2011.11.16.
Egyesületünk szülinapja alkalmából kicsit a múltba nézünk. A Vasárnapi Újság egykori tudósításai segítségével idézzük fel 1888 november közepének eseményeit. (A szövegeket meghagyva az eredeti írásmódot - sőt a sajtóhibákat is - idézzük.)
HARRISON, AZ EGYESÜLT-ÁLLAMOK UJ ELNÖKE
Az ÉJSZAK-AMERIKAI Egyesült-áJlamok száz éves alkotmányuk értelmében minden négy évben választanak elnököt. Az eredeti intézkedés ugy volt, hogy mindig más-más elnök választassák és senki a magas állást ne viselhesse kétszer egymás után, nehogy a legfőbb állami hatalomnak huzamosb ideig egy kézben maradása valamikép egyeduralom behozatalának megkísérlésére szolgálhasson czélul. S maga Washington, a ki Éjszak-Amerika függetlenségét kivívta s a nagy köztársaságot megalapította, a mint elnökösködésének ideje letelt, a magánéletbe vonult vissza s polgártársainak semmi rábeszélése nem bírhatta rá, hogy tovább viselje hivatalát.
Ez az ujabb időben megváltozott. A meggyilkolt Lincoln s utóbb Grant tábornok több izben voltak egymásután a köztársaság elnökei. Garfield személyében valószínűleg szintén megnyugodott volna a közbizalom ismételve ie, ha egy őrült ember golyójának áldozatául nem esik. Az ő halála után ismét folyton változtak az elnökök minden negyedik évben, sőt az utolsó elnökválasztás, mely Clevelandot segité az elnöki székbe, a republikánus párt huszonöt évi uralmának is véget vetett.
Az alkotmány értelmeben az elnökválasztás sorsa minden negyedik év november hó első keddjén szokott már eldűlni,noha a voltaképi választás csak ugyanazon év deczember hó első szerdáján történik s megválasztott elnök csak a következő év márczius első hétfőjén foglalja el székét s e naptól kezdve húzza fizetését, mely évenkint 50 ezer dollárt teszen. Ha az elnökjelöltek egyike sem kapta volna meg a szükséges többséget, a képviselőháznak joga van a legtöbb szavazatot nyert három jelölt közül egyet elnökül választani.
A választás oly módon történik, hogy van az Unióban összesen 38 állam és 10 territórium, meg a washingtoni kerület. Választásra azonban csak a 38 állam jogosult. De ezek is csak másodfokulag választják az elnököt, azaz választókat választanak, kik aztán az elnököt választják. Minden állam annyi elnökválasztót — elector — választ, a hány képviselője és szenátorja együtt véve van, összesen tehát 401-et. Ez elnök-választók választásán szokott eldűlni az elnökjelöltek sorsa, miután minden eleetorról tudva van, hogy ki a jelöltje.
A pártok ugyanis már hónapokkal előbb megtartják u. n. konvencziójukat valamely városban
s e gyűlésre kétannyi delegátust küldenek, a hány electori szavazat van. Ezeken a konven-cziókon állapítják meg a pártprogrammot s nevezik meg jelöltjüket, mire szétoszlanak s az egyes államokban közvetlenül a nép választja meg az electorokat.
Ez idén az uralmon levő demokraták Chicagóban tartották meg konvencziójukat június 4-ikén s jelöltül újra Clevelandot, a mostani elnököt tűzték ki. A republikánusok, St.-Louisban gyűltek össze június 9-ikén s itt Harrisont nevezték meg jelöltjüknek.
November 6-ikán, az elnökválasztók gyűlésén már kiderült, hogy újra a republikánus párt van többségben s hogy a demokrata Cleveland nem fog újra megválasztatni. A republikánusokat, kik oly dicsőséges hadjáratot vívtak a rabszolgaság eltörléséért a déliek ellen, melyekből a demokrata párt az ő sorait toborzza, egy negyedszázadii tartó uralom után a soraikban különösen Grant alatt rendkívül elharapódzott korrupezió buktatta meg. A bukás javukra szolgált. Megtisztították pártjukat a kompromittált ós selejtesebb elemektől s most annyira megerősödve léptek elő, a mint azt sem Amerikában, sem Európában nem képzelték volna, s még hetekkel előbb is mind itt, mind amott inkább a demokratáknak jósolgatták a győzelmet.
Harrison tehát, noha forma szerint csak még egy hó múlva lesz elnökül megválasztva s ettől számítva csak négy hónapra költözik be a «fehér házba», — miután az elektorok mintegy 35 szavazattöbbséggel mellette nyilatkoznak — már ma is az Egyesült-államok uj elnökének tekinthető.
Hamson Benjámin, a leendő elnök, régi éjszakamerikai családból származik. Ős atyja, a kit szintén Benjáminnak hivtak, egyike volt a «haza atyáinak«, vagyis azoknak a férfiaknak, a kik az éjszakamerikai Egyesült-Államok függetlenségi nyilatkozatát ezelőtt száz évvel aláirtak. Nagyatyja, Harrison Vilmos Henrik pedig az Uniónak 9-ik elnöke volt.
Ö maga 1833 augusztus 20-án nagyatyja lakóhelyén, North Bendben, Ohio államban született s Cincinnati mellett a Cary-akadémiában, majd meg Ohio-állam Miami egyetemén, az ohiói Oxfordban végze tanulmányait, melyek befejeztével Cincinnatiba ment a jogi és államtudományi fakultásra.
Még mielőtt nagykorúvá lett, nőül vette Scott Maryt, egy oxfordi lelkész leányát, kivel kötött házasságából egy fia és egy leánya származott, a kik már szintén családot alapítottak. 1854-ben Indianopolisban telepedett le s csakhamar szerepet kezdett játszani, mint republikánus-párti kitűnő szónok. 1860-ban Indianában a főtörvényszékhez előadónak választották, de a mellett egy Fishback nevű ügyvéddel társaságban ügyvédi irodát is tartott, mely a kezdetben igen szerény anyagi viszonyok közt vergődő, de szorgalmas és rendkívüli becsületességéről ismert embernek szépecskén jövedelmezett.
A fölszabadítási harcz kitörésekor ő is beállt az Unió seregébe s daczára, hogy nem készült erre a pályára, rohamosan haladt elő s még nem volt harmincz éves, mikor osztálytábornoki ranggal visszatért előbbi lakóhelyére s folytatta az ügyvédkedést. Indiana republikánus pártja 1876-ban kormányzójának jelölte ki, de a választásnál megbukott s mint a Portes-Harrison-Fishback ügyvédi czég tagja működött tovább. 1881-ben azonban az Unío szenátorává választatván, azóta jelentékeny szerepet vitt a közügyekben.
Megválasztásától pártja sokat remél, mert széles látkörü, igen munkabíró s kifogástalan jellemű embernek ismerik. Vele együtt Amerikában újra a védvámos rendszer lép életbe, mely még inkább halmozni fogja az Uniónak úgyis túlsókra szaporodott jövedelmeit s nem lehetetlen, hogy a nagy pénzbőség Kanada sokszor tervezett elfoglalásának megkísérlésére fogja csábítani az Egyesült-államokat, a mi természetesen komoly összeütközést idézne elő Angliával.
Ezt a tervet az uj elnök kormányzási programmjában persze nem emliti, ugy is egészen az eshetőségektől függvén annak beváltása vagy abbanhagyása. De kijelenti czélnak, mely felé törekedni akar, a többi közt az egyenes adók leszállítását, a mi az állam nagy jövedelmi fölöslege mellett nem is nehéz dolog a boldog uj világban, melyre e tekintetben a vén Európa államainak irigykedve kell tekinteniök : továbbá a külföldről behozott iparczikkekre a határvámok fölemelését, hogy a belföldi termékek és gyártmányok annál biztosabb kelendőségre találjanak.
A bevándorlás korlátozását, sőt az olcsón dolgozó khinai munkásoknak az Unió területéről való kitiltását, nehogy azok a bennszülött munkások elől elkeressék a kenyeret; a még parlagi területeknek a mezőgazdaság számára leendő meghódítását, hogy még olcsóbbakká váljanak a legszükségesebb élelmi szerek; a kereskedelmi hajózásnak, a csatornáknak olynemü fejlesztését, hogy az Egyesült-államok fölös gabonája még kisebb költséggel s még gyorsabban legyen szállítható Európa piaczaira s más oly intézkedéseket, melyek a gazdasági téren nyílt hadüzenetnek tekinthetők világrészünk, sőt az egész világ nyerstermelő országai ellen, lenyomván azok termékeinek árát s még nehezebbé tevén azok haszonnal való értékesítését.
Ezekből is látható, mily közelről érdekli az éjszakamerikai elnökválasztás a mi hazánkat is.