, én nagyon-nagyon csalódott lennék, ha nem így történne. Ha továbbra is bizalmat kapok a vezetéstől, és én maradok a szakosztályvezető, akkor mindent megteszek azért, hogy a tehetségeink beérjenek, felnőttként is top versenyzők legyenek és nálunk legyenek top versenyzők. Nagyon sok a nagy tehetség, nem említettem még Somody Somát, a tőröző Pöltz Annát és még sorolhatnám a neveket. Ők már a felnőtt mezőny ajtaján kopogtatnak. Anna remélem, rövidesen ott lehet a válogatott női tőr csapatban. 

Pöltz Anna (fotó: mtk.hu)

Csapat… Ez már mennyiségi kérdés is. Lesz-e egy-egy fegyvernemben annyi kiemelkedő versenyzőnk, hogy csapataink is célba tudjanak érni?

Sajnos néhány évvel ezelőtt sokan elhagyták az MTK-t, két remek edzőt és számos vívót vesztettünk akkor. Például Muhari Esztert, aki a Honvédból lett stabil válogatott. Ő az elmúlt három évben robbant be a felnőtt mezőnybe. Dorina hasonló pályát fut(hat) be. Vigyázni kell rá. Meg kell becsülnünk ezeket a fiatalokat mindenféle tekintetben. Szeretnek idejárni, szeretik az MTK-t, kötődnek a klubhoz, kötődnek a mestereikhez. Azért már csapatban is látszanak az eredmények. Például a még serdülőkkel, köztük a serdülő országos bajnok Nébald Franciskával felálló kadet csapatunk megnyerte a párbajtőr országos bajnokságot. Én arra számítok, hogy ez a csapat úgy összeérik, hogy a következő években végigtaroljuk a korosztályokat. Kadet és junior után a felnőtt mezőnyben is remélem, bajnokságokat fogunk nyerni. 

Nébald Franciska (fotó: mtk.hu)

Mit gondolsz, mennyi idő múlva lehetünk a felnőttek között is eredményesek?

A női párbajtőrözők tartanak legelőrébb. Ők 3-5 éven belül a csúcsra juthatnak, a fiúknak ehhez még 1-2 évvel több kell. Nekem mindig ez volt a szívfájdalmam, hogy soha nem volt mellettem egy-két olyan vívó, akivel aranyesélyesek lettünk volna egy magyar bajnokságon. Érmeket el-elcsíptünk időnként, de nyerni nem tudtunk. Most a fiatalokkal Bartkó Levivel, Somody Somával, alkotunk egy csapatot és rendszerint a 3-4. helyre oda tudunk érni. Én már kifelé megyek, ők most jönnek fel. Az egyik álmom, hogy még együtt bajnokok legyünk. 

Somody Soma (fotó: mtk.hu)

Bartkó Levente (fotó: mtk.hu)

Említetted a kötődést a mesterekhez. Hagyomány volt nálunk az is, hogy egy-egy edző évtizedeket vagy akár egy fél életet is itt töltött. Most ez hogy van?

Említhetem például Török Tibor bácsit, aki több mint 40 éve van nálunk. Az ő kezei alól került például Bojti Dániel csoportjába Somody Soma, aki megnyerte tavaly a kadet ranglistát. Soma tagja volt a kadet vb-re készülő csapatnak, de sajnos ők a végén a Covid miatt nem tudtak részt venni a világbajnokságon. Egyébként Bojti Dániel is saját nevelésű edzőnk, korábban MTK-vívó volt.

Bojti Dániel (fotó: mtk.hu)

Beszéltünk vívómesterekről. Nagyon furcsa, hogy egy olimpiai bajnokok sorát felvonultató szakosztály leghíresebb tagja talán nem egy versenyző, hanem a mester, Szőcs Bertalan volt. Te is a tanítványa voltál. Milyen emlékeid vannak róla?

Borzasztó űrt hagyott maga után. Nekem ő a második apám és nagyapám is volt egyben. A pszihológusom, a mesterem, nem tudok elég hálás lenni neki, nem tudom elmondani, mi mindent kaptam tőle. Nagyon tiszteltem. Amikor voltak nehezebb időszakok az MTK életében, anyagilag és egyéb területeken is, akkor ő volt az, aki miatt kitartottam és nem mentem el. Egyszerűen a Berci bácsihoz tartoztam. Ő pedig végi hű maradt az MTK-hoz. Kevesen tudják, a róla elnevezett vívótermünknek ő nem csak felhasználója volt, hanem ő is tervezte meg. Most a felújítás után is megmaradt az általa elképzelt szerkezet. Boldog lenne, ha látná, milyen szép termünk lett mostanra. 

Edzés a Szőcs Bertalan Vívóteremben (saját fotó)

Szőcs Bertalannal egyidőben rengeteg értékes képzett szakember dolgozott a szakosztályban. Mégis ő volt maga a szakosztály. Az ő örökébe léptél. Az átlagember a szakosztályvezetőt egy kedves idős bácsikaként képzeli el. Te még aktív versenyzőként lettél szakosztályvezető. Hogy lettél szakosztályvezető?

1996-ban kezdtem vívni. Itt az MTK-ban. Belegondolni is furcsa, negyed évszázada. Abszolút klubhű voltam, soha más egyesületben nem vívtam, itt értem el az eredményeimet Berci bácsi kezei alatt. 4 évvel ezelőtt adódott egy lehetőség, amikor elődöm, Várkony Marina távozott tőlünk. Akkor kaptam a felkérést. Abszolút magaménak érzem a szakosztályt, szívesen végzem a szakosztályvezetői munkát, próbálom építgetni a csapatot. Mégis egy kettősség van bennem, hiszen közben versenyző is vagyok, vannak még a páston is céljaim, szeretnék kijutni Párizsba és ott eredményesen szerepelni. Azért jó – a visszajelzések szerint – hogy fiatalon kerültem ide, mert mindenkit ismerek a szakosztálynál, látom, a versenyzők mit szeretnének és azt is, mit vár a klubvezetés. Tudom mind a két oldalt képviselni. Ebből persze konfliktusok is adódnak. Ezt fel kell vállalni. 

Világsztárok együtt: Nagy László kajak világbajnok az MTK volt ügyvezető elnöke, Sákovicsné Dömölky Lídia, a Vörös Meteor olimpiai bajnok vívója és Szőcs Bertalan (fotó: mtk.hu)

Ne kerülgessük a forró kását. Nyilván sokszor pénzről van szó. Olyan szakosztályvezetővel még nem találkoztam, aki azt mondta, hogy túl sok a pénz. De elég? Elég arra, hogy elérjétek azokat a célokat, amikről eddig beszéltél?

Korábban nagyon cudar világ volt itt. Volt olyan, hogy friss világbajnokként kértem Marinától – akkor ő volt a szakosztályvezető – 3 darab párbajtőr hegyet. Ezek kopnak, időnként cserélni kell. Kaptam egy nagy nemet. Ez azért szíven ütött, hogy ennyi se fér bele. Most biztosítani tudunk minden felszerelést, ami szükséges. Az egyesület fizeti az országos bajnokságokra a versenyzők nevezési díjait. Azt gondolhatod, hogy ez tök alap, de nem az. A legtöbb egyesületben a versenyzők maguk fizetik a nevezési díjakat. Amiben csak lehet, támogatjuk versenyzőinket. A létesítmény feltételek pedig óriásit javultak a felújítással. A Berci bácsi által megálmodott elrendezés megmaradt, az tökéletes. De minden korszerűsítve lett, új gépeket kaptunk, új sportpadlóval burkolták a termet, ami ütés- és rezgéselnyelő. Ezzel számos, főleg térdsérülés megelőzhető. Megújultak az öltözők is. Bár itt van az egyetlen ilyen jellegű gondunk. Egy kb. 200 fő szakosztályt szeretnénk. A teremben van 31 pástunk, ez elég is ehhez. Az öltöző terület pillanatnyilag a szűk keresztmetszet. 

Szényi Péter (fotó: mtk.hu)

Beszéljünk egy kicsit rólad. Szényi Péter vívót ismeri a közvélemény, ismerik a szurkolók. Tudjuk, hogy világversenyeken szereztél egy kosárnyi érmet, köztük világbajnoki aranyat is. Most már azt is tudjuk, hogy az MTK eredményes szakosztályvezetője vagy. De mit lehet tudni a civil Szényi Péterről?

Civil? A civil Szényi Péter katona. A honvédség Sportszázadánál is dolgozom főhadnagyi rendfokozatban. Közgazdász diplomát szereztem az Óbudai egyetemen. A TF-en a vívóedzői képesítést is megszereztem, ki tudja mit hoz a jövő... Gyerek még nincs, bár lassan ez már aktuális lehet.

Gyerekként kerültél véletlenszerűen az MTK-ba. 25 év alatt nyilván érzelmi kapcsolat is kialakult közted és az MTK között. Több ez, mint ami egy átlagos munkahely és dolgozója között kialakul ennyi idő alatt? MTK-s szívű lettél?

Abszolút. Nem kérdés, hogy a mieinknek szurkolok minden sporteseményen. Imádom a kéket. Még ruházkodásban is. A honvédségnél rövidesen lejár a szerződésem. Szeretnék majd leülni egyeztetni a klubvezetéssel, hogy a jövőben megnövekedett időben, hogyan tudom még inkább az MTK-t szolgálni és a klubnál eltöltött 25 éves tapasztalatommal segíteni.

Köszönöm a beszélgetést. További sok sikert kívánok neked a páston és vezetőként is.


Ízelítő következő hírlevelünk tervezett tartalmából:  

Újabb MTK-sportágakat mutatunk be.

Ismét jelentkezik "Érdekel? Kérdezd meg!" rovatunk új kérdésekkel és új válaszokkal.

Ismét jelentkező rovataink: 

* Bemutatjuk sportolóinkat 

* Kék-fehér hírességek 

* Mi van vele 

Aktuális MTK-eredmények képekkel, videókkal.

MTK-szurkoló vagy? Akkor köztünk a helyed!

Kattints ide, lépj be az MTK Baráti Körbe!


Érdekel? Kérdezd  meg!

Olvasóink, szurkolóink éltek a legutóbbi hírlevelünkben meghirdetett lehetőséggel, szép számban érkeztek a kérdéseitek. Melyeket a válaszokkal együtt az alábbiakban olvashattok. Természetesen továbbra is él a lehetőség, az mtkcsalad@mtkcsalad.hu címen várjuk kérdéseiteket.


Kósa György, a Baráti Kör tiszteletbeli elnöke kérdezi:

Az MTK.hu-n szerepel a Hírességek csarnoka, amelyben sportáganként vannak felsorolva az MTK volt, ill. jelenlegi kiváló sportolói. Van egy olyan rovat, melynek címe: Kiemelten fontos személyiségek, akik sokat tettek az Egyesületért. Itt egy hosszú felsorolás volt Brüll Alfrédtól, Bukovi Mártontól Braun Miskán, Bakos Antalon, Fekete Jánoson keresztül egész Strern Péterig, de számomra ismeretlen okból ez a rovat  közel két éve nem látható. Kérdésem, miért?

Válaszol Szegő Tibor az MTK Budapest kommunikációs igazgatója:

A szerverünk átkerült másik szolgáltatóhoz, és a költözéskor néhány anyag elveszett. Az oldalt folyamatosan próbáljuk fejleszteni, a hibákat javítani, hamarosan visszakerülnek azok is, akik sokat tettek a klubért.


Kőrösi Gábor kérdezi:

A vezetőségtől kérdezném, miért nem ad hangot és szólal fel az MLSZ-nél meg a játékvezetői testületnél a minket rendszeresen sújtó VAR döntéséről. (Gyirmót = világítás, jogtalan piros lap, Lencsénél elmaradt piros lap, végén Nagy Zsombor lerántása. Videoton jogtalan 11-es megadása és még csak VAR ellenőrzés sem volt.)

Válaszol Polyák Balázs, az MTK Zrt. sportigazgatója:

Ez megtörtént. Az MLSZ álláspontja, hogy sajnos benne van a hiba.


Szépvölgyi György kérdezi:

Kérdésem : INFORMÁCIÓ, TÁJÉKOZTATÁS!!!!! TRIPLA NULLA!!!!! Miért?????? Nagyon finoman fogalmaztam most!!! Szóval ez az én legnagyobb problémám!!!! Sérültek állapota, ki mikor bevethető. Nem pedig a meccsek előtti "szokásos" semmi!!!! Egyben minden, sérült, eltiltás, stb. Dehogy ki és miért, az sajnos nem. Jó példa erre Ramos esete..... A nyári kezdet óta, talán kétszer jött róla hír.... Vagy a legfrissebb, Herrera. Mióta nem játszik???? Írt valaki valamit???? Vizsgálják!!! Tudjuk.... Addig amíg nem biztos, nem mondunk semmit.... És ez szerintük így jó???? Akkor is mondok valamit, ha nincs biztos. Mennyi hét óta semmi???? Az a baj, hogy évek óta ez megy!!! Tudják, az a szomorú, hogy minden más csapatnál ezerszer jobban működik a rendszer, de itt...

Válaszol Balogh Orsolya, az MTK Budapest Zrt. kommunikációs igazgatója:

Ez egy tudatos, közös döntés, hogy a mérkőzések előtti napokban nem kommunikáljuk a sérülések mértékét, a hiányzók állapotát. Viszont érzékeljük azt, hogy állandó szurkolói igény, hogy képben legyenek, ezért döntöttünk egy köztes megoldás mellett, hogy a megfelelő információ eljusson hozzájuk még a mérkőzés előtt: ami azt jelenti, hogy hét közepén és a meccsek után hivatalosan erről nem kommunikálunk (kivételt jelentenek a rendkívül súlyos esetek, műtétek, de a kisebb, 1-2 hetes problémákról taktikai okokból nem számolunk be), de a mérkőzés előtt 1 órával, amikor kihirdetésre került a kezdőcsapat, akkor hiánytalanul felsoroljuk a hiányzókat és az okokat is, így a szurkolók pontosan tudhatják, ha valaki sérülés miatt hiányzik, a részükről felmerülő igény miatt alakítottuk ki így, de ezen a gyakorlaton a jövőben sem kívánunk változtatni, a hét közben nem fogunk előzetesen tájékoztatást adni a hiányzókról. Ez egy összetett kérdés, a világ futballja is eltérően kezeli ezt, a jelentős többség nem kommunikál (ne keverje össze a sajtóhírekkel), hiszen van klubérdek, játékosérdek is olykor (vagy elrontott műtét), de kérjük, hogy fogadják el, hogy szakmai okokból ezt az utat találjuk megfelelőnek, és a jövőben is így lesz.


Kósa György kérdései:

1. Miért nem szerepel az MTK örökös bajnokai között Szolnok István, aki 1949-től 56 végéig a háború utáni aranycsapatunk kirobbanthatatlan balösszekötője volt, az 1951-s és az 1953-s bajnokcsapatnak, valamint az 52-s kupagyőztes csapatnak volt tagja, aki 1954-ben érdemes sportoló lett. Javaslom ezt a hiányosságot sürgősen korrigálni.

2. A Facebookon olvashattuk, hogy pályánk szokásos karbantartása azért maradt el, mert az adott időben a francia válogatott tréningezett. Kérdésem, hogy ki rendelkezett a fentiek szerint, ki felelős azért, hogy több hazai meccsünket idegenben kellett játszani. Kérdezem, hogy tulajdonképpen ki a tulajdonosa az Új Hidegkuti Nándor Stadionnak?

3. A szurkolói ankéton megismertem, majd rövid személyes beszélgetést is folytattam új vezetőedzőnkkel, aki egy kedves, szimpatikus, a labdarúgás iránt maximálisan elkötelezett fiatalember. Kívánom neki és magunknak is, hogy nagyon sikeres legyen. Ugyanakkor szeretném megkérdezni, hogy a szakmai vezetést, milyen szakmai és egyéb okok predesztinálták arra, hogy egy 23-szoros bajnok, 12-szeres kupagyőztes, több mint 130 éves hagyománnyal rendelkező csapat élére egy olyan fiatalembert nevezzenek ki vezetőedzőnek, aki még ilyen státuszban még egy ifi focicsapatnál sem volt, aki vezetőedzői alkalmasságát még sehol nem bizonyította.

Válaszol Polyák Balázs, az MTK Zrt. sportigazgatója:

1. Ez az MTK Labdarúgó Ztz.-t és az MTK Sportegyesületet is érintő kérdés. Beterjesztjük.

2. Az Új Hidegkuti Nándor Stadion állami tulajdon, melynek kezelője az MTK sportegyesület. Az MTK Labdarúgó Zrt. kizárólag bérlője a létesítménynek.

3. Fiatal, a magyar mezőnyt ismerő, modern gondolkodású, edzőt kerestünk, akinél fiatal játékosaink megfelelően fejlődhetnek. Nem a vezetőedzői tapasztalat volt az elsődleges szempont. Mint ahogy Debrecenben és Fehérváron sem.


Fogarasi Róbert kérdezi:

Meddig marad még – a válogatotthoz történt kinevezése után – Golovin Vlagyimír az edzőnk?

Válaszol Kuti Máté, az MTK Budapest sportszolgáltatási igazgatója:

A kérdés egyelőre nyitott, legkésőbb a szezon végéig marad.


Müller János kérdezi:

Hogyan készült a csapat a bajnokság folytatására a válogatott szünet alatt? Meddig volt távol a vezetőedző? Mennyi kimenőt kaptak a játékosok?

Válaszol Polyák Balázs, az MTK Zrt. sportigazgatója:

Semmi szokásostól eltérő dolog nem történt. 


Borhi János kérdezi:

Mi van Myke Ramosszal? Úgy volt h felépült még sincs még a kispadon sem!

Válaszol Polyák Balázs, az MTK Zrt. sportigazgatója:

Myke teljesértékű edzésmunkát végez, egyre jobb fizikális állapotba kerül, közel van a visszatéréshez.


Kupfer Tamás kérdezi:

Számos kérdésem volna, de leginkább az érdekelne, hogy mikorra remélhető, - a már többször, és több fórumon is beígért -, létesítmények megvalósítása. Gondolok, a Kőbányai úti, illetve a Kerepesi úti pályákra, multifunkcióscsarnok....stb.

Válaszol Szegő Tibor, az MTK Budapest kommunikációs igazgatója:

Gondolom a Kőbányai úti létesítmény alatt a Józsefvárosi pályaudvar területén készülő SKLA létesítményre gondol a kérdező, ennek átadása 2022-ben, a Kerepesi úti Sportparké 2023-ban várható.


Yosi Gross kérdezi:

Mit követett el Mezei, hogy a tavaly meg szurkoló és Boris kedvenc játékos Baki helyét örökölte a kispad végen???!!

Válaszol Polyák Balázs, az MTK Zrt. sportigazgatója:

A felkészülés végén nem a tavalyi formájában volt , de dolgozott, hogy visszanyerje a helyét. Újpest ellen a kezdőcsapat tagja volt, de sajnos utána izomsérülést szenvedett. Az elmúlt hét közepén állt vissza a csapatedzésekbe és a Mezőkövesd elleni mérkőzésen már sikerült is a visszatérése. 


Kósa György, a Baráti Kör tiszteletbeli elnöke kérdezi:

1981, a Baráti Kör megalakulás óta minden bajnoki év első hazai mérkőzésén a Baráti Kör elnöksége és a Labdarúgó Szakosztály valamelyik vezetője együttesen megkoszorúzták Orth György szobrát. Ez a labdarúgó csapatok és a játékvezető pályára vonulása után, természetesen a közönség jelenlétében történt, ezután kezdődött a mérkőzés. Az Új Hidegkuti stadionban a koszorúzás egy üvegkalitkába belépve történik, jóval a mérkőzés megkezdése előtt, amit sem a csapatok, sem a közönség nem lát. Ezt rendkívül méltatlannak tartom. Kérdésem az, nem lehetne-e az Orth- és a Hidegkuti-szobrot minden évben egy alkalommal a talpazattal együtt a díszpáholy mögötti járdára kihozni és a koszorúzást ott végrehajtani a közönség és a pályára vonult csapatok jelenlétében?

Válaszol Balogh Orsolya, az MTK Budapest Zrt. kommunikációs igazgatója:

Részünkről támogatandó, ha technikailag megoldható. Ez részben létesítmény, részben klub (a koszorúzás és a szobor) hatáskör. Mi szívesen támogatjuk, de a létesítménnyel és az egyesülettel is egyeztetést igényel. A következő szezon rajtja előtt mindenképpen meg is fogjuk vizsgálni közösen ennek a lehetőségét, és ha minden érintett fél támogatja és megoldhatónak tartja, akkor így teszünk majd.


Kőrösi Gábor kérdezi:

Az MTK-bérlet idén is jó a kézilabdára?

Válaszol Kuti Máté, az MTK Budapest sportszolgáltatási igazgatója:

A bérletek természetesen idén is jók kézilabdára. (A kézilabda mérkőzéseken nem ritka a telt ház. Ezért az MTK kérte, hogy a bérletesek jelezzék előre, ha szeretnének kilátogatni a kézilabda mérkőzésekre, hogy tudni lehessen, még hány jegyet adhatnak el. Hogy hol és hogyan jelezhetitek előre, ha bérletesként szeretnétek kézilabda meccsre menni, annak egyeztetése még tart, itt és facebook oldalunkon is tájékoztatni fogunk titeket. Természetesen addig is, amíg ez eldől a bérletek érvényesek a kézilabda meccsekre. - a szerk.)


Rácz Szilárd kérdezi:

Miért csak K&H szép kártyával lehet meccs jegyet fizetni? Jó lenne, ha az OTP-vel is kötnének szerződést még nyitva minden zseb! Sokaknak OTP szép van!!!

Válaszol Balogh Orsolya, az MTK Budapest Zrt. kommunikációs igazgatója:

A klubnak jelenleg csak a K&H és az MKB bankkal van szerződése, próbáltunk már együttműködést kötni az OTP-vel de egyelőre nem jutottunk közös nevezőre. E tekintetben is célunk, a szurkolók minél széleskörűbb kiszolgálása.


Erdélyi Péter kérdezi:

Miért küldték el Borist?

Válaszol Polyák Balázs, az MTK Zrt. sportigazgatója:

Úgy éreztük, hogy két év után változásra, új impulzusokra van szüksége a csapatnak.


A szerkesztő - Bodrogi Tamás - kérdése:

Dimitrov rengeteg kritikát kap szurkolóinktól. Szerintem a csapat egyik legjobbja. Mégis eddig minden meccsen le- vagy becserélték, egy meccset sem játszhatott végig. Neked mi a véleményed róla?

Válaszol Polyák Balázs, az MTK Zrt. sportigazgatója:

Dimitrov nagyon fontos játékosa a keretnek, aki mindent alárendel a csapat sikeréért. Sokoldalú, védekezésben és támadásban is meghatározó játékra képes.


Szabó Béla Károly kérdezi:

Deutsch Tamás nyilatkozta évekkel ezelőtt, és a közelmúltban is, hogy a labdajátékok közül a röplabda az, ahol valós esélyünk van egy bajnoki címre is esélyes csapatot építeni. Hol tart az építkezés? Idén mekkorát léphet a csapat ebbe az irányba?

Válaszol Szegő Tibor, az MTK Budapest kommunikációs igazgatója:

Az volt az eredeti koncepciónk, hogy magyar – lehetőleg saját nevelésű – fiatalokból építsünk csapatot. Időközben néhány vidéki városban és néhány fővárosi egyesületnél is (a fővárosban is) olyan mennyiségű pénz került a röplabdába, hogy nagyon erős külföldi profikat tudtak szerződtetni. Ez jó a sportágnak, de megnehezíti a mi helyzetünket. Lépnünk kellett és léptünk is. Idén már mi is alkalmazunk légiósokat, de anyagi lehetőségeink korlátozottak. Így várhatóan csak hosszabb távon lehet esélyünk a legjobbakhoz csatlakozni.


Müller János kérdezi:

Miért nem volt a válogatott szünetben több mint 1 héten keresztül semmilyen érdemi hír a nagycsapatról vagy annak játékosairól? A jövőben terveznek-e ezen változtatni? Minden tiszteletem Kanta Józsié, követem a tarcsit is, de szerintem ilyen sehol a világon nincs, 1-1 napot se nagyon hagynak ki a profi csapatoknál, bőven van ilyenkor is miről írni.

Balogh Orsolya, az MTK Budapest Zrt. kommunikációs igazgatója erre a kérdésre nem kívánt válaszolni.


Az MTK fontosabb szeptemberi eredményei:

Asztalitenisz NB III:

MTK Budapest - Malév SC 7-9

KSI KFKI - MTK Budapest 13 - 3

MTK Budapest - BVSC 9-7

Atlétika:

Az MTK-UTE csapat ezüstérmes lett az atlétikai CSB-n.

Video a CSB 1. napi versenyeiről

Video a CSB 2. napi versenyeiről

Pentz Bendegúz (fotó: mtk.hu)

Pentz Bendegúz 4. Etter Bertalan 5. helyezést ért el a rúdugrók U16-os országos bajnokságán.

Bridzs:

Augusztus legvégén lapzártánk után világbajnoki kvótát szerzett a magyar válogatott női csapat soraiban Szűcs Villővel az MTK versenyzőjével. 

Szűcs Villő (fotó: mtk.hu)

Cselgáncs:

Gőz Roland megnyerte a szarajevói Európa Kupa versenyt, ugyanitt Tóth Benedek 5. lett. 

Az ifi OB-n bajnoki címet szerzett Kalász Ádám és Üveges Attila, ezüstérmes lett Csarankó Márk, Bötös Noel 5. helyezést ért el.

Kalász Ádám

Üveges Attila

(fotók: mtk.hu)

Kajak-kenu:

Kulifai Tamás a honvédos Noé Bálinttal VB bronzérmet szerzett K2 1000 méteren.

Korisánszky Dávid a győri Takács Kincsővel VB bronzérmes lett C2 mix 200 méteren,y a kenu négyes tagjaként pedig VB 7. lett C4 500 méteren.

Korisánszky Dávid (fotó: mtk.hu)

Panyik Zsombor a Kanizsai Decsi Dorinával ifjúsági VB ezüstérmet szerzett K2 mix 500 méteren.

Panyik Zsombor a váci Aradi Álmossal ifjúsági VB bronzérmet szerzett K2 1000 méteren.

Karate:

Budapest Open eredmények:

Aranyérmesek:

Ilankovic Alexandra (felnőtt kumite)

Baranyi Zsófia (U21 kumite)

Ilankovic Aleksandra (U21 kumite)

Jakubovics Dalma (U21 kumite)

Fleischer Dóra (junior kumite)

Hárspataki Gábor (felnőtt kumite)

Botos Botond (U21 kumite)

Benkő Zsolt (junior kumite)

Tóth Zsombor (kadett kumite)

Ezüstérmesek:

Streck Laura (felnött kata)

Vitályos Eszter (junior kumite)

Bronzérmesek:

Rom Gaigi (felnőtt kumite)

Szegedi Döme (felnőtt kumite)

Dudás Zsombor (junior kumite)

Kézilabda NB I: 

MTK Budapest - Budaörs 23-24

Vác - MTK Budapest 23-24

MTK Budapest - Mosonmagyaróvár 33-33

FTC - MTK Budapest 32-28

Kosárlabda NB I:

TFSE-MTK - Peac-Pécs 73-81

TFSE-MTK - Sopron 70-32

Labdarúgás:

Női NB I:

MTK - Soroksár 4-0

Astra - MTK 2-3

MTK - Felcsút 2-2

DVTK - MTK 2-1

Férfi NB I:

Videoton - MTK 2-1 

Paks - MTK 3-2

MTK - Mezőkövesd 1-0

UEFA Ifjúsági Liga:

MTK - Sparta Praha 3-1

Ökölvívás:

Veiland László 2. lett a a junior Budapest Bajnokságon az 54 kg-os súlycsoportban.

Torna:

Böczögő Dorina ugrásban a 4. talajon a 3. helyet szerezte meg a Világkupa koperi fordulójában, majd a mersini fordulóban ugrásban 5. talajon 2. lett. 

 

 


Köszöntjük októberben szülinapos tagjainkat:

Andrássy Lászlót

Beloberk Évát

Bérdi Laurát

Boda Imrét

Boros Mariannt

Chladek Dávid Benjámint

Csépe Lászlót

Dalnoki Ildikót

Dr. Forgács Juditot

Győrky Ádámot

Hegedűs Rolandot

Koren Tamásnét

Kottán Györgyöt

Lázok Jánost

Müller Andrást

Németh Tamást

Roth Andrást

Rózsa Mihályt

Sipos Hajnalkát

Szakáts Tibort

Szakonyi Pétert

Szekrényes Mercédesz Bernadettet

Szűcs Jánost

Taár Lászlót

Tóth Blankát

Turtóczky Sándort

Ujlaki Tamást

Vári Györgyöt

Vas Endrét

Vinkovits Vanesszát

Zilahi Gábort 

Születésnapjuk alkalmából sok boldogságot kívánunk nekik!


Tagdíj fizetés

Kedves Tagtársaink! Köszönjük, hogy sokan befizettétek a tagsági díjatokat. Azokat, akik ezt eddig nem tették meg, kérjük utalják át a tagdíjat. (Az OTP Banknál vezetett számla számunk:11715007-21515664) 

A tagsággal járó jogokról, kötelezettségekről és tagdíjrendszerünkről ide kattintva olvashattok.

Miért is kéne tagdíjat fizetnetek? Röviden elintézhetném azzal, hogy azért, mert ez gyakorlatilag a tagok egyetlen kötelezettsége, amit a belépéssel automatikusan vállaltatok is. De nem erről van szó. A tagdíjból olyan kiadásokat fedezünk, amit gondolom szívesen támogattok. Ilyen például a Gedeon program, melynek keretében az elismerésen túl anyagi segítséget is nyújtunk fiatal MTK sportolóknak, de ebből tudjuk szurkolóink vidéki túráinak buszköltségét is támogatni.

Ilyenkor mindig akad, aki felteszi a kérdést, mennyit nyel le a bevételekből a vezetőség, mennyit költünk az alkalmazottak bérére? Nos semmit. Az MTK Baráti Körnek nincs egyetlen fizetett alkalmazottja sem. A vezetőség ingyen tevékenykedik, senki egy forint juttatást sem kap, sőt sokan még támogatják is az egyesületet. Összefoglalva: Azért fizessetek, mert ezzel az MTK-t támogatjátok.
Köszönjük megértéseteket, köszönjük befizetéseiteket, amivel támogatjátok céljaink elérését, támogatjátok az MTK-t!







 

 

MTK Baráti Kör Egyesület hírlevele megjelenik havonta egyszer

felelős kiadó: Pandzarisz Sándor, az egyesület elnöke

felelős szerkesztő: Bodrogi Tamás

lektor: Sztojcsev Iván

Felíratkozás hírlevelünkre.

Leiratkozás hírlevelünkről.

 

MTK Baráti Kör

cím: Budapest, Salgótarjáni út 12 - 14

Belépés az MTK Baráti Körbe: Kattints ide.

Bankszámla: OTP 11715007-21515664

Weblap: www.mtkcsalad.hu

Facebook: www.facebook.com/mtk.baratikor

E-mail: mtkcsalad@mtkcsalad.hu

 

 

Kapcsolat

Tel: +36-70/310-3078

E-mail: mtk.csalad@gmail.com

Facebook: MTK Család

 

Bankszámlaszám: 11715007-21515664

Számla vezető bank: OTP Bank Zrt.